Hogy lehetnék Mamagésa?

Kedves Soma!

Az írásodat olvasva világosodott meg az agyamban, hogy én már évek óta “Mamagésa” szeretnék lenni, de tenni nem tettem érte. Az ok egyszerű: gyengeség és lustaság. És nincs, aki ebben segítene, támogatna.

16 évesen szerettünk egymásba a férjemmel, ennek már 14 éve. Engem hirtelen ért a felismerés, hogy igen, ő az igazi. A mai napig így érzem, de időközben történt velem valami. Elvesztettem magam. Amíg csak udvarolt, igazi démonnak éreztem magam mellette. El tudtam bűvölni bárkit, akit akartam. Nőként viselkedtem. Az esküvő után azonban átváltoztam háziasszonnyá. Nem is volt ezzel gond, hiszen dolgoztam, otthon jól elláttam a feladatom, viszont egyre jobban eluralkodott rajtam a gyerek utáni vágy. A boldogságban úszó NŐ helyett egy nyafogó, elkeseredett asszony lettem. Annyira vágytam egy babára, hogy bármit megtettem volna érte. Folyton erről beszéltem, jártam az üzleteket, gyönyörködtem minden apró ruhácskában. Nem írom le azt a rögös utat, amíg végre teherbe estem, a lényeg, hogy végül iker fiaim születtek. Bár a gondozásuk nagyon nehéz feladat mind a mai napig, minden este megköszönöm Istennek, hogy ilyen bőkezű volt hozzám. 

Mindent megkaptam, amire vágytam, jól élünk, csak én csúfítok bele ebbe az idilli képbe. A szülés után sikerült nagyon csinosra lefogynom, büszke voltam magamra. Aztán belefogtunk egy építkezésbe, és a feszültséget evéssel vezettem le. Azzal vigasztaltam magam, hogy így jobban bírom a nehéz fizikai munkát. Most élveznünk kellene az életet, de én egyre jobban el vagyok keseredve a túlsúlyom miatt. 56 kg-ról sikerült pár hónap alatt 97-re hízni. Ez egyre több egészségügyi gondot is jelent, kényelmetlen is, hogy minden szorít, és egyre több dologban hátrányt jelent, nem beszélve az esztétikáról. Mindenki bíztat, hogy fogyókúrázzam, hiszen már egyszer sikerült, de ettől még rosszabbul érzem magam. Hiányzik a lelki támogatás, mert sokszor úgy érzem, én bizony – ha mások nem piszkálnának – boldogan lennék dagi mami, aki jól tartja a családját, aztán meg az jut az eszembe, talán még élvezhetném pár évig, hogy nő vagyok. A fogyókúra csak egy eszköz, a gondom az, hogy nem tudok a szerepeimmel egyformán azonosulni.

Nagyon szeretném, ha írnál arról, hogy lehetnék egyszerre jó feleség és anya, honnan merítsek energiát ehhez. Mi az az út, amit végig kell járnom, hogy újra magamra találjak? Hogy lehetek én is Mamagésa?
Bízom nagyon benned, mert olyan kisugárzást érzek a lényedből, ami szinte gyógyítja a beteg lelket, és az optimizmusod fertőző. Maradj ilyen, és kérlek. segíts nekem azzal, hogy válaszolsz!

Őszinte tisztelettel: Ildikó






Kedves Ildikó!

Először is, mielőtt tovább rohannánk a változás felé vezető utakat keresve, álljunk meg egy pillanatra. Ez a pillanat most a teljes megértés és elfogadás pillanata. Lehet, hogy túlzásnak hangzik, de igenis, most gondolatban átölellek… Állj meg egy kicsit, és nézz magadba: értsd meg, és fogadd el magad, mielőtt bármerre is elindulnál! Itt vagy most harminc évesen, anyaként, feleségként, lelked mélyén persze ugyanakként a kislányként, aki voltál mindig is, de ott van benned az elkeseredett asszony, a “dagimami” is, az évek óta önmagát valamiért tépő, állandó belső küzdelemben levő Ildikó. De a lényed legmélye ugyanaz, és sok-sok állapotunk csupán stáció, aminek persze oka van.

Szeretgesd meg ezt a lányt, asszonyt, aki vagy! Értsd meg őt, ne bántsd, ne vádold, ne hibáztasd! Hagyd legalább egy kicsit pihenni a lelked, még mielőtt tovább tépnéd magad! Nem szabad, hogy cserbenhagyd magad, ha te haragszol erre a lányra, aki benned lakik, ha te elhagyod őt, akkor ki, és mi lesz vele?
Meditálj el ezen, érezd meg azt, hogy egész lényeddel elfogadod és megérted magad! Légy együtt kettesben magaddal! Teremtsd meg rá a lehetőséget! Mindaddig, amíg nem fogadod el magad, nem fogsz tudni igazán tovább lépni. És ha eljön ez a pillanat – mert el fog jönni, csak tölts magaddal egyre több időt -, akkor a belső hang pontosan meg fogja mondani, mutatni, hogyan, és hova tovább.

Modern, civilizált, technicizált világunk megfosztott minket sok olyan szokásunktól és lelki szükségünktől, amelyek nélkül nem élhetünk teljes életet. Nincsenek rituálék (amelyek mágikus erővel bírnak), és nem beszéljük már az elemek nyelvét sem. Az Anya- és Föld Istennő anyaggá silányult, a Szellem, az Atya pedig érzelem- és individuummentes intellektualitássá.

Csodálatos, hogy te megköszönöd azt, amit kaptál, a gyermekeidet, mert az emberek nagy része már a megköszönést is elfelejtette. A felsőbb erővel való kapcsolat szinte már csak akkor jelenik meg az emberek többségének az életében, amikor bajjal, betegséggel, hiánnyal kell szembenézniük. Az arcunkat, fogunkat, kezünket, testünket megmossunk naponta, a lelkünket, az hisszük, nem kell. Pedig nagyon fontos, hogy időt szakítsunk arra, hogy egyedül legyünk önmagunkkal! Hogy kapcsolatba kerüljünk a természettel! Hogy rá tudjunk hangolódni, fel tudjunk olvadni benne! Csakis ebből fogsz tudni energiát meríteni!
Tudom, hogy kicsik a gyerekeid, de ha tényleg változást akarsz, akkor ezt az időt meg kell teremtened magadnak! Csak elhatározás és szervezés kérdése. Szokj rá az önmagaddal való rendszeres beszélgetésre! Ne félj a csendtől és az unalomtól! Az unalmon túl kezdődik a legizgalmasabb világok egyike: a belső világ. Gondolj bele! A sejtmemóriánk és a tudattalanunk egészen az ősrobbanásig tárolja bennünk az információkat. Elképesztő információ, és tudásanyag van bennünk! Az agyunknak csupán néhány százalékát használjuk, a jobb agyféltekés képességeinket (pl. intuíció, telepátia) szinte egyáltalán nem. Végtelen a lehetőségek tárháza, ami előttünk áll! De ehhez fel kell emelkednünk, hogy magunkra lássunk, a saját szűk, vagy nem szűk életterünkre. Itt persze nem csak a fizikai síkra gondolok, hanem a szellemi, spirituálisra is. És a gondolataink, érzéseink erőterére is. Fontos tudnunk, hogy mi konstruáljuk meg a saját világunkat. Van választási lehetőségünk! De ahhoz, hogy meg tudd teremteni azt a világot, amit megvágysz, muszáj megállni, hogy megérezd, mit akar a lelked. Amikor azt mondjuk, hogy “legyen meg a te akaratod”, az azt is jelenti, hogy a te isteni önvalódnak az akarata. A te isteni önvalód nyilván nem szeretné, hogy 97 kilós “dagimami” legyél, hiszen az nem jó neked. Nem jó a szívednek (képzeld el, milyen, amikor folyamatosan két 10 kilós súlyzót cipelsz), nem jó a gerincednek, ereidnek, stb… de hát te ezt tudod, és érzed is.





Ahhoz, hogy elinduljon ez a változás, össze kell gyűjtened magadban az ehhez való forrásenergiát, ezen kívül meg kell, hogy lásd, hol volt az a pont, amikor úgy döntöttél (a tudatalatti döntés is döntés), hogy betemeted magad a zsírod mögé. Vajon miért büntetted magad? Vagy mitől féltél? Mit nem kaptál meg, hogy a túlevés önbüntető pótcselekvését választottad? Bátran tedd fel a kérdéseket magadnak, a válasz ott van benned! Ha gondolod, járd végig az utat egyedül, de ha úgy érzed, hogy segítség kell, akkor élj vele! Erről már sok levelemben írtam, hogy a kineziológus az izomteszt segítségével ezt könnyen ki tudja tesztelni, és mélyre nyúlva tud segíteni. De nem mindenkinek kell a külső segítség. Hogy neked mi kell, csakis te tudhatod, senki más! De az biztos, hogy el kell kezdened foglalkozni önmagaddal! Amíg nem mentél le magadban mélyebb szintre, semmi értelme a fogyókúrának. Sikertelen önkínzás lesz csupán, jojó-effektus végeredménnyel.

Nagyon fontos, hogy meglásd azt a belső képet, amilyen lenni szeretnél! Van a pszichológiában egy olyan kifejezés, hogy “self-diszkrepancia”, ami azt jelenti, hogy a vágyott, idealizált én és a reális, megvalósítható én között olyan különbség, esetenként akár szakadék van, ami folyamatos belső feszültséget okoz. Tehát ezzel csupán azt kívánom hangsúlyozni, hogy a vágyott és tervezett énképed rád legyen szabva. Lásd meg magad, hogy milyen vagy, amikor minden szinten egészséges vagy! Lásd meg azt a maximálisan kihozható, megvalósítható lehetőséget, hogy milyen lennél (és lehetsz) akkor, ha áramlik benned az élet, erő, derű! Lásd magad az optimális testsúlyoddal (ha valaki telt alkat, akkor annak nem a vékony alkatú testsúly az optimális!), lásd magad szeretettel, fénnyel teli, adni tudó, önmagát megvalósítani tudó nőként! És ezt a rezgést fogod a gyerekeidnek, férjednek, egész környezetednek továbbadni! Lehetsz egyszerre anya, nő és emberisten! Mert a teljességhez a spirituális énünket is meg kell élni, különben korcsok maradunk.

Szóval, Ildikó, nagyon izgalmas út áll előtted! Imádkozzál sokat, kérjed a változáshoz, éberséghez, és az önismeret bátorságához az erőt, mert egy ilyen típusú változást nem lehet a felületen kezdeni, mélyre kell lenyúlni! Klassz lesz, meglásd, bízzál magadban! Ne hagyd cserben ezt a lányt, aki már várja, hogy végre foglalkozz vele, és igazán megszeresd és megszeretgesd őt!

Soma Mamagésa

Tipp: Soma a kövezkező e-mail címre várja leveleiteket: soma@nlcafe.hu