„Csak a villanyszerelést ne bízza kontárra!”

A hét témája a Nők Lapjában: Kétszer-háromszor megfizetett házak – avagy hogyan NE építkezzünk Ilyenkor nyáron tetőzik az építési láz – gombamód nőnek ki a házak szerte az országban. Keresgéltünk volna boldog tulajdonosokat, akiknek életük legszebb napja virradt fel, amikor átvehették új otthonuk kulcsait. Találtunk ehelyett nyomott kedvű szitkozódó építkezőket, akik a napot is elátkozták már, amikor a kőműves először betette a lábát a telkükre. További cikkek: • Az ács megbüntette a fővállalkozót » • „Csak a villanyszerelést ne bízza kontárra!” » • Akcentus = Áremelés » • A ház tartóoszlopai kifelé dőlnek » Az összeállítást készítette: Mihalicz Csilla, R. Kövér Balázs

Hasonlóképpen kezdődött: Imre volt az, aki bármilyen apró javításra készségesen kijött – a többmilliós lakás átalakítása és felújítása azonban túl nagy falatnak bizonyult neki.

– Mivel az eladott lakásunkból májusban ki kellett költöznünk, időre el kellett készülnie az átalakításnak – meséli a negyvenhárom éves gyógyszeripari menedzser. – Imre emberei januárban kezdtek dolgozni, és április végén már látszott, hogy nem lesznek készen. Fölajánlottuk, hogy kerítünk még egy csapatot, és akkor a két szinten egyszerre lehet dolgozni. Imre erről hallani sem akart, azt ígérte, nyugodjunk meg, készen lesznek. Persze nem lettek, úgyhogy a férjem bátyjának házába kellett költöznünk. Folyt az állandó hitegetés. A festők úgy dolgoztak, hogy kiabált velük, amikor levonultak, hogy még egy napra jöjjenek vissza dolgozni. Mire valamit még kapirgáltak. Végül a felső szint lakható lett, és áthurcolkodtunk. A falakból még mindenütt huzalok lógtak, és amikor a kisebbik fiam becsavart egy égőt, megrázta könnyebben az áram, de még akkor sem sejtettük, mekkora a baj.

Mivel a villanyszerelő a megígért határidőre nem szerelte föl a spotlámpákat, megmondtam Imrének, hogy be ne eressze a kapun, nem akarom többé látni. Amúgy is – hánytam a szemére – ez volt az egyetlen, amit nyomatékosan kértünk tőle, hogy a villanyszerelést ne bízza kontárokra. Hívtunk tehát egy másik villanyszerelőt, hogy mérje föl, és fejezze be a munkát, fél kilencre ígérte magát. Közben Dani fiam teleengedte a kádat, hogy addig megfürdik, mert ha jön a szerelő, nem lesz villany. Az mentette meg az életét, hogy a szerelő sűrű szabadkozások közepette előbb jött. Műszerekkel bemérte a villanyhálózatot, és azt mondta, ilyen kontármunkát még nem látott, minden mindennel összevissza volt kötve, Danit agyoncsapta volna az áram, ha beszáll a fürdőkádba. Közölte, hogy ő ennek a rendbetételét nem is vállalja el.

Egy hétig úgy laktunk, hogy gumikesztyűvel nyitottuk ki a hűtőt, és a mosókonyhából világítottuk a fürdőszobát, mert nem lehetett egyszerre villanyt kapcsolni és fürödni. Végül találtunk valakit, aki áthuzalozott mindent, és Imrével kifizettettük. Azóta is minden hétre jut valami kellemetlen új felfedezés. Már örülni sem tudok az új lakásunknak, amire ráment minden pénzünk. Ráadásul megtudtam, hogy a mi kontárunknak új munkája van. Legszívesebben odamennék, és elmesélném, nálunk mit művelt. Nem értem, miért nincs ebben az országban egy építési vállalkozói kamara, amelyik kivetné magából a kontárokat.


A témáról bővebben a Nők Lapja július 12-én megjelenő 28-as számában olvashatsz!