Hogyan meditáljunk?

Dr. Popper Péter
Névjegy
Író, a pszichológiai tudományok kandidátusa. 1933 novemberében született, Budapesten. Tanári és gyermekpszichológusi diplomát szerez, mindkét területen dolgozik a mai napig. Élete során sokat utazik, elsősorban Ázsiába, ahol hosszú időt tölt a buddhizmus tanulmányozásával. A valláspszichológia szakértője. Többtucat könyvet ír, melyekben filozófiai, pszichológiai kérdéseket boncol. Háromszor nyer irodalmi díjat.

– A meditáció egy különleges, passzív, szemlélődő viselkedés – kezdi a beszélgetést Popper Péter. – Egy olyan állapot, amelynek során tudomásul veszem a világot, figyelem, sok mindent gondolok róla, de nem avatkozom be. Nem is tudnék, mert a helyesen végzett meditáció során az ember szinte üres edénnyé válik, gondolatok, érzelmek, sőt, én nélkülivé. S várja, hogy felülről vagy a tudattalanjából valamit belecsöppentsenek.

– Pszichológusként ezt egészségesnek tartja?

– Mint mindenben, itt is a helyes mértéket kell megtalálni. Ha mértéktelenül meditál az ember, egy idő után elszakadhat a valóságtól, és elveszhet különböző fantáziákban… Azonban a helyes mértékű meditálás kétségtelenül segít azoknak a céloknak az elérésében, amelyekre hajdan kitalálták. Hiszen az emberben ősidők óta megvan a vágy, hogy megkeresse az emberfölöttit, Istent, vagy találjon egy magasabb intelligenciát, amely értelmet ad a világ nagy kérdéseinek. Azonban – sajnos – Isten és az ember kapcsolata kísértetiesen hasonlít az én kapcsolatomra Lurkó kutyámmal. Hiába próbálok neki Ady-verseket olvasni, nem érti meg őket. Hallja a hangom, még be is tudja azonosítani, de sosem jutna el a tudatáig, hogy mit jelent, amikor a költő azt írja: „a szívem egy nagy harangvirág, és finom remegések, az erőm…” Régen bebizonyosodott, hogy Istent, amennyiben létezik, racionálisan, logikával nem fogjuk megtalálni. Egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni. Azonban van egy másik, transzcendens megismerés, például a misztikus élmény, amellyel, ha meg nem is találjuk, talán közelebb kerülhetünk hozzá. Benézhetünk a kulcslyukon.

Szólj hozzá a fórumunkhoz! • Meditáció »

Nemes Ödön
Névjegy
1926-ban született, Győrött. Tizennyolc évesen lép be a jezsuita rendbe, majd Ausztriában, Japánban, Kanadában és az Egyesült Államokban tanul. 1949 és 1993 között Japánban egyetemi tanár, lelki vezető, jezsuita kispapok, szerzetesek és szerzetesnők tanítója. Számos könyvet ír japánul, többek között a mindennapok lelkigyakorlatairól és a lelki vezetésről. 1993 óta ismét Magyarországon él és dolgozik. Nemrég magyarul is kiadták ötkötetes könyvét Ima és Élet címmel, amely útmutatóul szolgál mindenkinek, aki Szent Ignác lelkigyakorlatait szeretné a mindennapi életben végezni.





– A meditáció már a kezdetektől fogva jelen volt a nyugati kultúrában is – magyarázza Nemes Ödön. – Az i. sz. 3. században, amikor abbamaradtak a nagy üldözések, az őskeresztények egy része kiment a sivatagba. Ők voltak a sivatagi atyák, akik remeteéletük során rengeteget meditáltak, elmélkedtek. Később ezt átvették mind a keleti, mind a nyugati kereszténység szerzetesei is. A meditáció ma is, nekem is segít, hogy meghitt, mély kapcsolatot alakítsak ki Istennel. Ez nagyon fontos, hiszen ha megtalálom a belső békém, akkor az emberekhez is valós szeretettel tudok fordulni. Én hatvankét éve vagyok szerzetes, és ezalatt az idő alatt mindennap legalább egy órát meditáltam, elmélkedtem.

– Konkrét gyakorlatokat végez?

– Igen. Először is lecsendesedem. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy leülök egy sámlira, majd egyvalamire koncentrálok. Megpróbálok erősebben érzékelni. Például, szeretem érezni az orromba belélegzett hűvös levegőt, és kilégzéskor figyelni a melegebb levegőt. Ha csak erre figyelek négy-öt percig, akkor valahogy lecsendesedem. Kitisztul az agyam, nem magammal és a gondolataimmal foglalkozom. Megnyílok. Isten felé. De ez még nem ima. Ha lecsendesedtem, először is tudatosítom, hogy Isten jelenlétében vagyok. Az ima akkor kezdődik, amikor megpróbálok figyelni rá. Csendesen ez nem olyan nehéz…
Gyakran egy szentírási mondatra vagy szóra figyelek. Ezt még előző este, lefekvés előtt készítem elő, hogy amikor felébredek, rögtön ezzel a szentírási résszel tudjak imádkozni. Például, vehetem az egyik legszebb imát, a Miatyánkot. Ha ezt imádkozom, a szót, hogy miatyánk, atyánk, lassan, sokszor ismételgetem. Azt kérem Istentől, hogy ezen a szent szón keresztül szóljon hozzám. Súgja meg, hogy ő most mit szeretne nekem mondani. Húszszor-harmincszor ismételgetem, addig, amíg megmelegszik a szívem. Megérzem azt a szavakkal le nem írható, különleges, meleg, meghitt, intim kapcsolatot…
Akkor pedig egyszerűen, csendben, elkezdek beszélgetni Istennel: „Uram, most mit szeretnél nekem mondani?” Odafigyelek rá, majd visszaadom neki a kérdést: „Uram, most valóban ezt szeretnéd nekem mondani?” Majd kérek tőle valamit, vagy hálát adok, vagy dicsőítem… Aztán, amikor úgy érzem, hogy most már abból a szóból, hogy atyánk, kiaknáztam mindent, jöhet a következő.
Az egyórás ima végén mindig írok egy rövid visszatekintést arról, hogy mit tapasztaltam a meditáció alatt. Ez olyan, mint amikor találkozom valakivel, aki fontos nekem, és találkozás után visszatekintek, hogy mi is történt.

Dr. Pressing Lajos
Névjegy
1953-ban született Veszprémben. Az ELTE-n szerez pszichológusi diplomát, ugyanitt doktorál. 1978-tól 1987-ig klinikai pszichológusként dolgozik, több könyvet és tanulmányt publikál az alkalmazott személyiséglélektan területén. Gyermekkorától fogva érdeklődik a keleti vallások, a jóga és a meditáció iránt. A nyolcvanas években buddhológiát tanul. 1989-ben szentelik buddhista pappá, 1990 óta rendje németországi központjában él és tanít. 1997-ben a magyarországi Buddhista Misszió ügyvivőjévé választják, és vezető tanárrá nevezik ki, ettől kezdve ismét rendszeresen tart Magyarországon is előadásokat és vezet meditációs gyakorlatokat. Több keleti vallásokkal foglalkozó könyvet írt és fordított magyar nyelvre.





– Meditáció azóta létezik, amióta az emberiség – mondja dr. Pressing Lajos. – Már a nagy kultúrák, világvallások kialakulása előtt is léteztek olyan gyakorlatok, amelyekkel a sámánok vagy a papok különleges tudatállapotba hozták magukat. Olyanba, amelyben a valóságot másképp ismerték meg. A világvallások kialakulása után a meditáció módszertana is egyre kifinomultabbá vált. Sokféle technika alakult ki, amelyekkel az emberek igyekeztek elmélyíteni a vallásos életet: elérni, hogy a vallási tanítások ne csak elméleti hitelvek legyenek, hanem közvetlenül meg lehessen őket tapasztalni.

– Buddhát legtöbbször meditáció közben ábrázolják…

– Igen, mert a buddhizmusban, az egyéb vallásokhoz képest is, kiemelt jelentősége van a meditációnak. Nálunk ez maga a szellemi út. Hiszünk benne, hogy az ember, bizonyos gyakorlatok végzésével és önmaga átalakításával képes arra, hogy felszabadítsa szellemét az anyagi lét béklyóiból. Ezt az utat először a történeti Buddha járta végig: gyakorlással, lemondással, aszkézissel és meditációval elérte, hogy megvilágosodott. Hiszen a buddhista felfogásban a világot káprázatnak tekintjük. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik, hanem azt, hogy félreismerjük. Tele vagyunk illúziókkal, belevetítésekkel, ábrándokkal – a vágyaink és az előítéleteink teljesen átszínezik a valóságot. Ha valaki ráébred a valóságra, belevetítések nélkül, azt nevezzük megvilágosodásnak.

– Mi a véleménye a nem buddhista meditációkról?

– Ezek is segíthetnek az embernek önmaga és a világ megismerésében. Léteznek vallásos és nem vallásos meditációk, de mindben közös, hogy a megismerésének egy másfajta módjára tanítanak: az ember nem avatkozik bele a világ folyásába, hanem csak szemléli azt, és így igyekszik megérteni a dolgokat. Minden meditáció egy sajátos, befogadó hozzáállást kíván – ez az, amit a nyugati ember nehezen tanul meg, hiszen a mi kultúránk inkább aktív, s szeretjük befolyásolni a világot.

– Meditálás közben boldog az ember?

– Ha egy bizonyos mélységbe eljut, attól kezdve nagyon is. Ez azonban csak hosszú távon érhető el, az elején sok nehézséget le kell küzdeni

A teljes cikk a 42. héten, október 18-án megjelenő Nők Lapjában olvasható!