Démoni hatás

Tizenkét éve második helyezett volt a Look of the Year hazai döntőjében. Nem vágyott a kifutókra, a régi családi barát nevezte be a versenyre. Ám ma már New York, Párizs, Tokió és más világvárosok divatközpontjaiban is jó ismerősként üdvözlik. Ebben óriási szerepet játszik, hogy kezdetektől a legnevesebb tervezőkkel dolgozhatott. Úgy gondolja, a reflektorfény pusztán a munka része, és aki észnél van, azt nem is vakítja el. Így marad az ember civilben is hiteles.

Évszakok: Gyerekkori álmok váltak valóra a címlapokon, kifutókon?

Vámos Viktória: Kislány koromban állatorvos vagy mozdonyvezető akartam lenni.

Szülői minta hatására?

Önálló ötletek voltak. Édesanyám modellező szabász volt. Édesapám mérnökember.

A masiniszta a kissrácok körében divatszakma.

Hiszem, hogy az ember életében meghatározó az első kilenc hónap. Anyu azt mesélte, fiúnak vártak, és egyetlen nevet, a Gábort választották ki. Tény, hogy elég fiús lettem. Legóztam, matchboxoztam, verekedtem.

Fiúkat gyepált?

Nem volt nehéz. Már az óvodában is én voltam a legmagasabb.

A bunyót mindig a másik kezdte?

Egy vörös hajú gyereket folyton zrikálnak. Könynyen ugrottam is mindenre. Tizenhárom éves koromra katasztrófaközeli helyzet alakult ki. Vörös voltam, szeplős, nyurga és vékonycsontú, akár egy pálcikaember. A termetem miatt az osztályterem leghátsó padjában ültem, de kezdtem észrevenni, hogy egyre homályosabban látom a táblát. Provokatív külsőmhöz akkor szemüveget is rendelt az orvos. Majd a fogász tanácsolta, hogy fogszabályzó is rám férne. Könyörgőre fogtam a szüleimnél, ne tegyenek tönkre a kibontakozás korában, amikor karikatúrafigurából végre nővé változhatnék. Megkegyelmeztek, és legalább a kampók kimaradtak a számból.

Nem kócos a mosolya. Később jött a korrekció?

Buzgó volt az a bizonyos fogász. Egyetlen fogam van, amelyik hajszálnyit kilóg a sorból. Az is csak bizonyos szögből látszik.

A kamaszkori átváltozás után kapott kedvet a modellszakmához?

A divatvilághoz édesanyámnak volt kapcsolata a foglalkozása révén. Sokat dolgozott Sárosi Krisztina divattervezőnek. Tizenöt éves koromtól gyakran próbálták rám a ruhákat. Krisztina férje, Ékes János fotós mondogatta, hogy modellkedhetnék. Tizenhét évesen részt vettem egy bemutatón, de nem kaptam kedvet hozzá. Úgy éreztem, túl komoly lány vagyok ehhez. Szüleimmel egyetértésben a Külkereskedelmi Főiskolára felvételiztem. A gimiben szorgalmas voltam, jó tanuló, szerettem a nyelveket. Mégsem sikerült a felvételi.

Teljes cikkünket a Nők Lapja Évszakok októberi számában olvashatja el.