Aktuális

Útközben tanuljuk…

– Alkalmazkodni kell, alárendelni magunkat nem szabad! – mondja határozottan Lantosi Nóra. Karcsú termet, jól szabott kosztüm, minden mozdulata magabiztosságot sugároz.





A hét témája a Nők Lapjában:
Kaméleonok vagyunk?

avagy: A női alkalmazkodás határai…


Alkalmazkodás nélkül legfeljebb egy lakatlan szigeten lehet élni. Mit tehetünk sziget híján? Igazodunk a szüleinkhez, a tanárainkhoz, a főnökeinkhez, az ismerőseinkhez és (nem utolsósorban) a kedvesünkhöz, a férjünkhöz. De hol a határ? Mikor válik a rugalmas illeszkedés behódolássá, mikor veszítjük el önmagunkat a kapcsolataink bonyolult szövevényében?

További írások:

• Egy „antikaméleon” »
• Nem bánok semmit sem »
• Útközben tanuljuk… »
• Otthon dől el… »

Az összeállítást készítette:
V. Kulcsár Ildikó 

– Boldog kapcsolatban élhet, nem sok gondja lehet a „kaméleonsággal” – gondolom, mire ő „meghallja”, és csöndesen válaszol. – A húszas éveim elején még nem tudtam, hol a határ az öntörvényűség, az alkalmazkodás meg az önfeladás között. Útközben tanultam meg… A jelen igazolja, hogy a tanulás nem volt hiábavaló! Tizennégy éve vagyok boldog a második házasságomban, és bizony tudatosan alkalmazkodom a páromhoz – ahogy ő is hozzám. Mert szeretjük egymást, jó együtt! Kaméleon vagyok? Kicsit. Hiszen idomulok a szokásaihoz, a kedvteléseihez, a tempójához-temperamentumához, de ez csöppet sem áldozat! Nem csak adok, kapok is! Az első házasságomban „önmegvalósítottam” – kismamaként főiskolára jártam, vizsgáztam, dolgoztam –, törvényszerű volt a szomorú végkifejlet.

– ???

– Akkoriban – alig túl a húszon – eszem ágában sem volt alkalmazkodni, tehát viharos gyorsasággal döntöttem el: nem maradok egy olyan férj mellett, aki képes megcsalni egy kismamát. Belehaltam? Évek kellettek a talpra álláshoz… Mégis elváltam – nem kötöttem kompromisszumot –, és hét évig egyedül neveltem a kicsi lányomat, míg rátaláltam az igazi páromra.





Jól tettem? Nagyon! Mi a tanulság mindebből? Talán csak annyi, hogy olyan férjhez – társhoz, baráthoz, kollégához, főnökhöz – szabad igazodni, aki megérdemli. Én a férjem mellett kipróbálhattam magam – tanítónő vagyok, de közben színjátszókört szervezhettem, újságíróskodhattam, tele vagyok tervvel-vággyal –, ráadásul a zárkózott „emberem” még abba is beleegyezett, hogy mindezt elmeséljem neked. (Azt csak halkan súgom, hogy az élet nem fukarkodik a csodákkal. A mi szerelmünk egy buszmegállóban kezdődött…).

A témáról bővebben a Nők Lapja június 7-én megjelenő 23-as számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top