Szervét Tibor:„A fiam tette helyére az életemet”

Lényében, ahogyan közeledik, egyszerre van valami büszke tartás és kedves esendőség, határozottság és tétovaság, nyersesség és oldottság, kiszámítottság és spontánság. Játékában is mindig éreztem ezt a titokzatos fénytörést: a legdrámaibb pillanatokban is a cseppnyi iróniát, a legönfeledtebb szituációkban is szemernyi keserűséget. Ott elbűvölt, itt most zavarba hoz. Melyik is valójában az igazi Szervét Tibor?

Amint belép, az órájára pillanat, és magabiztos mosoly suhan át arcán. Igen, másodpercre a megbeszélt időben érkezett. Belső kényszer vagy csak játék nekem? Természetes gesztus vagy inkább demonstráció? Lényének sajátja, netán hatásos belépő? De, végül is mindegy. Ez is, az is ő. Egyszerre imponáló és szeretnivaló. Kedves mosolya és bőrfelszerelése. Említem neki, nagyot nevet.

– Ez nem jelmez, hanem motorosruha!

– Így berregsz végig a városon?

– Persze. Így a legkönnyebb közlekedni manapság… Különben nem tudtam volna pontosan ideérni.

– Ez azért nem lett volna egy nagy tragédia…

– Számomra igen. Erre kínosan ügyelek, hogy a megbeszélt időre ott legyek.





– Mint Monte Christo, aki, mit tudom én, tizennyolc év eltelte után éppen a hatodik óraütésre belépett a terembe.

– Talán nem véletlen, hogy a kedvenc regényem. Azért nemcsak emiatt.

– Hanem…

– Sok minden van benne, ami számomra fontos: az igazság, az eltökéltség, a hűség, a becsület, a szabadság, a kaland.

–… erre fogod magad, és motorra pattansz…

– Szeretem is. A száguldást, a magányt, a barangolást, hogy ura lehetek önmagamnak. Azt a szabadságélményt, hogy gyönyörű tájakon megyek, csapdos a szél, fogom a kormányt, és álmaimat követve robogok.

A teljes cikk a 27. héten, július 5-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.

További cikkek az e heti Nők Lapjában: • Romantikázzunk Onyutha Judittal! » • Lángoló vörös a szenvedélyt… » • Gyógyít, szépít Vénusz istennő virága »  • Óvodát renovált két anyuka » • Aki rózsát küldött Sophia Lorennek »