New York-i idõ szerint

Szeretném egyszer úgy megnézni ezt a várost, a világ fővárosát, hogy ne kelljen folyton kapkodni a fejem a tizedmásodpercenként érkező újabb és újabb látványokra, és ne érezzem úgy magam, mint aki egy rohanó folyón raftingol, el-elmerül benne, aztán kibukkan újra meg újra, levegő után kapkodva, tele adrenalinnal. Azt kívánom ott a Times Square sarkán állva, hogy bárcsak megállna az idő, és az egész Manhattan egyetlen hatalmas pillanatfelvétellé merevedne. Én pedig kedvemre sétálgathatnék napokig ebben a háromdimenziós fotóban, és végre alaposan, ráérősen szemügyre vehetnék mindent és mindenkit.

És már látom is, ahogy elindulok a déli végről, a Battery parktól észak felé, miután szemügyre vettem a megfagyott üvegként csillogó tengerre lecsapni készülő sirályokat, meg a Szabadság-szoborhoz induló sétahajónál tüsténkedő matrózt, aki a kikötői bakról leoldott kötelet a társának dobja épp. A tekintetében koncentráció, a kötél félúton a levegőben. Azután alaposan szemügyre veszem az önjelölt hittérítőt, aki az árnyas lombok alatt egy fiatal lánynak magyaráz éppen. Kezében kopott Biblia, a Bibliában névjegykártyányi papírokra nyomtatott idézetek, amelyek jó útra térítik majd a tévelygő lelkeket.

A World Trade Center helyén tátongó több emelet mély gödörből egy sittel megrakott teherautó kaptat felfelé, kerekei mögött megdermedt porfelhő. Meg tudnám számolni egyenként az összes porszemet, ha lenne hozzá türelmem. A gödör mellett kis temető, abban kicsi templom, a St. Paul’s Chapel. Bent 9/11-es relikviák: gyerekrajzok, emlékező üzenetetek, tisztelgések a hősök előtt. Az egyik asztalon rengeteg tűzoltójelvény, meg egy kis piros létrás kocsi. Egy középkorú nő áll előttük, arcán félúton megállt egy könnycsepp, ha közelről belenéznék, látnám, hogy visszatükröződik benne az egész templombelső, az egész szomorú világ.

Greenwich Village egyik kopott büféjében fáradt teherautósofőr ül a műbőrrel bevont öreg széken, szalámis pizzát eszik, bajszán morzsa billeg, a kemence előtt mexikói férfi áll, a megfagyott láng sárga fénnyel borítja be az arcát.

A Meatpacking negyednél, a tengerparti sétányon egy fehér és egy fekete férfi forr össze gyengéd csókban, míg a vízitaxit várják. Mellettük a gyepen transzvesztiták napoznak, a közeli büfében a pultos üdítőt tölt éppen, a pohár fölött félig szétpattant apró buborékok leheletfinom permete száll…

A teljes cikk a 30. héten, július 26-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.