2006. Augusztus 28.

Parlagon a pereputty

Öt kis csoda várt engem otthon, a kilencvenes évek elején, amikor újságíró lettem. Ám akkoriban, pályakezdõként, nemigen voltam tisztában azzal, hogy ez a szakma milyen "sûrû": interjú Madridban, Stockholmban, az indiai Dzsaipurban, Malajziában

V. Kulcsár Ildikó

A hét témája a Nők Lapjában:
De ki marad itthon?

Még a legnagyobb pakkal utazók sem visznek magukkal mindent. Itthon marad ugye a lakás, benne a növények, néha a házi kedvenc is. Ki jön locsolni, üríteni a postaládát? Ki vállalja a macskát, veszi magához a kutyát?

További cikkek:

Ketten – egyformán »
Anya, ne aggódj, jól vagyok! »
Kutyavilág Hotel »
Parlagon a pereputty »

Az összeállítást készítették:
Hulej Emese, Lovász Vera, Molnár Ágnes

Nem idegeskedtem a gyerekeim miatt, hiszen az utazások idején anyukám hozzánk költözött, és átvette a parancsnokságot. Végtelen nyugalomban röppentem el a párommal – ő mindig jött velem – a világ bármely pontjára, hiszen tudtam: az én kis csodáim jó kezekben vannak.

Aztán anyu átköltözött abba a távoli, égi világba, és a fejem felett összecsaptak a hullámok. – Uramisten, itthon marad az egész pereputty parlagon? Összevesznek, felgyújtják a konyhát, nem mennek időben iskolába Ilyesféle rémálmokkal bíbelődtem, majd letelepedtünk az ebédlőasztal köré, és a demokrácia szabályai szerint megbeszéltük, hogy utazhatunk-e a jövőben is. Lelkesedésből, ígéretből nem volt hiány. Imádják egymást, tehát nem lesz vita-veszekedés-balhé (lett), előre megfőzök, szépen megesznek mindent (a főzelékek rendre a mélyhűtőben maradtak), beosztják a mosogatást (egy-két penészedő lábost mindig találtam), nem alszik nálunk idegen (hm, erről nem mesélek..). Alaposan lelohadt a lelkesedésük, amikor bejelentettük: a nálam jóval szigorúbb öcsém rendszeresen ellenőrzi őket, ha mi külföldön leszünk. Persze a korábbi biztonság örökre köddé vált, útjaink pedig alaposan lerövidültek, öt-hat napnál hosszabb időt nem töltöttünk távol.

Ahogy teltek az évek, a nagyok egyre lelkesebben engedtek el minket, hiszen már lesben álltak az imádók, akik egyáltalán nem bánták, hogy néhány napra szülőmentes övezetté válik a lakás. Ekkor már módfelett bosszantotta őket a testvérem rajtaütésszerű látogatásaival, számonkéréséivel, hiszen a jelenléte még azt is megakadályozta, hogy egy tisztességes házibulit tartsanak.
De lám, a példa ragadós! Két évvel ezelőtt, amikor a legkisebb is érettségire készült, feloldoztam az öcsémet a felügyelői szerepköre alól, és a négy nagytesót kértem meg – ők korán családot alapítottak -, hogy vigyázzanak Kicsire(?), míg mi Rómában vagyunk. A harmadik napon jött egy dühös esemes, amitől komoly anyához nem méltóan pukkadoztam a nevetéstől. – Mind megőrült – írta Panni -, nem hagynak élni, a nyakamra másznak, percenként ellenőriznek! Gyertek már haza, ti sokkal lazábbak vagytok!

A témáról bővebben a Nők Lapja augusztus 30-án megjelenő 35-ös számában olvashatsz!