nlc.hu
Aktuális
Az asztrológus igaz története

Az asztrológus igaz története

Az asztrológus munkájának a legnehezebb része, õszintének lenni úgy, hogy közben tapintatos, maradjon. Rávilágítani a hozzá forduló hibáira – amelyekkel a saját életét nehezíti meg –, hogy ne okozzon fájdalmat.

A születés pontos idejére kiszámított horoszkópból kiolvasható a tulajdonosa jelleme, a legrejtettebb titkai, cselekedeteinek mozgatórugója, a múltja és jövője is. A csillagfejtőnek rengeteg erőt és energiát kell fektetnie a fogalmazásba, hiszen senkit sem akar megbántani, amikor a jellemet elemzi, vagy megrémíteni, amikor olyan jövőről kell beszélni, amely nem látszik sikerekben gazdagnak. Ráadásul olykor az asztrológust is kétségek gyötrik, hogy helyesen értelmezi-e a csillagok állását, és valóban olyan-e a hozzá forduló, mint amilyennek a horoszkópja mutatja.





Ki akarja az igazat?

Azért is nehéz nyíltan beszélni mindarról, amit a képlet mutat, mert az emberek egy része nem akarja, hogy az asztrológus őszinte legyen. Sem a hibáikkal, sem a gyengeségeikkel nem kívánnak szembesülni, és azt sem akarják tudni, hogy mi, miért esik meg velük. Inkább azt szeretnék hallani: más emberek a hibásak, a felelősek mindazokért, ami velük történik, cselekedeteikért nem kell vállalniuk a felelősséget, és nekik szinte semmit sem kell tenniük azért, hogy fejlődjenek, megoldják problémáikat. Sokan, ha nem azt hallják, amit szeretnének, akkor kígyót-békát kiáltanak a csillagfejtőre, és azt mondják, hogy a negatív esemény azért következett be, mert az asztrológus erről beszélt, és a jóslat megvalósította önmagát. Ami azért tévedés, mert ha az asztrológus nem beszél a gondokról, bajokról, akkor hiteltelenné válik. Ráadásul, ha tudjuk, hogy milyen nehézségek várnak ránk a jövőben, enyhíthetünk a válságon. Ha felhívják a figyelmünket a buktatókra, elkerülhetünk bizonyos eseményeket. De a tapasztalataim és most a következő történet is azt bizonyítja, hogy az emberek azt akarják, ami a horoszkópjukban van – még akkor is, ha az kínszenvedéssel jár. Ezért a sorsukat ritkán kerülik el.

A sors kierőszakolása

Lili, egyik távoli ismerősöm, beleszeretett Feribe, családot, gyereket akart tőle. Kezdő asztrológusként, kevés gyakorlati tapasztalattal, egyenesen beszéltem vele mindarról, amit a horoszkópjából láttam. Nem köntörfalaztam, hanem megmondtam: a férfi nem szereti őt, nem akarja feleségül venni, közös gyermeket pedig egyáltalán nem szeretne. Azt tanácsoltam, mondjon le a férfiról, mert ha nem teszi, nagy árat fog fizetni, mélyen megalázza őt, amibe a gyermekük fog belebetegedni. Lilit felháborították a szavaim, meggyűlölt mindazért, amit mondtam, és mivel sok közös ismerősünk volt, bosszúból ott ártott nekem, ahol tudott. A horoszkópja elemzése után néhány hónap elteltével telekürtölte a környezetét, hogy várandós, és esküvő lesz! (Feri anyjának addig rágta a fülét, míg végül a fiú a rá nehezedő nyomás miatt beadta a derekát.) Úgy éltek, mint a kutya és a macska, Feri egyre többször maradozott ki, és egyre keményebben ivott. Ám Lili előtt a földi pokol ajtaja akkor tárult szélesre, amikor férje halálosan beleszeretett Ibolykába, abbahagyta az ivást, és a fiatal lányt az otthonukba költöztette. Az asszony foggal-körömmel ragaszkodott a férjéhez, meghúzta magát a gyerekkel a kisszobában, rászokott a nyugtatókra, és igyekezett alkalmazkodni a szerelmesekhez. Azt hitte, az idő megoldja a problémát, elkoptatja férje rajongását, aki majd értékelni fogja az ő odaadását, hűségét, és visszatér hozzá.

Tanulság az évek múlásával

Ám azzal nem számolt (és elfelejtette a csillagok üzenetét), hogy lánya képtelen feldolgozni a kialakult helyzetet, megemészteni az anyja nyomorúságát, és azt, hogy az apja tudomást sem vesz a létezéséről. Aztán a kislány beteg lett, és amikor az orvosok vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, Lili gesztenyebarna haja egyetlen éjszaka alatt őszbe csavarodott, és megöregedett. Ekkor ajánlotta fel a sorsnak, hogy elengedi a férfit a lánya életéért cserébe. Amikor beadta a válópert, küldött egy bocsánatkérő levelet, amelyben kérte, beszéljünk újra őszintén a horoszkópjáról, mert most már képes szembenézni a sorsával és önmagával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top