Évad- és iskolakezdés Xantus Barbarával

– Te aztán bátor lány vagy, Barbara. Volt merszed eljönni az Operettszínháztól és szülni még egy gyereket.

– Valóban bátorság kellett ahhoz, hogy az Operettszínházat, ahol jól éreztem magam, felcseréljem az ismeretlen Fiatalok Színházára, amely éppen megszűnőben volt. De hát szerettem volna prózai darabokban, drámákban is megmutatkozni, és erre az Operettszínházban nem kínálkozott lehetőség. Soha nem féltem váltani. Panna lányom hároméves korától én lettem a sörsátrak ördöge, és nem bántam meg. Edith Piaf dalait énekeltem a vendégeknek, és elértem, hogy nem fütyültek ki. Sőt, a fiatalok együtt énekeltek velem. És akkor is mertem vállalni még egy kisbabát, amikor tényleg kiment alólam a Fiatalok Színháza, és fogalmam sem volt, innét hová, merre tovább.

– Kitaláljam? Székesfehérvárra.

– Csak hallottál valami rólam! Igen, a székesfehérvári Vörösmarty Színháznak a férjem, Szurdi Miklós lett az igazgatója, és leszerződtetett egy nagyszerű társulatot. Mire Balázst megszültem, tisztában voltam azzal, hogy életem legszebb színészi korszaka vár rám. Négy hónappal a szülés után már játszottam a Tündérlaki lányokban, Heltai Jenő csodálatos darabjában.

– Erre szokták mondani, hogy könnyű a direktor feleségének.

– Bennem is felmerült, de arra gondoltam, hogy végül is nem direktorhoz, hanem rendezőhöz mentem feleségül. Talán ezt megelőzően is bizonyítottam néhány szereppel, hogy nem vagyok alkalmatlan a pályára. Elsőnek a nézők voksoltak mellettem, amikor megszavaztak az év legjobb színészének. Sikerült elérnem, hogy a kollégák sem a direktor feleségét látják bennem, és a rendezők is szívesen dolgoznak velem.

– Szakmailag végre sínen vagy, de hogyan boldogulsz a két gyerekkel? Pannika nem volt féltékeny az öcsikére?

– Megbeszéltem vele, hogy a szeretet nem megfeleződik, hanem megkétszereződik. Szülés előtt ott álltam a nagy hasammal, és felsóhajtottam: „Pannika!” „Mi van mama?” „Hogyan lehet szeretni még egy gyereket?” Mire azt kérdezte: „Anya, nem fogsz már engem szeretni?” „Téged már nagyon szeretlek, csak azt nem tudom, őt hogyan kell.” És akkor megszólalt a kislányom: „Anya! A szeretet nem elosztódik, hanem megkétszereződik”. Elismételte azt, amit én próbáltam neki bedumálni. Persze, ahogy bementem a kórházba, első nap hívott telefonon, hogy lázas, és azonnal menjek haza. Később sem volt könnyű neki feldolgozni, hogy a mosolygó arcok már nem nála landolnak. Arra is rájött már, milyen jó, hogy van neki testvére. Egyébként lányt akart, én is.

– Még egy lányt?





– Igen. Mert gyöngyöt fűzni szerettem volna, festegetni, babázni. Most pedig minden este focizunk, kártyázunk, Forma–1-et nézünk a tévében. Panka is, hogy bevegyék a férfibrancsba. Isti, a bátyja szereti a meccset, a papája imádja, Balázska próbálja megszeretni.

(Rögtön mutatja mobilon Balázs fényképét: „Hát nem egy bájos kis csibész? Fiúban pont olyan, mint Panka volt.” Előkeres egy másik fényképet, azon együtt látható mind a hat Szurdi gyerek. Úgy hasonlítanak egymásra, mintha édes testvérek lennének, pedig csak a papájuk közös. Imádják egymást.)

– Neked ősszel kezdődik az évad, Pankának az iskola. Ez mivel jár?

– Újabb teherrel a papának. Mostantól hatkor kel, mert ő viszi Pankát a suliba, Balázst az oviba. Utána bemegy Székesfehérvárra, a színházba. Én tíztől próbálok, onnét megyek a két gyerekért, és leadom őket a papának. Miki hazahozza a gyerekeket, én játszom, és éjszaka érek haza. Azért megyek értük, hogy mindkettőnket lássanak, el is várják. Szerencsére, a színházi évad októberben kezdődik, csak azért vagyok elfoglalt, mert van két nyári előadásunk is. Az egyik a Figaro házassága, a másik a Hair című musical, amelyet augusztus 25-én mutatunk be a Sóstói Stadionban, és utána mindkettőt bevisszük a nagyszínházba.

– Mintha láttalak volna már a Hairben.

– Képzeld, most is ugyanazt a szerepet játszom: Sheilát. Egy másik előadásban pedig én voltam a néger lány. Miki összegyűjtötte a régi, tanodás csapatot, újra együtt vagyunk. Az új évadban prózai szerep is vár, Moldova Malom a pokolban című darabjában játszom az Ildikó nevű karrierista hölgyet. Miközben Pankával is kell tanulni, mert okos, aranyos kislány, csak figyelmetlen. Tanulás helyett mindig mással foglalkozik: furulyázik, zongorázik, sőt, sakkra, karatéra is beiratkozott.

A teljes cikk a 34. héten, augusztus 23-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.