Nõk Afganisztánban

A fanatikusok rémuralma után sok szempontból javult a nők helyzete a közép-ázsiai országban, de a burka, a teljesen takaró kék (olykor fehér vagy zöld) ruha még nem tűnt el.

A lányok nevetgélnek, szégyenlősen összesúgnak, amikor a szegényes iskolaterembe lépek. Bár a tanár engedné, több diáklány eltakarja az arcát, amikor megpróbálom lefotózni őket. Fejkendőt viselnek mind, de színesen öltözködnek. S tanulhatnak – külön teremben a fiúktól. Az afgán lányok csak öt éve járhatnak iskolába, amióta az amerikai csapatok és szövetségeseik megdöntötték az iszlám vallást fanatikusan értelmező és kikényszerítő a tálibokat (a tálib egyébként tanulót, diákot jelent – a szerk.).

„Orvos szeretnék lenni” – mondja az egyik lány. „Én mérnök” – árulja el a másik, mélyfekete szemű, szemérmesen. Utóbbi azt is elmeséli: szeret zenét hallgatni, főleg afgán zenét. A tálib rezsim alatt erre sem volt módja. Azt azonban az osztályból senki sem hajlandó megmondani, hogy ki a kedvencük az Afganisztár nevű (a hazai Megasztárra hasonlító) versenyben – hiszen a döntősök mind férfiak. Pár hét múlva hallok róla, hogy az egyik észak-afganisztáni városban, Mazar-i-Sarifban két lány öngyilkosságot kísérelt meg, amikor kedvencük kiesett.

A villany és víz nélküli iskola udvarán burkát viselő lányok csapata riadtan szalad el, amikor megpróbálok szóba elegyedni velük. A bátrabbak felfedik arcukat. „A szüleim azt mondták, muszáj hordanom, különben nem mehetek iskolába. Nem irigylem azokat a lányokat, akiket a családja nem kényszerít a burka viselésére. Majd, ha béke lesz, leveszem én is” – mondja a lány, aki egyébként újságíró szeretne lenni. Ez is a megújult tévé hatása.





A lány szavait megerősíti a nőügyi minisztérium mazar-i-sarifi képviselőhölgye:

– A burka hagyomány, nem a tálibok találták ki, de ők tették kötelezővé – meséli Frebom Madzsi, aki arra panaszkodik, hogy a minisztériumnak tulajdonképpen nulla költségvetésből kell dolgoznia. – A burka inkább védelmet jelent, nem a vallási elkötelezettséget szimbolizálja. A tálib uralom előtti polgárháború során ugyanis az is előfordult, hogy megerőszakolták azt a nőt, aki nem viselte.

A tálibok alatt ez állítólag megszűnt. Ha már ott járok, tizenegy dollárért én is veszek egyet a piacon…

Kabulban a pezsgő hangulatú új parlamentben a nők is szerepet kaptak – igaz, az alsóház huszonöt százalékát kötelezően női képviselőknek kell kitölteniük. Sukria Barakzai az egyik legszókimondóbb képviselőasszony. Rajta csak szimbolikusan van fejkendő. Mosolygósan és magabiztosan fogad irodájában. Mint mondja, szereti azzal provokálni az egykor a tálibokat is kiszolgáló kollégáit, hogy kezet fog velük, ők elvileg nem érinthetnek nőt:

– Első számú célom, hogy harcoljak a hagyományaink ellen, amelyek szembeszegülnek a vallásunkkal. Itt az a mottó „először vagy afgán, aztán muzulmán”, szerintem pedig először ember vagy, aztán muzulmán – vallja a képviselő.





Büszkén vállalja, hogy ő indította el az első afgán női magazint. Persze nem sminkről, divatról vagy a főzésről van benne szó. Társadalmi, politikai témájú cikkek, versek jelennek meg az általában név nélkül vagy álnéven publikáló szerzőktől. Sukria ismeri a veszélyt. Állandóan fenyegetik, egyszer bombamerényletet kíséreltek meg ellene. Sokan nem nézik jó szemmel a hagyományok felrúgását. Sukriával gyakran a férje sem ért egyet.

– Ő konzervatívabb, egyszer-kétszer mondta már, hogy fogjam vissza magam. Másképp gondolkodunk, de szerintem ez nem baj – véli a képviselő.
Persze nem először kísérti meg a férfiak világát. A tálib uralom alatt titkos, „földalatti” iskolát működtetett a lakásán, ahol tiltott pakisztáni, indiai filmeket is megnéztek néhanapján.

A teljes cikk a 24. heti, június 14-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.