nlc.hu
Aktuális
Por helyett élmények

Por helyett élmények

Ferenc József épp száz éve, 1906 december elsején nyitotta meg a Szépmûvészeti Múzeum kapuit. Baán László, a patinás épület fiatal igazgatója szerint az évszázados múltra visszatekintõ intézmény egyáltalán nem öregszik, sõt, ismét fejlõdõ korba lépett.





– Most vagyunk a századik évben, de a gyűjtemény története ennél régebbi – vág bele legkedvesebb témájába Baán László főigazgató. – Igaz, korábban nem volt olyan végleges épület, ahol gyűjteményeket, műtárgyakat mutattak volna be, ez tehát az első állandó magyar művészeti múzeum. Kezdetben együtt gyűjtötték a magyar és a nemzetközi művészek munkáit. Ma már különvált e két terület, a Szépművészetiben csak nemzetközi művészek alkotásait gyűjtjük, a magyar művek a Galériában láthatók.

A gyűjtemény legfontosabb része 1870-ben került a magyar állam tulajdonába. Az Esterházy család, a legvagyonosabb magyar főnemesi família pénzügyi nehézségekkel birkózott, birtokaikat az akkori hitbizományi jogszabályok miatt nem adhatták el, ezért úgy döntöttek, hogy az évszázadok óta összegyűjtött műkincseiktől válnak meg. Szerencsére a magyar állam képes volt arra, hogy megvásárolja ezt a páratlan értékű műgyűjteményt – valamivel olcsóbban, mintha egyenként elárverezték volna a festményeket, de még mindig szép összegért. A család sem járt rosszul, és itthon maradtak a kincsek.





Ez a mai Szépművészeti Múzeum alapja. Közel hétszáz festmény, több ezer metszet, rajz került az állam tulajdonába, a legnevesebb mesterektől. Ez világviszonylatban is számottevő gyűjtemény lenne, ha azóta egy rajzzal sem gyarapodott volna. De szerencsére nem így történt. Vásárlások, adományok, örökhagyások révén folyamatosan bővült a műtárgyanyag. A külföldi kollégák nem is értik, hogy lehet egy ilyen kicsi, viszonylag szegény ország birtokában a világ egyik legjelentősebb spanyol gyűjteménye – mosolyog a főigazgató, majd nem titkolt elégedettséggel hozzáteszi: – grafikai anyagunk is kiemelkedő, a világ legjobbjai közé sorolható. Leonardo-rajzoktól, Rafaellón át Van Gogh-ig szinte minden óriástól birtoklunk kiemelkedő alkotásokat.

A teljes cikk a 25. heti, június 21-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top