Palacsintalankodjunk!

– Mi, magyarok, állítólag híresek vagyunk a palacsinta iránti vonzódásunkról – mesélte séfünk, miközben bekeverte a tésztát. – Gondolj csak bele, használjuk előételként (hortobágyi palacsinta), levesbetétként (zöldfűszeres palacsinta húslevesbe), főételként (rántott palacsinta), és desszertként (somlóival töltött palacsinta) is. Ennek oka pedig bizonyára az, hogy palacsintát készíteni nagyon egyszerű.
– Haha – mondtam erre én, aki úgy tapasztaltam, hogy palacsintát sütni egyáltalán nem olyan könnyű. Mert például, kell hozzá mindjárt három nélkülözhetetlen dolog: egy jó serpenyő, egy jó alaprecept és egy csekély gyakorlat. Nekem pedig mindjárt az elsővel komoly problémáim szoktak lenni, ugyanis még nem találtam rá az igazi serpenyőre. Néha erre, néha a gázsütőnk kezdetlegességére fogom, hogy vagy odaragad, vagy odakozmál, vagy túl vékony lesz, vagy túl vastag, vagy besűrítem a tésztát, és inkább előveszem az elektromos gofrisütőt… Pedig, akinek már birtokában van a tuti serpenyő, annak tényleg gyerekjáték e finomságok gyártása.

– És a jó sütőt el sem kell mosni, elég csupán egy papírtörlővel kitörölni – tanácsolja Tamás, miközben már vagy a századikat süti le. – Gyakorolni, próbálgatni meg azért érdemes, mert az „ahány ház, annyi palacsinta” mozgalomból senkinek sem kéne kimaradnia, azaz találjunk ki együtt minél több, minél trükkösebb recepteket, hiszen palacsintából sosem elég!
– Tudták ezt már az ókorban is – folytatja, én meg csendben lopkodom a forró darabokat. – A palacsinta eredete a kerek, kövön vagy bronzpajzson sült lepénykenyerekre vezethető vissza. Ez a lisztből és vízből némi sóval készített placenta (lepény) fontos szerepet játszott a római légiók ellátásában, mivel bárhol könnyen elkészíthették. Kisütötték, megtöltötték hússal vagy zöldséggel, feltekerték, és már ehették is. A rómaiak hódításai során pedig sok helyen, így Pannóniában is népszerű lett – de Németországban (palatschinken), a franciáknál (crêpe) vagy az angolszászoknál (pancake) is kedvelt étellé vált.
Köztünk (fotós, stylist, újságíró) pedig olyan kedveltté, hogy alig hagytunk pár darabot a fotózáshoz, úgyhogy nézzék meg jól a képeket, mert ha egyet lapoznak, valószínű, felfaljuk ezeket is…





Szilvalekváros-diós rakott palacsinta

Hozzávalók: a palacsintához: 2 tojás, 2 dl tej, 1 dl tejszín, 15 dkg liszt, 2 dkg kristálycukor, 1 csipet vaníliás cukor, 1 csipet só; a töltelékhez: 15-20 dkg szilvalekvár, 10 dkg darált dió; a sütéshez: vaj; a tetejére: porcukor.

A tojássárgákat elkeverjük a tejjel, a tejszínnel, a cukrokkal, egy csipet sóval és egy kevés vízzel. Folytonos keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, végül a tojások keményre vert habját. A masszából, kevés vajon palacsintákat sütünk. Szilvalekvárral megkenve és dióval megszórva, rétegezve egymásra tesszük. Porcukorral megszórva, még melegen tálaljuk.


A teljes cikk, két másik recepttel a 44. héten, október 31-én, KEDDEN megjelenő Nők Lapjában olvasható!