A hét témája a Nők Lapjában: Még a legnagyobb pakkal utazók sem visznek magukkal mindent. Itthon marad ugye a lakás, benne a növények, néha a házi kedvenc is. Ki jön locsolni, üríteni a postaládát? Ki vállalja a macskát, veszi magához a kutyát?
De ki marad itthon?
További cikkek:
Ketten – egyformán »
Anya, ne aggódj, jól vagyok! »
Kutyavilág Hotel »
Parlagon a pereputty »
Az összeállítást készítették:
Hulej Emese, Lovász Vera, Molnár Ágnes
– Tizenhárom éves a kapcsolatunk, így már jó ideje tudjuk, hogyan szeretnénk élni, mi az, ami fontos számunkra. Nem vagyok mintaháziasszony, de szerencsére a férjem ezt nem is hiányolja. Persze, ha úgy adódik, megfőzöm a húslevest vagy a töltött káposztát is, ám ha nem vagyok itthon, nem áll meg az élet. Figyelek arra, hogy utazás előtt bevásároljak, de a férjem is tud vásárolni, és gondoskodik a tiszta ingéről is. No és az anyósom is sokat segít, hálásak vagyunk neki. Ahogy az utazásban, úgy a háztartásban és az egész életünkben megosztunk mindent a párommal. Mi nagyon könnyen, szinte hivatásszerűen utazunk, nem írunk listákat, és mindössze egy-két óra alatt összecsomagolunk. Nincsenek háziállataink és különleges gondoskodást igénylő növényeink, így nem esik nehezünkre elszabadulni, elengedni, nekivágni. Azt hiszem, nem jó úgy berendezi az életünket, hogy nagyon nehéz legyen elszakadni otthonról. Persze ez bizonyára személyiség kérdése is. Négy-ötéves lehettem, amikor a velünk élő, drága nagymamám megkérdezte: “Na, melyikőtök jön velem egy hétre, vidékre, a nagynénétekhez?” Édesanyám gyakran mesélte kissé neheztelve, hogy három testvérem közül én voltam az egyetlen, aki gondolkodás nélkül igent mondott. Már akkor imádtam csavarogni, útra kelni.
Nagy kérdés, vajon Virágék kislánya, az egyéves Dorka Jázmin ugyanilyen vándorkedvű lesz-e, mint a szülei.
– Kilenc hónapos koráig nem vittük sehová, mert egy kisbabának állandóság kell és nyugalom. Az első, “kísérleti” utunk az Adriára vezetett, de azóta voltunk már vele Korfun, sőt, Mauritiuson is, és mindenhol nagyon jól érezte magát. Egy biztos: lelki törést nem okozunk majd neki, sem azzal, hogy magunkkal visszük, sem azzal, hogy itthon hagyjuk. Nem tervezünk előre, nyilván minden életkorban másra lesz igénye és szüksége. Ha viszont úgy érezzük, jót tesz neki, természetesen velünk fogja járni a világot, hiszen ez az életünk. És biztos vagyok benne, hogy ezt ő is tudta, amikor minket választott.
A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 30-án megjelenő 35-ös számában olvashatsz!
