A hét témája a Nők Lapjában: Alkalmazkodás nélkül legfeljebb egy lakatlan szigeten lehet élni. Mit tehetünk sziget híján? Igazodunk a szüleinkhez, a tanárainkhoz, a főnökeinkhez, az ismerőseinkhez és (nem utolsósorban) a kedvesünkhöz, a férjünkhöz. De hol a határ? Mikor válik a rugalmas illeszkedés behódolássá, mikor veszítjük el önmagunkat a kapcsolataink bonyolult szövevényében? |
Pedig velem kétszer megtörtént, annak ellenére, hogy kiskoromban öntörvényű vadócnak tartottak meséli nevetve. Ráadásul korán kikerültem a szülői felügyelet alól, hiszen már a huszonéveim elején manöken és fotómodell voltam Olaszországban. Akkoriban ruhabemutatók, címlapfotózások, új barátságok, fodrász, sport, tánc és egyéb felületes foglalatosságok töltötték ki a napjaimat. Kellékei a felelőtlen fiatalságnak… Mindez addig tartott, amíg bele nem szédültem az olasz kedvesemmel abba az őrült szélviharba, melyet szerelemnek hívunk. Milyen volt ő? Igazi macsó, fekete, göndör fürtök, talpig szenvedély, férfiasság, gyengédség. Csakhogy a szerelmem ügynök volt egy nemzetközi titkos szervezetnél, havonta repülte körbe a világot. Két évig nem is tudtam, mivel foglalkozik, legfeljebb reméltem, hogy nem maffiózó, nem csempész De eleinte mindez nem érdekelt, csak azzal foglalkoztam, hogy szeressem és szeressen. Soha nem voltam még olyan szép, mint az ő oldalán! Kaptam is a jobbnál jobb, remekül fizető szerződéseket, munkaajánlatokat. Ő büszke volt rám, imponált neki a sok utánam tekeredő fej, tetszett, hogy nem reagálok, de ha szükséges, kellőképpen fel van vágva a nyelvem. Ám amikor küldetésre ment, és engem egyedül kellett hagynia, jöttek a bajok.
Kezdődött azzal, hogy bontsak szerződést, mert Róma veszélyes egy feltűnő lánynak. Elrabolhatnak, bedrogozhatnak Meghatódtam: mennyire félt! Szerződés felbontva, modellkedés befejezve. Vigasztalásul teljesen birtokolhattuk egymást, és a veszélytelenebb munkákra el is kísérhettem. Ilyenkor örült, hogy úgy nézek ki, mintha egy címlapról léptem volna le, de egyébként arra kért, hogy ne viseljek magas sarkú cipőt, rövid szoknyát, kivágott blúzt, mert a galád férfiak kihívásnak veszik. Az ő csodaszép hercegnője nem lehet préda! Én fülig szerelmesen hogy ne legyen összezörrenés (mégis lett) sápatagabb külsőt öltöttem. Főleg akkor, amikor tudtam, hogy összefuthatok a kémeivel. Mert azok is voltak ám! Követtek a római forgatagban, a sportpályán, a boltban, mert rendületlenül gyanús voltam a detektív lelkű hősszerelmesemnek. Néhány év múlva védekezésül új testtartást vettem fel: lógó orral, földre fókuszált tekintettel jártam, mint a nyakukban nehéz harangot viselő bárányok. De ez is kevés volt! A féltékenysége csúcsán már nem szép szóval kérlelt, hanem szörnyű veszekedéseket provokált. A hatvanéves kutyás bácsira, a homoszexuális fodrászomra éppúgy gyilkos pillantásokat vetett, mint a rokonaimra.. Tíz évig bírtam…
De bármily furcsán hangzik is, nem bánok semmit sem! Ő tele volt komplexusokkal a rossz tapasztalatai meg a munkája miatt, és nem azért formált át (zárt kalitkába), hogy fájdalmat okozzon, csak a maga kínján szeretett volna enyhíteni. A szomorúságokért, dührohamokért nagyon sok szerelmet, csodát, boldogságot kaptam cserébe! És hogy a kaméleonság nem nyomorított meg, arra a folytatás a legfőbb bizonyíték. A szakítás után fotográfusként dolgoztam Olaszországban hírességeket fotóztam, kiállításaim voltak , közben festmények eladásával foglalkoztam. Visszanyertem az életkedvemet, a humoromat. Ennek (is) köszönhetem, hogy rátaláltam a következő páromra, egy festőművészre a kisfiam édesapjára , aki mellett újból átalakultam.
Róma helyett egy magyar falu lett a lakhelyem a Kedves óhajára elsüllyesztettem a különleges ruháimat, magas sarkú cipőimet , beleolvadtam a falusi képbe. Füvet nyírtam, takarítottam, teherautót vezettem, intéztem a társam gazdasági ügyeit, reklámoztam a képeit, majd átlagos feleség lettem: sehova sem jártam, soha nem utaztam Nem akarom részletezni, legyen elég annyi, hogy ez a házasság zátonyra futott, mégsem vagyok keserű. Velem van a csodálatos kisfiam lám, ebből a kapcsolatból is maradt kincsem! , és ha hiszed, ha nem, szívesen lennék újból kaméleon. Utoljára, még egyszer! Egy szelídebben szerelmes, másodjára házas feleség, második gyerekkel. Végleges társa egy másik kaméleonnak!
A témáról bővebbet a Nők Lapja június 6-án megjelenő 23-as számában olvashatsz!
