A hét témája a Nők Lapjában: |
Utánuk a vízöröm! Víz
Lehet inni, vizsgálni, szabályozni, védeni, úszni benne, utazni rajta, kutatni, keresni, szeretni vagy félni. (Víziszonyosak kíméljenek!) Nyáron hűsít, télen
, de az mindegy is! Most legfeljebb jégkocka formájában gondoljunk a hidegre! Vízi körképünkben olyan nők lesznek kalauzaink, akiknek életében a víz főszereplő. |
Réka húszéves, üzleti kommunikációt tanul, és úgy tűnik, a Vadkacsa Egyesület alapító atyái benne látják a következő időszak új elnökét. Minden reggel lemegy a folyóhoz, és ha nem is tud annyi szót a vízre, mint az eszkimók a hóra, mégis sokat lát.
Itt voltunk végig az árvíz alatt, akkor szinte hallottam, ahogy sírt a Duna. Zokogott, fájt neki Én meg dühös voltam, de nem rá, hanem az emberekre, akik gátak közé szorítják, ahelyett, hogy megértenék, mire van szüksége.
Az egyesület túrákat és táborokat szervez, külföldieknek, magyaroknak, legtöbbet gyerekeknek. Hogy a túrakenuba ülve megtanulják szeretni, tisztelni a természetet, annak színeit, hangjait, csendjét. Hogy megtanulják: a folyó nagyon erős. Erősebb. Hogy elfogadják a szabályokat, amelyeket, ha betartanak, azok védik őket. Így telik a nyár Rékának a Duna-parton. A tél?
Lázálom mondja, és hozzáteszi: Akkor táncolok! Latintáncokat, mert azok ugyanúgy pezsdítenek. Ahogy a víz teszi.
A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 2-án megjelenő 31-es számában olvashatsz!