 |
A szívem majd megszakadt. Lolával, ahogy szoktuk, bevackoltuk magunkat a tetőtéri szoba kanapéjára, néztük egymást, én a haját simogattam, ő pedig a fülemen nyugtatta a kezét. Kicsit furcsállotta, hogy aznap nem vettem le a pólómat. Aztán, amikor meglátta a cumisüveget a kezemben, már sejtette, hogy ez az este nagyon más, mint a többi. De éhes volt, ezért aztán gyorsan bekapta a cumit a szájába, és nagy lendülettel szopizni kezdett. Addig meg sem állt, amíg az üres cuppanással jelezte, hogy mind elfogyott. Közben le nem vette volna rólam a szemét, a kisujjamat pedig úgy szorította, hogy szinte megfájdult. Amikor végzett, küldött felém egy huncut mosolyt. Oké, mama, most tele van a pocakom, de hol a cicid, még szopiznék egy kicsit, csak úgy, elalvás előtt ezt mondta a tekintete, miközben megpróbált megszabadítani a blúzomtól. Nem lehet, kicsim, vége van, a mamának nincs több teje mondtam neki, és éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Csak nézett, nézett, lefelé görbülő szájjal, aztán kicsi mutatóujjával az arcomon végigguruló könnycseppet kezdte maszatolni.
Nem így terveztem. Amikor Lola féléves korában visszamentem dolgozni, sokan, szinte mindenki, megkérdezte tőlem, hogy szoptatok-e még. Vagyis, inkább így kérdezték: És meddig szoptatsz még? Ameddig csak tudok válaszoltam , de egyéves koráig biztosan.
A szoptatás az anyaság első nagy kihívása. Minden édesanya megküzd vele. Ha úgy dönt, hogy meg sem próbálja, akkor is, és ha elszántan szoptatáspárti, akkor is. A számtalan internetes oldal és szakkönyv szerint nincs lehetetlen, fizikailag minden nő képes szoptatni, néha még azok is, akik örökbe fogadták a kisbabájukat. E művészetet azonban meg kell tanulni. Mama és baba első napjai arról szólnak, hogy elsajátítsák a szoptatás és szopizás művészetét. Lola és én is megszenvedtünk érte, de minden csepp vért megért. Büszke voltam rá, hogy sikerült. Büszke voltam magamra, hogy kibírtam a vérző mellbimbókat, a kőkeményre gyulladt melleket, a rendszeres fejéseket, az éjszakai fölkeléseket, és természetesen büszke voltam az én szopiművész kicsi lányomra. Tökéletesen működtünk mi ketten együtt, a szoptatások tizenöt-húsz perce életem leggyönyörűbb pillanatai voltak. Lola pedig kicsattanóan egészséges, magabiztos kicsi hölgy lett.
Aztán jött a fertőzés. A kánikulában gyorsan szaporodtak a baktériumok, pillanatok alatt kialakulnak a járványok. Szinte végigsöpört az ismerősök között, én sem maradhattam ki. Egy hétig tartott, és nem kímélte a gyomromat. Hiába ittam az ásványvizet literszámra, teljesen kiszáradtam. A tejem pedig szép fokozatosan elapadt. Még korábban egy kedves olvasó homeopátiás bogyókat javasolt, barátnőim szoptatós teát küldtek. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, Lola és én. Erőltettük a dolgot, hiszen a tejtermelést éppen a szopizó baba fokozza a legjobban. De semmi sem használt, a gyomorbaj erősebb volt. Arról nem is beszélve, attól rettegtem, a kicsi is elkapja tőlem a betegséget. Így aztán egyik délután úgy döntöttem, föladom. Hiszen Lola egyre idegesebb volt esténként, láthatóan kevés volt neki a tej, ide-oda forgolódott, mocorgott, sóhajtozott. Jött tehát a cumisüveg, és az a fájdalmas-sírós szerda este. Mint addig már annyiszor, most is Lola volt az erősebb. Miután látta, hogy fölöslegesen bontogatja a blúzomat, elmorzsolta az arcomon azt a könnycseppet, majd gondolt egyet, bedugta a szájába a hüvelykujját, és elaludt. Egymillió pici puszi közepette óvatosan betettem a kiságyába, ahol nyugodtan aludt reggel hétig. És teszi ezt azóta is.
Innentől kezdve az én dolgom volt, hogy a helyére tegyem a kudarcot odabent. Végül Alex anyukája segített. Fölhívott telefonon, és fülbe dicsért. A szemérmes angolokra oly kevéssé jellemzően közölte, hogy a családban mindenki nagyon büszke rám, amiért kilenc hónapig, az utolsó háromban munka mellett is, szoptattam az ő Lolájukat. Ez az első kilenc hónap biztos alapot teremtett ahhoz, hogy Lola egészséges és magabiztos baba maradjon. Az intim együttlétet pedig máshogy is meg lehet teremteni. Mostanában esténként ugyanúgy összebújunk, én a haját simogatom, ő pedig kezébe veszi a cumisüveget, hogy a mamának könnyebb legyen. És közben nézünk egymás szemébe.
