| A hét témája a Nők Lapjában: De ki marad itthon? Még a legnagyobb pakkal utazók sem visznek magukkal mindent. Itthon marad ugye a lakás, benne a növények, néha a házi kedvenc is. Ki jön locsolni, üríteni a postaládát? Ki vállalja a macskát, veszi magához a kutyát? |
Aztán anyu átköltözött abba a távoli, égi világba, és a fejem felett összecsaptak a hullámok. – Uramisten, itthon marad az egész pereputty parlagon? Összevesznek, felgyújtják a konyhát, nem mennek időben iskolába Ilyesféle rémálmokkal bíbelődtem, majd letelepedtünk az ebédlőasztal köré, és a demokrácia szabályai szerint megbeszéltük, hogy utazhatunk-e a jövőben is. Lelkesedésből, ígéretből nem volt hiány. Imádják egymást, tehát nem lesz vita-veszekedés-balhé (lett), előre megfőzök, szépen megesznek mindent (a főzelékek rendre a mélyhűtőben maradtak), beosztják a mosogatást (egy-két penészedő lábost mindig találtam), nem alszik nálunk idegen (hm, erről nem mesélek..). Alaposan lelohadt a lelkesedésük, amikor bejelentettük: a nálam jóval szigorúbb öcsém rendszeresen ellenőrzi őket, ha mi külföldön leszünk. Persze a korábbi biztonság örökre köddé vált, útjaink pedig alaposan lerövidültek, öt-hat napnál hosszabb időt nem töltöttünk távol.
 |
De lám, a példa ragadós! Két évvel ezelőtt, amikor a legkisebb is érettségire készült, feloldoztam az öcsémet a felügyelői szerepköre alól, és a négy nagytesót kértem meg – ők korán családot alapítottak -, hogy vigyázzanak Kicsire(?), míg mi Rómában vagyunk. A harmadik napon jött egy dühös esemes, amitől komoly anyához nem méltóan pukkadoztam a nevetéstől. – Mind megőrült – írta Panni -, nem hagynak élni, a nyakamra másznak, percenként ellenőriznek! Gyertek már haza, ti sokkal lazábbak vagytok!
A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 30-án megjelenő 35-ös számában olvashatsz!
