Aktuális

Albert Györgyi: “Megtanulok megbocsátani”

Asztrológiai ismereteim alapján azt képzeltem, ha Bikához megyek vendégségbe, akkor ott nagy eszem-iszom lesz. Az állatövben rajtuk kívül senki sem élvezi jobban az evést-ivást, amit szívesen megoszt másokkal.

Persze tisztában voltam azzal, hogy Albert Györgyi nincs túl jó passzban, mégsem reggeliztem, hanem tartottam magam a papírformához: a Bikánál „terülj asztalka” várható, de legalább némi keksz. Ám a dolgok másként alakultak…

Már harmadik órája autókáztam, amikor végre megérkeztem Martonvásárra, egy csendes kis utcába, ahol erősen foghíjasak voltak a házszámok. Teremtett lélekkel nem találkoztam, ezért nem maradt más hátra, mint ránézésre kitalálni, melyik házban lakhat Bika szülött. A finom pázsitra, a gondosan nyírt bokrokra, a teraszon álló elegáns kerti fabútorokra esett a választásom.





Becsöngettem, majd szinte ráfeküdtem a csengőre, de sehol senki. Lesz, ami lesz, benyitottam. Végigmentem a virágillatú udvaron, kopogtam a bejárati ajtón, semmi válasz. Óvatosan lépkedtem az idegen házban, jó idő eltelt, míg végre meghallottam Györgyi hangját: „Gyere föl!” A lépcsőn lépkedve lelki szemeim előtt már nem a reggelizőasztal képe jelenik meg, hanem a lusta Bikáé. Amint felértem az emeletre, ezt láttam: Györgyi még az ágyban, és mintha kitalálná a gondolatomat, kezdi:

– Nem vagyok lusta, és vártalak, csak iszonyatos migrénem van, ezért nem tudok felkelni. Ülj az ágyam mellé, adj egy kis vizet, meg ha van fájdalomcsillapítód, azt is! Aztán vedd elő a horoszkópomat, és mond meg, miért tűnik ilyen nehéznek az életem!

– Ehhez nem kell asztrológia, a csillagállások nélkül is meg tudom mondani: azért, mert nehézzé teszed. Most van a negyvenkettedik születésnapod, ez a hatodik szaturnuszi év, amikor össze kell szedned magad, mert a sors lehetőséget kínál arra, hogy megválj a régi életstílusodtól.

– Egy Bikának nem olyan könnyű a régi dolgokat elengedni, még akkor sem, ha kínszenvedés. De szeretném, ha változna az életem, ezért fizettünk be egy pesti lakásra, mert itt pokolian magányos vagyok. Egyébként kedvelem ezt a helyet, az itt élő embereket, de azért az mégiscsak lehetetlen, hogy a társasági életem színhelye a helyi kocsma és az ábécé legyen! Tévedés volt tartósan ideköltözni. Pesten kellett volna maradni, hatvan-hetven négyzetméteres lakást venni, ezen a telken meg egy faházat felhúzni.

– Miért vagy magányos? Hol a férjed?

– A férjemmel csak hétvégén találkozunk, mert a munkája miatt – borász – nem tud Sárospatakról elmozdulni. Egyedül lakom ebben a nagy házban, aminek csak a hálószobáját és a fürdőszobáját használom. Ráadásul bejárni sem könnyű, mert nincs kocsim, és nem tudok vezetni.

– De a férjeddel akkor sem találkoztok többször, ha Pestre költözöl, hiszen úgysem fogja otthagyni a borokat, ahogy most sem.

– Igen, de akkor a barátaim és olyan emberek közelében élnék, akikkel fontosak vagyunk egymásnak, mint régen.

– Miért nem jönnek ide a barátaid?

– Mert ez nem Amerika, ahol harmincöt kilométer nem távolság. Magyarországon kétszer is meggondolják az emberek, hogy megtegyenek-e ekkora utat. Maximum alkalmanként egy grillsütésre vállalkoznak.

– Ha költözöl, a családod is közelebb lesz?

– Ez teljesen mindegy, mert nem tartjuk a kapcsolatot. A húgommal húsz éve, édesanyámékkal két éve nem beszéltem. Az apám az egyetlen, akivel közel maradhattunk volna, de az anyámmal olyan szimbiózisban élnek, hogy nem tudunk sem külön találkozni, sem kommunikálni. Egy telefonjuk van, még csak fel sem tudom hívni. Egyébként sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miért vagyok én ennek a családnak a tagja. A testvérem húsz évvel ezelőtt becsapott, és amikor ez fehéren-feketén bizonyosodott, anyámék nem álltak ki mellettem, amit nem tudok megbocsátani. Anyámmal két éve beszéltem utoljára a születésnapomon, amikor az utolsó öngyilkossági kísérletem nem sikerült. Amikor magamhoz tértem, mindjárt azt kérdezte: „Hogyan tehetted ezt? Meg fog jelenni a sajtóban, és mit fognak szólni ehhez apád munkahelyén?” Ez még inkább beletaszított a depresszióba, mert ha az ember túléli az öngyilkosságot, akkor azt várja, hogy az anyja átöleli, és azt mondja, örülök, hogy élsz.

– Hiszel a karmában?

– Igen.

– Akkor hogyan képzelted, hogy eldobhatod az életed?

A teljes cikk a 21. heti, május 24-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése