Hónapokkal ezelőtt, valamikor májusban erről a meglehetősen személyes történetről meséltem. Sok embert megszólított akkor az az írás, s olyan sokan szólítottak meg engem is, saját tapasztalataikról mesélve, hogy talán nem veszik tolakodásnak, ha tovább mondom a történetet
 |
Már nem kell egy szobában aludnunk A lidérces, rohamokkal kísért, orrvérzésekkel és fulladásokkal váltakozó éjszakákat és nappalokat hála Istennek, magunk mögött hagytuk. Maradtak a nehezen induló reggelek, a gyönge test, segítője, a gyógyszerek, és a szeretetünk. És megmaradtak a nagy kapaszkodók: anyu akarata, lelkiereje, hiúsága, kedélye, szívós természete. Amilyen rövidlátó az ember, a türelem és elfogadás képességét ő is, én is, még mindig tanuljuk Hogy ez a tanulás, még az egymást szerető emberek közt is miért olyan nehéz néha, nem tudom megfejteni
A teljes írás a 40. héten, október 4-én megjelenő Nők Lapjában olvasható!
