Sandra Bullock : „Egyre inkább önmagam leszek”

– Elsősorban mi volt az, ami miatt igent mondott a szerepre?

– Nagyon tetszett a forgatókönyvben, hogy egy olyan szerelmi történetet vázol föl, amelyik nagyon valóságos: van benne dráma és van benne romantika, de nem a klasszikus romantikus filmek megszokott sémáit követi. Olyan emberekről szól, akik keresnek valamit az életükben, aztán egymásra találnak, és hirtelen helyreáll a lelkükben a rend. Romantikus filmet forgatni nagyon megindító; a szerelemről és fájdalomról szóló történetek nagyon érzékennyé tudják tenni a színészeket.

– Örül, hogy Keanu a partnere?

– Nagyon fontos, hogy olyan valakivel dolgozzunk, akivel teljes biztonságban érezzük magunkat, akiről tudjuk, hogy megbízhatunk benne. Ezért volt számomra Keanu tökéletes partner, hiszen vele maximálisan el tudtam engedni magamat. A romantikus jelenetek közben csak belenéztem a szemébe, és tudtam, nincs mitől félnem. Nagyszerű dolog, ha úgy játszhatsz végig egy romantikus filmet, hogy ilyen bizalommal vagy a kollégád iránt. Éppen ezért már a legelején kikötöttem, hogy csak akkor szerepelek a filmben, ha Keanu is igent mond a szerepre. Tizenkét éve vártunk erre a lehetőségre!

– A Féktelenülnek óriási sikere volt a kilencvenes években. Hogyhogy mégsem dolgoztak együtt egészen mostanáig?

– Sokszor felmerült, de valahogy sohasem jött össze a közös film. Pedig nagyon jó barátok vagyunk, és ahogy már említettem, hihetetlen összhang van közöttünk, amely a munkát illeti. Talán a sors akarta így, talán ez volt a legmegfelelőbb pillanat, hogy ismét együtt dolgozzunk.





– Ön szerint ez a film a sorsról szól?

– Inkább a választásokról. Arról, hogy mindig van lehetőség szembenézni a jelenlegi életünkkel, felfedezni a hibákat, és változtatni rajtuk. Ha pedig igazán vágyunk valamire, ne szégyelljünk, ne féljünk harcolni érte, még akkor se, ha a külvilág szemében szenvedélyünk érthetetlennek, esetleg őrültségnek tűnik. A Ház a tónál főhősei azt választják, hogy megküzdenek az álmaikért, valóra váltják azt, álljon előttük bármilyen akadály is. Ezt talán a nézők is alkalmazhatják saját életükre.

– Melyik a kedvenc része a filmben?

– Szeretem, amikor Kate és Alex összejönnek. A forgatás alatt a háttérben nagyon lágy zene szólt, és a rendező hagyta, hogy egészen átéljük a jelenetet, és mi magunk döntsük el, mikor történik meg a csók – így végül nagyon lassan és finoman közeledtünk egymáshoz, s a jelenet ezért olyan őszinte és hiteles.

– Párhuzamot tud vonni a film és a saját élete között?

– Abszolút. Korábban túlságosan alkalmazkodó voltam, és utáltam magam miatta. Sokszor előfordult már, hogy hoztam egy döntést, és csak később jöttem rá, valójában nem a saját vágyaimat követtem, hanem valaki másnak próbáltam megfelelni. Azt tettem, amit elvártak tőlem, és nem azt, amit a szívem mélyén szerettem volna. Most már próbálok másként élni, és nagyon fontosnak tartom, hogy naponta harcoljak azért, hogy a világ olyannak fogadjon el, amilyenek vagyok, és hogy tényleg azt tegyem, ami nekem jó.

A teljes cikk a 31. héten, augusztus 2-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.