Szélesvásznú létezés

Forgatás az MTV óbudai stúdiójában. Az egyik stábtag firtatja, mi járatban vagyok. Megjelölöm a célszemélyt. – Na, ő például teljesen normális – szalad ki erre a sokat látott filmesből. Széles vigyorral, sőt, szerető örömmel sorolja az épeszűek közé Gubás Gabit.
Diagnózisa birtokában, két beállítás között, lejattolok a művésznővel. Egy Thonet-széken ücsörög, piros bársonyruhában, haja klasszikus kontyba tekerve. Formás alakját fűzővel gyötörték még festőibbé. Tizenkilencedik századi polgárleány a stúdió Kádár-kort idéző, lepukkant szegletében. Mondom Gabinak, sokat tudok már róla. A válasz szégyenlős bakfismosoly.
Másnap kibontott hajjal, suhogó szoknyában érkezik a Pesti Brodway – amúgy Nagymező utca – egyik felkapott éttermébe. Címlaplány a férfiszemek fókuszában. Első blikkre most egálban van azzal, aminek a fotók mutatják: civilben is szélesvásznú létezéshez szokott sztár. Történetei aztán kirajzolják a valóságot.
Megfontolt, szabatos mondatokban fogalmaz. Képzelhetném decens középiskolai tanerőnek, akinek ballagások éjszakáin csupaszív tinédzserek adnak szerenádot. A művészpályán töltött tizenkét évnek persze mások a vonzatai. Az is bravúr, ha az ember azonos marad önmagával.
Gubás Gabi a Debrecen melletti Tégláson nőtt fel. Édes-apja a Hajdúsági Iparművek mérnöke volt. Édesanyja, aki anno énekesnőnek készült, a gépkönyveket pecsételte. Lányuk artisztikus álmaihoz a másfél szobás panelotthon tévékészüléke szolgáltatta a muníciót. Az emeletes ágyon egy évvel idősebb bátyjával osztozott.
De nem volt minden szocreál. Gabi kislánykorában balettra járt, és tizenkét évig néptáncolt. Mindemellett némileg önző okból választotta a színi pályát. Gondolta, gyakorlása közben sokféle mesterségben kipróbálhatja magát: lehet óvónő, tanár, orvos, bármi, amit a szerep kínál. Ami nagy öröm. Felnőtt fejjel is úgy látja: ha maga nem élvezné a játékot, úgy az a publikumnak is teher lenne. Tanári érv.

Pesti sokk
A debreceni Ady gimnázium irodalom-dráma tagozatára ment. Hajnali, késő esti buszozások, vonatozások. Reáltárgyakra sok idő nem jutott, de mestere lett a puskagyártásnak. Tizennyolc évesen másodmagával – barátnőjével, osztálytársával, Major Melindával – bejutott a Színművészeti Egyetemre. Pest némi sokk. Gubás növendék még a színpadi csókot próbálgatja pironkodva, a tapasztaltabb hallgatók máson törik a fejüket. A tisztes téglási lányok feszengnek a préda szerepében. A problémát osztályuk két domináns pasija orvosolja. Szerelmek szövődnek.

Ez volna az Isten lába?
Gabi gyakran nyilatkozza: Kerényi Imre osztályának nagy előnye volt, hogy gyakran dolgozhattak vendégtanárokkal. Az újságok ellenben arról írtak: a másodévesek lázadással vívták ki a lehetőséget. Tanulni akartak végre. Ám a maradék két év a legjobb művészek vezetésével is csak gyorstalpaló lehet. A friss diplomás Gubás Gabi célja változatlan: el kell sajátítani a szakmát.
Mehetne vidékre, de inkább a rangos, fővárosi teátrumhoz szerződik. A Radnóti Színház ráadásul kicsi, és így családiasnak tetszik. Gabi úgy véli, megfogta az Isten lábát. Nem mindenben tévedett. A társulatot erős egyéniségek, komoly tehetségek jellemzik, van mit ellesni tőlük. Másfelől Gabi ártatlanságát pályakezdő lelkesedése fokozza. Azokra is felnéz, akik nem annyira magasak.
Szerződéséhez nem mellékeltek pályatervet. Ad hoc kapja a feladatokat. Egyszer kari tag, máskor lepottyan egy főszerep. A Kalózok című film ismertséget hoz, és furcsa indulatokat vált ki. Akkoriban pedagógiát sejt abban, hogy az országos mozisiker ellenére színházában aprómunkát bíznak rá. Ma már nem biztos benne, hogy tudatos volt a nevelő szándék. Zsigeri is lehetett.

Kiragyogni a többiek közül
Ekkor még tart a főiskolán szövődött szerelem. Párja Kaposvárra szerződik, akkoriban Gabinak is második otthona a város. Interjúban meséli: társával „több, egyre vastagodó ágacskával” kapaszkodnak egymásba. Aztán az ágacskák kettétörtek. „Én naiv voltam, ő nem volt az” – idézi, s zárja rövidre futó mosollyal az egykori történetet. A bulvár sosem tudta kikezdeni. Facérsága nem téma, s amikor egy időre tévés riporter bukkan fel mellette, csak annyit tudnak közhírré tenni: a lovag sokat jár színházba. Jól teszi, biccent a nagyérdemű.

A portré folytatását a Nők Lapja Évszakok július-augusztusi számában olvashatja el.