Egyszerûen élvezetes

A lemondás ugyanis valótlan ajánlat.
Ha akit szeretünk, gyógyíthatatlanul megbetegszik vagy meghal, ne adj’ isten elárul minket, az rossz. De nélküle élni nem lemondás, inkább feladat, mivel ez a sorscsapás nem tőlünk ered, hanem az élettől.
Aki tanár.
Sosem lemondásra szólít fel: leckét ad. Ellenben a lemondás ajánlata, amely csakis önmagunk felől érkezhet, arra biztat, hogy ideje volna beletörődni a rossz változhatatlanságába, más szóval higgyük el, az ember számára igenis létezik megváltozhatatlan rossz, következésképp azt el is kell fogadni.
Nem igaz.

A lemondás megelőzhető

Mesteremtől, az élettől tanultam: nem szabad lemondani semmiről, hacsak nem akarom a rosszat valósággá tenni az életemben. De az már az én vétkem, nem az élet hozza magával. „Ne mondj le semmiről. Minden lemondás egy kis halál”, írja Babits Mihály. De nem is kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy a lemondás hamis kényszere fojtogasson, ha megtanulsz figyelni magadra annyira, hogy idejében észrevedd, megérezd, valamiképpen megsejtsd: túl sok mindenféle van már benned és (ezért) körülötted is. Én ezt úgy mondom: magamnak is átláthatatlan lettem.
Nagy kudarcok vésték belém: ez intő jel.
Ilyenkor haladéktalanul könnyítenem kell sorsom léghajóján, különben nagyot fogok zuhanni. Súlyfeleslege a léleknek is lehet. Alattomosabb teher az, mint a testen a háj. Időről időre magamban is nagytakarítani kell. Napjaim zsúfoltsága és levegőtlensége, a bensőmet uraló homály megjelenése erre figyelmeztet.

Mikor túlzsúfolt az életem?

Nehéz észrevenni. Az ember sokkal jobban szeret hazudni magának. De vannak letagadhatatlan tünetek. Figyelmetlen vagyok. Sok olyasmit csinálok, amihez nincs komoly közöm. Egy csomó emberről nem tudom, a barátom-e vagy csak az ismerősöm. Nincs időm komolyan beszélgetni. Fecsegek. Rengeteg helyen megfordulok, mégis többnyire azt sem tudom, ott mit gondolnak rólam. Csak azt, hogy amit én gondolok róluk, hát azt nem mondhatom meg nekik. Túlterhelt vagyok, túlvállalom magam, noha igyekezetemmel nem okozok igazi örömet sem magamnak, sem másnak. Élni sincs időm, nemhogy olvasni. Nem alszom mélyen. Hetente elfelejtek elintézni valamit, felhívni valakit. Nem tudok nemet mondani. Nem tudom, miért. Úgy teszek, mintha szorgalmasan élnék, de azt se tudom, hol áll a fejem.

Lomtalanítani kell

Ha rájövök, hogy a fenti mondatok közül rám igaz lehet csak egy is – végtére, ilyesmi előfordulhat, az élet sodra vad –, hát én nekifogok a nagytakarításnak. Kicsit ijedten. Attól nyugszom csak meg, hogy sorra dobálom ki az életemből és magamból mindazt, amiről képtelen vagyok megmondani, mire kell nekem, mi benne a számomra elengedhetetlen.
Ilyenkor életem összes viszonylatára és tárgyára rákérdezek: van-e hozzá közöm ott legbelül is? Ha nincs, elengedem. Bármit vesztek is, azzal nyerek. Nem érdemes arra figyelnem, aki nem figyel énrám, és tilos barátként közelednem ahhoz, akire én nem tudok figyelni. Csak tapintatból füllenthetek, de még akkor is tudnom kell, hogy hazudtam. Minden más esetben kapásból igazat mondok újra, mint egy óvodás. Leépítem a felszínes kapcsolataim. Olykor még a munkakönyvemért is be kell cammognom. Előbb azonban kialszom és kipihenem magam. Akkor talán már nem is kell befáradnom miatta, mert kiküldik postán.

Egyszerűsíteni lehetséges

Ilyenkor azt képzelem, e végső bátorságom láttán összeszalad a világ, aztán meg összedől. A komikus az, hogy a feleségemen és a legjobb barátaimon kívül a világ nem is szokta észrevenni, ha egészen más szisztéma szerint élek, mint addig. Olvasóm, én képzelt gyermekem: ne félj a világ szájától. A világ nem figyel. A legfontosabb mindegyre elkerüli a figyelmét. Ha nőni akarnál, akkor odacsapna. De ha csökkensz, az nem érdekli. Ez a mi esélyünk. Ha sokat akarsz, irigyelni fognak, de ha keveset, akkor hülyének néznek.
A világ bolond.

Aki csökken, az növekedik

A kicsi szép. A legnagyobb érték az egy. Egy barát több, mint kettő. Ha egy almát osztasz négyfelé a gyermekeid közt, gesztusod értéke világosabb, mintha mindegyiküknek a kezébe nyomnál egyet-egyet. Ha gyertyát gyújtasz, mikor villanyt is lehetne, talán sötétebb marad, de te többet látsz a fényből. Jobban is örülsz neki. Egyszerűen élvezetes a kevesebb felé haladni. Ennyit mutasson az iránytűd pontosan egy életen át, és jóvátehetetlenül már nem tévedhetsz el.
Az növekedik lélekben élete folyamán, aki időről időre jó nagyokat csökken: van szíve elengedni a számára szükségtelent. Könnyít a szívén, mielőtt megbetegedne. Helyén van a szíve.

Szabadulj meg

A lélek zsúfoltsága azért veszedelmes, mivel azt jelzi, hogy te, a kormányos, nem vagy a helyeden. Ám bennünk a Nagyobb tudja, hogy rajta kívül, vagyis rajtad kívül semmi sincs. Mikor ezt elfelejted, elkóricálsz, meg mindenféle vacakot tömködsz a zsebedbe, összekoszolódsz. A létező legnagyobb kincs, aki te magad vagy, attól kezd el zsugorodni, hogy mindenfélét szerezni akarsz hozzá.
Míg viszont, ha újra és újra megszabadulsz átgondolatlanul vállalt kötelezettségeidtől, az elmúlt években felvett rossz szokásaidtól, felesleges félelmeid különféle találmányaitól (az egymást hazugságokkal kisegítő fecsegésektől a hajtás-pajtás filozófián át a tompa belenyugvásig, hogy most le kell mondanod az élet idilljéről, mert már nem vagy gyerek), szóval, ha újra meg újra eszedbe idézed a hallatlan egy igazságot, hogy valójában semmire sincs szükséged, mivel rajtad kívül – aki a bolond világ is egyébként – semmi sem létezik, az életed újra reményteli lesz, meglátod. Egyszerűen élvezetes, mint a Mama emlőjén, hajdan.
Hisz ott van, aki tudja, hogy ott van, amíg él.