 |
A válóper után megkérdeztem édes-anyámat, tudja-e, milyen az a nő, aki elvette tőle a férjét. Anyám egyszer-egyszer látta őket, és állítása szerint csinos, fiatalos, és Szilviának hívják. Még csak fel sem kaptam a fejem a fiatal szóra, evidensnek véltem, hogy anyámnál csak fiatalabb nő lehet. De nem tudtam, mennyivel. Igaz, nem is voltam rá kíváncsi, kategorikusan elhárítottam apám minden kísérletét, hogy összeismertessen bennünket. Úgy gondoltam, nemsokára vége ennek a rémálomnak, apa hazajön, és minden olyan lesz, mint régen. Akkor minek ismerkedni?
Így telt el két esztendő. Apa persze nem jött haza. Rájöttem, hogy itt bizony nem futó kapcsolatról van szó. Apa is addig nyaggatott, hogy találkozzam az élettársával, amíg rábólintottam a dologra.
Az első találkáról elmenekültem
Úgy készültem erre a »családi ebédre«, mint amikor az anyósjelöltemet látogattam meg először. Csak most nem én akartam tetszeni, hanem azért könyörögtem magamban, hogy ne bukjon ki belőlem az elfojtott utálkozás.
Elég intelligensnek vélem magam ahhoz, hogy a maga helyén kezeljem a helyzetet. Azt a nőt tehát, aki gyakorlatilag a mostohaanyám lett, muszáj valahogy elviselnem, még ha nem is kell ájultan szeretnem. Aztán végül utálkozásról szó sem volt. Talán rosszabb, ami történt.
Az ajtót egy nagyjából velem egykorú, túlzás nélkül állíthatom, hogy szép és barátságosnak látszó nő nyitotta ki. Szilvia. A Szilvia, akit látszólag egyáltalán nem érdekelt, hogy sorsdöntő találkozásra került sor. Folyamatosan csevegni próbált. Még le sem ültünk, már száz kérdést feltett. Ráadásul még ő kezdett viccelődni azon, milyen komikus is a helyzet, hogy bár fiatalabb nálam, ő a mostohaanyukám. Így visszatekintve szerintem kisebb sokkot kaptam, de emlékszem, kiszáradt a szám, és alig makogtam valamit.
Metronómként kalapált a fejemben, hogy »Ez nem lehet igaz, ez nem lehet igaz. Mit akar ez a nő az apámtól?« Annyit már tudtam, hogy ugyanott dolgozik, mint az apám, a vezérigazgató személyi asszisztense. (Miért nem őt csábította el? Minden valamire való szappanoperában így esik.) Mindegy, villámgyorsan letudtam az ebédet, és valami légből kapott indokra hivatkozva otthagytam őket.
Friss levegőre volt szükségem, hogy valamiképpen feldolgozzam a helyzetet. Ezt az egészet olyan szinten éreztem abnormálisnak, hogy az elfojtott idegességtől hányingerem lett. Üvölteni tudtam volna. Mit akar ez a nő apámtól?
Teljes cikkünket a Nők Lapja Évszakok októberi számában olvashatja el.
