Aktuális

Fáraók árnyék nélkül

Soha nem dédelgettem még ennyire utazást magamban. Minden szeglete, részlete szépen épülgetett bennem, jóval mielõtt elhagyta volna a gép talajt. Hallgattam sok mesét. Víz alatti, és víz feletti világokról, ott, Afrika partjainál…





Arab angyalhalak járnak…

Safaga. Micsoda?! – kapta fel a fejét mindenki, még több lelkes vörös-tengeri hobbibúvár is, mikor közöltem, oda megyek. Safaga ugyanis egész pici hely, negyven kilométerre a turistáktól roskadozó Hurghadától. A tenger viszont itt is ugyanaz, Vörös, sőt…! Eldugott kis búvárparadicsom.
Kong a hotel az ürességtől, mikor érkezünk, mondták is sokan, nyáron csendesebb Egyiptom, az egyszeri turista nem kíván felforrni negyvenfokos árnyékban. Megül a nyugalom a fehér kövekről visszaverődő naphullámok között. Semmi nyüzsgés. És az első egyiptomi naplementém… Összehúzom magam a parton, a hegyek balra, most mintha papírból ollózták volna a cikcakkjaikat. A tenger elém hasal, végtelenül nyugodtan, egybeolvad a horizonttal. Sishát rendelek. Vízipipa. Itt nincs élet e nélkül… Lassan kell szívni, fújni a finom, almaízű füstöt. Itt mindent lassan kell, élni is.
Allah – ahogy a helyiek mondják – lassan az égre húzza a sötét lepedőt. Belehasít az alkonyatba a müezzin éneke. Imára hív.

Csak másnap szorul kicsit össze a gyomrom, mikor meglátom a búvárbázist… Végigvonszolom magam a partig, nem könnyű, tizennyolc kilós palackkal a háton meg ötkilós ólomövvel a derékon. A legelső merülésem… Lesz, ami lesz, teszem, amit mondanak: lélegzem abból az izéből, ami a számban van, és a palackból jön ki. És megy! Négy méteren kapálódzom, hosszú percekig.
Aludtam párat. Ma napi hajóval megyünk ki a nyílt tengerre, néhány német hobbibúvárral. Vakító kék minden, a víz, az ég, a gondolataim. Lehorgonyzunk. Mélyvíz, minden értelemben. Itt tényleg merülni kell. Kiszabadítani a mellényből a levegőt, hagyni, hogy húzzon az ólom, lefelé, idegen világokba… Kapaszkodom az oktatóm szemébe. A Búváréba. Nyugalom van benne. Az kell. Mint egy mantra, jár körbe a fejemben egy foszlány a szövegből, amelyet felszállás után darálnak a repülőgépeken – vész esetére. „…vegyék fel a maszkot, és lélegezzenek szabályosan!” Egyelőre csak erre koncentrálok.





Lassan kúsznak a napok. Figyelem a helyieket, ahogy léteznek. A férfiakat, ahogy ücsörögnek az utcán, ahogy lomhán szívják a vízipipát mindenfelé. És a finoman takart nőket, ahogy furcsa, zsigeri, szerény méltósággal mozognak azokban a lágy anyagokban. Teszik az iszlám világban megszabott dolgunk, terelgetik szép, poros, fekete szemű gyerekeiket, és néha, csak egy-egy villanásra cinkosul-titokzatosan belemosolyognak az arcomba.

Minden nappal növekszik a hőség. Negyven fok, árnyékban. Kihajózunk. Életem hatodik merülése. Abu Kefan – így hívják ezt a hosszú, meredek falú zátonyt. És megmutatja magát a csoda… Meghallom a csöndet. Csak ez van, meg a lélegzetvételeim szabályos egymásutánja. Lebegek. Kezdem látni is, amit látok, ott, a mélyben. Halak, korallok, mozgás, színek.. Arab angyalhalak járnak kék színű táncot, képpikkelyes rája bámulja őket fásultan, lusta bohóchal billeg az anemonák (a vizet megszűrve táplálkozó állatok) lebegő karjai felett. Most egy csapat gyászhal lendül utánuk … Szeretem ezeket a pici halakat. A Búvár azt mondja, szinte mindenki a „nagy halakat” akarja. Az apró csodákat észre sem veszik.

„Láv isz besszt”

Luxorba készülünk, a Búvárral. Busszal, helyivel. Fáradt és forró a levegő a safagai állomáson. Üres az utca, délután kettő, szieszta. Amir, a hotelportás szerint kettőkor van busz. Ali, a pincér szerint három körül. Mondja, „egyiptomi három”. Magyarul úgy kettő és öt között… A jegyárusító most csak lassan bólint: igen. Hogy mi „igen”, az örök homályba vész… Várunk. Van Barakánk, azaz ásványvizünk. Más itt nem számít.

És befut a busz, valamikor. Pillanat alatt egybeizzadunk a szagos, málladozó üléssel. Balra a sivatag, jobbra Ahmed. Négy körül megtanítja az arab ábécét. Biceg az angolja, de van. Kicsit selypít. Fél ötkor meghív a házába. Ötkor is. Fél hatkor udvariasan közli, mikor ér rá Magyarországra jönni, és nálunk lakni. Meg ha már ott van, meg is nősülne. „Láv isz besszt” – selypíti elérzékenyülten. Hogy a szerelem az igazi.





Luxor már közel. Döbbenetes élesen fordul a halott sivatag végtelen, zöld ültetvényekbe. A Nílus völgye. Ahol a víz, ott az Élet. Így volt már az ókori Egyiptomban is. Mindenfelé félkész viskók, házak, fedelük a kéklő ég. Miért? Például, mert az állami támogatást nem kell visszafizetni, amíg nincsenek befejezve. Így hát soha nem készülnek el…
Luxor. Csillogó szállodasor. Az utcán megfeszülnek a helyiek. Eladni akarnak, bármit. Elszántabbak, mint a kisvárosban. Sűrűbb itt minden, már azokban a csodaszép gyerekszemekben is izgágáskodik a követelődzés. Nincs más esélyük. Baksist kell szerezni, a „gazdag turistáktól”.

A teljes cikk a 31. héten, augusztus 2-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése