A hét témája a Nők Lapjában: Sokat írnak, beszélnek, viccelődnek az író, beszélő, viccelődő (szak)emberek az anyós-meny viszonyról. Az elsárkányosodó fiús anyákról, akik nem tudják elviselni, hogy szerelmetes gyermeküket egy fiatal nő elrabolja. Közben alig-alig állítjuk reflektorfénybe az apaoroszlánokat! Ők miként dolgozzák fel, hogy a kislányukat elragadja egy fiatalember? És hogyan emésztik meg, hogy a fiatal férfi színre lépésével új dudás jelenik meg a csárdában? |
A vej, Misi, így mesél:
Polcot szereltünk az új lakásunkban. Ő intézkedett, irányított, csak inasra volt szüksége. Ezt a szerepet osztotta rám Pörgött, idegeskedett, miközben én szeretem nyugodtan átgondolni a dolgokat, és békésen-lazán végezni a munkát. Később nem kértem tőle segítséget, nehogy összetűzésbe kerüljünk. Ráadásul gyakran úgy éreztem, hogy betolakodónak tart. Próbált néha fenyegetni is: Vigyázz a lányomra, különben…?! Az ilyesféle megnyilvánulásait viccesnek viccesnek? találtam. Egy alkalommal a társaság minden tagja rendelt magának egy pohár sört, én egy korsónyit Apósom hüledezett, én pedig magamban feleltem neki: Apuka ne izguljon, és ne legyen álszent! Egy korsó sörtől még senkinek sem ritkultak meg az agysejtjei!
Mikor változott meg a viszonyotok?
Az esküvő és főleg az unokák születése után véli az após kezdtem megismerni, elfogadni. Láttam, hogy szépen élnek a lányommal, szereti a fiait, beilleszkedik a családunkba, kerüli az ütközéseket, sikeres a munkájában. A haját is levágatta! Úgy jön hozzánk, mintha hazajönne Ez jó. De nem tagadom, hogy az én álom-vejem inkább egy dinamikus, agilis ember lenne, akivel valami fontosat, valami jót csinálhatnék. Például a politikában. De e téren is eltérő nézeteket vallunk
Én az esküvőt tartom fordulópontnak meséli a vő. Utána sorstársakká váltunk, ezen szoktunk is néha szórakozni
 |
Az após szerint ez nem aktív kapcsolat:
Úgy érzem, nem igazán érdekli, amit csinálok, én sem értek az ő munkájához, az informatikához. Közös hobbink sincs. Tehát a családon kívül nehéz kapcsolódási pontot találnunk. Segítene, ha több időt töltenénk együtt, és gyakrabban szerveznénk közös programokat.
A vej szerint a kölcsönös borzongás ma is velük van:
Kerülgetjük egymást, de már tudomásul vettük talán elfogadtuk a másikat. A családi összejöveteleken elbeszélgetünk, bár ez sokszor azt jelenti, hogy én meghallgatom őt, jól tudok hallgatni Eleinte állandó feszültséget éreztem a közelében, de ma már el tudok lazulni. A tél végén például a gyerekeimmel hógolyókkal bombáztuk a ház bejáratát az anyósom is jót nevetett ezen , ám ő ideges lett. No, akkor gyermekdeden dobtam még egyet Miért? Fejtsék meg a pszichológusok!
A témáról bővebben a Nők Lapja április 12-én megjelenő 15-ös számában olvashatsz!
