Kilenc voltam, ő tizenkettő
És most itt egy nő: vágott szem, húsos száj, vonzza a tekinteteket, mint a mágnes. Popslágerei dőlnek a rádiókból, főszerepeket játszik a Madách Színházban. És nem csillapíthatatlan étvágyú férfifaló. Akkor sem, ha sokan ezt szeretnék hinni
Tényleg kék volt
? ráncolja magas, feszes homlokát.
Kék hát. Fényes, feszülős
Ó, persze! Az első dzsesszruhám
Imádtam! Szinte éjjel-nappal rajtam volt
Mint mikor éjfélig művészi tornáztunk
Furcsa így, tizenhat év után leülni, beszélgetni
Dolgozni kéne, interjút csinálni, de csak jönnek az emlékek, összevissza, kapkodunk utánuk. Szóval volt, hogy beletáncoltunk az éjszakába, együtt, alig tízévesen, pizsamában. Csak nekem finoman szólva döcögősebben ment a spárga. Ő még bírta volna reggelig, csak
Csak te aztán lefeküdtél aludni
Mert te rendes kislány voltál, akinek mindig szépen be volt fonva a haja. Én meg pont az ellenkezője: egy szutykos, zsíros hajú, elhanyagolt, hiperaktív tinédzser, aki tönkreugrálja a konyhakövet a piros szteppcipőjében
Érdekes, mennyire másképp emlékszünk
Főleg így, hogy csupa nyugalom, kiegyensúlyozottság árad most belőle. Egy fitneszterem kávézójában beszélgetünk, régebben naponta feltűnt erre, a furcsa sapkáiban, színes zoknijaiban: nem lehetett nem észrevenni. Mindig egy jelenség. De mostanában ritkán látni itt.
Nekem is kéne
Na persze! legyint nevetve. Emlékszem, mikor tizenhárom évesen a koleszterinszintedet számolgattad! Én meg csak bámultam, és két kézzel nyomtam magamba a krémeseket
Igen, mások voltunk, hiába születtünk mindketten egy szeptember 11-i napon
Amúgy sem barátkoztam könnyen Furcsa egy csodabogár voltam. Apukám a világ másik felén élt, Anyukám meg úgy nevelt, hogy nem nevelt Nem azért, mert nem törődött velem, egyszerűen ilyen volt a természete. Ő is énekes. Szenvedélyes nő. Ez vitte a férfi után is, akit az egyik külföldi fellépésén ismert meg. Diplomata volt. A tinédzserkorom nagy része azzal telt, hogy őt követtük a világban. Japán, Ausztrália
Emlékszem, mikor úgy tizenöt éve jöttek róla a családi hírek, hogy Ausztráliában leérettségizett, és musicaliskolába készül Sydneyben. Csakhogy arra pénz kell, nem kevés.
Egy évig kínlódtam mindenféle munkákkal, felszolgáltam, hosteszkedtem, de az sem volt elég. Akkor, tizenkilenc évesen azt mondtam, oké, ennyi, hazajövök. Hát itt sem volt könnyebb Viszont nagyon hamar lett egy zenekarom, imádtunk zenélni, fellépésekre járni. Közben gyűjtöttem az énekórákra
Pedig anyukád énektanár is
Na igen, ez kritikus pont Ő egészen másképp képzelte az éneklésemet, mint én. Neki olyan emberfeletti, operaénekesi orgánuma van, hogy ha elkurjantja magát, beleremeg a ház Sokáig gátlásos is voltam emiatt. Hogy nekem soha nem lesz olyan. Azt éreztem, van bennem egyfajta belső hang, amely nagyon szeretne kijönni, csak mindenféle görcs, gátlás útját állja. Mikor felvettek a Színművészetire, azért már hallatszott, hogy odavaló vagyok, de tudom, az első két évben magamhoz képest nullát teljesítettem. Harmadikban viszont besokalltam. Úgy döntöttem, mostantól le van ejtve a világ, és vele együtt mindenki véleménye. Száz százalékig úgy fogom tenni a dolgom, ahogy én érzem. Érzelemből. És láss csodát, onnantól többen is úgy látták, jó, amit csinálok. Azóta próbálok mindig belülre figyelni.
Tehát inkább az ösztön, mint a racionalitás
Gondolod? Akkor nézz csak ide! Agyonírt, szürke noteszt vesz elő. Ebben van az életem. Ha ezt elhagynám, végem lenne A dolgaim, a terveim. Minden apró dolog. Pontról pontra.
Ismerős Egészen az olyan létfontosságú bejegyzésekig, hogy Szerda: hajmosás!
Pontosan! bólogat komolyan. Muszáj. Ha pedig megvan, kipipálom, és az olyan jó érzés. Megnyugtat. Kell valami rend, hogy ne ússzam el. Különben túlságosan befolyásolható lennék. Érzelmileg.
Nem könnyű feladat manapság
Félek a hazugságtól. Még a füllentéstől is. Játszani mások érzéseivel. Próbálom ezektől nagyon távol tartani magam.
És működik?
A teljes cikk a 44. héten, október 31-én, KEDDEN megjelenő Nők Lapjában olvasható!
Gallusz Niki lesz Sztárfórumunk vendége november 2-án 16.30-tól. A színész-énekes élőben válaszol a kérdéseidre. Kérdezz már most Nikitől, itt! » |