nlc.hu
Aktuális
Gesztesi Károly:”Ugyanolyan lökött maradtam”

Gesztesi Károly:”Ugyanolyan lökött maradtam”

Sok éve már, nem is tudom, melyik színdarab próbáján esett meg ... Miközben a színpad egyik oldalán zajlott a nagy dráma, én folyamatosan a másik oldalon esetlenül ácsorgó epizodistát figyeltem.




Nem csinált gyakorlatilag semmit, csak zavartan toporgott, mégis ő volt az érdekes. Azóta tartottam úgy számon Gesztesi Károlyt, mint a legizgalmasabb színpadi egyéniségek egyikét. Immár rájöttem, hogy tévedtem. Ahogyan most borostás arccal besüvít a gyorsétkezdébe, amilyen svunggal felront a galériára, ahogyan ledobja magát az egyik asztalhoz, amilyen flottsággal kiteszi a mobilját, és beüt egy számot, mind azt sugallja, ez az ember nem csupán rendkívüli színpadi jelenség, hanem nagyon is valaki. Odalépek hozzá. Egyik kezében még mindig a készülék, a másikkal széles gesztusokkal üdvözöl, szemvillanással pedig int, hogy üljek le. Leülök, várok. Csöng, csöng a hívás, de nem veszik fel. Megint megpróbálja, újból nincs válasz. Hirtelen mozdulattal leteszi az asztalra a telefont. Értetlenül csóválja a fejét.

– Nem veszi fel a fiam. Mi a csoda lehet vele?

– Gondolom, nem a kannibálok földjén vezet expedíciót, és nem a Nílus deltájában vadászik krokodilokra…

– Most van szünet az iskolában. Miért nem veszi fel…

– Miért? Biztosan csajozik, vagy másolja a leckét a következő órára… Mondd, mi baja lehet? Kap egy hármast…

– Nem erről van szó! Nyilván semmi baja, de akkor is szeretek tudni róla… Nem baj, hívom a következő szünetben.

– Te akkor amolyan nagy kotlós-apa vagy?

– Pontosan. Fontos, hogy mindhárom fiamról állandóan tudjak. Mit csinálnak, van-e valami problémájuk, segíthetek-e? Azt tudják, hogy hozzám bármikor fordulhatnak. Ugrok éjjel-nappal.





– Ne haragudj a kérdésért, de nem teszi rettenetesen nehézzé a helyzetet, hogy elváltál, és ők mégiscsak külön élnek… Nem te várod otthon őket…


– … de olyan sokszor van, hogy reggel én megyek velük az iskolába… Vagy…

– …vagy..?

– … Vagy elindulunk az iskolába, aztán elhatározzuk, hogy ma nem törődünk semmivel, és csinálunk együtt mindenféle marhaságot. Én is kikapcsolom a telefonomat…

– … és dühönghet Spielberg a vonal túlsó végén, hogy mi a túrónak nem veszi már fel a telefont ez a Gesztesi Karcsi, amikor neki kéne alakítani a főszerepet…

– … ezért lesz kénytelen aztán ráosztani Tom Hanksre… De tényleg fordult már elő, hogy lett volna valami fontos munka, mi pedig hancúroztunk a Római parton, és nem érdekelt semmi…

– Ezzel együtt, hogyan bírod elviselni, hogy aztán hazamennek a gyerekek, te pedig máshova?

– Nehezen… Olyannyira, hogy nemrégiben megbeszéltem előző feleségemmel és Klaudiával (Liptai), hogy két egymás melletti házba költözünk. Így együtt lesz mindenki, aki nekem fontos… Ez valami fantasztikus!





 – És számukra is fantasztikus lesz? Ebben biztos vagy?

– Szerintem szeretettel, tapintattal sok mindent meg lehet oldani. Egyébként kifejezetten jól kijönnek egymással… Persze, a jövőbe senki nem láthat… Mondtam is nekik, hogy, ha acsarkodni fogtok, akkor a hónom alá kapom a gyerekeket, és nekiindulok a világnak.

– Könnyen beindulsz?

– Ha bármikor úgy adódott, hogy valahol nem éreztem jól magamat, hosszan töprengtem, mi is legyen, aztán mindig jött egy pont, amikor egyszer csak uccu, otthagytam csapot-papot, és mentem amerre láttam.

– Ez szabadság?

– Nem tudom, de képtelen vagyok ott meglenni, ahol úgy érzem, nincs már helyem. Kapcsolatban, munkában, tevékenységben. Képtelen vagyok vállalni a formálissá vált kötöttségeket, a sehova nem vezető kompromisszumokat.

A teljes cikk a 16. heti, április 19-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top