Aktuális

Randivirág

– A rózsa klasszikus és örök, minden korosztály kedveli. Tévednek, akik azt hiszik, hogy a „nyegle” tizenévesek már nem kedveskednek a választottjuknak rózsával. Dehogynem!





A hét témája a Nők Lapjában:
Az én rózsám


Lelke, sorsa, története van minden virágnak. Ha nem lenne, nem termesztenénk, nemesítenénk, nem vennénk, nem szeretnénk… De vesszük és szeretjük – a tizenhat éves éppúgy, mint a dédnagypapa… Kedves Olvasók! Annyi a gond körülöttünk, hogy most – ellensúlyozásképpen – javaslom: kapcsoljanak ki egy kicsit, és e végre-napsütésben figyeljenek azokra, akik szívesen idézik fel életük „rózsás” történeteit. Habosak? Kicsit. De hát nyár van, és nyílnak a rózsák!

További írások:
• Randivirág »
• Rózsakirályfi »
• Oroszlán Szonja premiercsokra » 
• Öregecskén a lugasban »

Az összeállítást készítette:
V. Kulcsár Ildikó 

– Magunk közt csak „randivirágnak” nevezzük, amikor egy férfi egyetlen szál rózsát kér, csomagolatlanul. Persze akad olyan lovagias vevőnk is, aki már tíz éve jár hozzánk, és a felesége születésnapjára mindig annyi téglapiros rózsát rendel, ahány éves a párja. Épp szombaton jön negyvenkilenc szálért…
– Az is különössé teszi a virágot, hogy a vásárlók ismerik az üzenetét – veszi át a szót Rubosné Pásztor Krisztina, Kati lánya. – Hiszen az, hogy a fehér rózsa az ártatlanságot, a tisztaságot, a vörös a szerelmet, a szeretetet, a sárga pedig az optimizmust meg az életörömöt jelenti „virágnyelven”, szinte mindenki tudja. Nem véletlen, hogy a szeretetről szóló ünnepeken a vörös-piros rózsa a főszereplő. Eljegyzések, esküvők, anyák napja, Valentin-nap…
– „Rózsa-ügyben” már semmin sem lepődöm meg – mosolyog Kati. – Egy vevőnk, a felesége hazaérkezésekor, rózsaszirmokkal szóratta tele a lakásukat, a szomszédos panzióban pedig egy franciaágyát hintettek tele szirmokkal.
– Otthon is főszereplő ám – mondja lánya –, hiszen a férjem gyakran lep meg vörös rózsával, és biztos vagyok abban, hogy még a borongós október sem lesz „rózsátlan”: akkor születik majd a kisfiunk…


A témáról bővebben a Nők Lapja július 5-én megjelenő 27-es számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése