Társat találni – gyerekekkel

Kedves Soma!

Kezdek nagyon elkeseredett lenni, pedig  alaptermészetem a vidámság. 32 éves, háromgyerekes, elvált nő vagyok. Ez önmagában nem is probléma, hiszen csodálatosak a gyerekeim. A nevelésük is inkább sok-sok örömet és izgalmas feladatot ad, mintsem nehézséget. A volt férjemmel is tűrhető a viszonyunk. A munkámat imádom – tanítónő vagyok –, a kollégáim szeretnek, sok barátom van, és a családom is nagyon segítőkész.

A probléma ott kezdődik, hogy nagyon vágyom egy igazi társra, aki mellett néha nőnek is érezhetném magam, és nem kellene mindig erősnek lennem. Szóval társra vágyom én is, mint gondolom az emberek többsége. Viszont a férfiak nem hajlandóak ismerkedni velem, amint kiderül, hogy három gyerekem van. Én az őszinteség híve vagyok, ezért már rögtön az elején bevallom, hogy többgyerekes anya vagyok. Ettől aztán érezhetően bezárulnak a „kapuk”. Mindenki elismeri, hogy kedves, aranyos és intelligens nő vagyok, de amint a gyerekek kerülnek szóba, egyből visszakoznak. Szoktam mondani, hogy nem apukát keresek nekik – hiszen van apjuk –, hanem társat magamnak.

Sajnos egyre inkább érzem, hogy reménytelen. A nagymamám szerint nem tehetek semmit, meg kell várnom, amíg felnőnek a gyerekek, és csak utána lesz bárki hajlandó felvállalni engem. Most 8 éves a legkisebb, hát akkor a legszebb éveimet töltsem várakozással? Nem tudok ebbe belenyugodni, és nem is akarok! Mivel nagyon fontos számomra a szex, ezért belementem már olyan kapcsolatba, amelyre nem vagyok büszke: szeretője voltam sokáig egy nős férfinak. Végül a szívem megszakadt, de véget vetettem neki, mert nem ez, ami kell nekem. Mit tegyek?

Előre is köszönöm válaszod.
Szia! A.






Kedves A.!

Isten ments, hogy a legszebb női éveidet várakozással töltsd el! És véleményem szerint nagymamádnak sincs igaza, nem kell megvárnod, míg felnőnek a gyerekek! Nem hiszem, hogy a férfiak alapvetően attól riadnak meg, hogy többgyermekes, elvált anyuka vagy, hanem attól, hogy ennyire akarsz. Vannak dolgok, amiket nem érdemes, nem szabad túl korán kimondani! (Bár hamarosan épp az ellentettjére mondok majd egy személyes példát.)

Ez egy kicsit engem azokra a kisgyermekekre emlékeztet, akik egyszer csak azt mondják a másiknak: „legyünk barátok!” vagy „leszel a barátom?”. Ezek azok a helyzetek, amikor a szavak semmit nem érnek. Teljesen feleslegesek. A társat, a barátot nem attól leljük meg, tartjuk meg, mert kimondjuk a másiknak, hogy „az leszel”, vagy „azt keresem”. Épp a napokban számoltunk utána az egyik legjobb barátnőmmel, hogy már 26 éve vagyunk barátok. Igen, ebben a helyzetben kimondtuk, hogy barátok vagyunk. Vagyis hogy már 26 éve vagyunk barátok. De soha nem analizáltuk, hogy azok vagyunk-e, vagy sem, hanem tudtuk, hogy azok vagyunk, az évek folyamán azzá lettünk. Épp így működik ez egy férfi-nő kapcsolatban is. Elindul, és aztán kiforrja magát. Az idő folyamán a történésekből és érzésekből aztán később definiálhatjuk a kapcsolat minőségét, amikor már megmutatta magát az adott kapcsolat. De az elején közölni valakivel, hogy társra vágyom… szerintem nem jó ötlet.

Erről be is ugrott az az ismerős pár, akik „laza szeretősdivel” kezdték, aztán együtt is maradtak, most már jó néhány éve. Hagyni kell a dolgokat a saját medrükben menni, az elvárásokkal, követelőzéssel épp az ellenkezőjét érhetjük el! Úgyhogy lehet, hogy a férfiak nem azért lépnek le tőled, mert közlöd, hogy három gyermeked van, hanem mert előre kijelented, hogy te igaz társra vágysz. Ezzel kizárod annak a lehetőségét, hogy akár egy könnyedebb szeretői viszonyból szép lassan felépülhessen egy szorosabb egymáshoz tartozás. Mert van, amelyik így kezdődik.

De persze van, amelyik úgy, hogy azonnal tarol az érzés és a szó. Közel 17 éve, hogy megismerkedtem a férjemmel. Az első randevúnk kb. 15. percében közölte, hogy: „Egy életre szükségem van rád!” Ledöbbentett és lehengerelt vele, és 1-2 órával utána átsuhant egy kép az agyamon, hogy ő lesz a gyermekeim apja. Ezt csak azért meséltem el, hogy elmondjam, igen, valóban van olyan is, amikor nagyszerű és kell a kimondott szó.
Na, most ezzel jó kis tanácsot adtam neked! Először elmondom, hogy ne, aztán meg azt, hogy igen. Viszont azt az „igen”-t én inkább a férfi szájába tudom elképzelni, mint a nőébe. Nekem sokkal szexibb, ha a férfi mondja azt, hogy „kellesz”, mint ha a nő.

A másik dolog, hogy igazi, nagy volumenű kapcsolat csupán néhány adatik az ember életében. (Van, akiknek egy, és vannak olyanok is, akiknek egy sem…) Viszont úgy gondolom, hogy addig sem érdemes magadat azzal nyomorítani, hogy egyfolytában epekedsz és várakozol. Nyilván tudod, hogy ettől egyre keserűbb, örömtelenebb és görcsösebb lennél. Úgy a saját életemben, mint a környezetemben azt tapasztaltam, hogy legtöbbször két esetben vonzották be az emberek a társukat. Az egyik eset: egy előző kapcsolat utáni hosszabb pauza után, amikor már feldolgozták, és elengedték az exet, és épp egyfajta „üres” állapotban voltak, a másik esetben: amikor akár több szerető mellett, abszolút nem a keresés fázisában volt az illető, és jól elvolt a világban. Én eddig ezt láttam általános tendenciának, de persze kivételek mindig vannak.

Szerintem a szeretősdi egy nagyon jó műfaj, abban az esetben, ha senkit nem csapunk be és csalunk meg vele. Akkor teljesen korrekt, tiszta és pozitív dolog tud lenni. De a fenti kritériumokon kívül van még más „ha” is. Mégpedig ha nem vetítünk bele többet a dologba, mint ami. Épp ezért szoktam azt tanácsolni magányos nőknek vagy férfiaknak, amíg nem jön a nagy szerelem vagy egy mélyebb kapcsolat, addig érdemes minimum két vagy akár több szeretőt is tartani. Ugyanis akkor a szerető valóban szerető marad, és nem nagyítja föl az illető, nem vetít bele olyan dolgokat a kapcsolatba, ami valójában nincs is benne. Azt pedig úgyis pontosan érzi az ember, ha az egyik laza szeretői viszony elkezd mélyülni, épülni, és ebben az esetben úgyis magától fogja a többieket leépíteni.

Ezerszer hallottam már azt a megállapítást, hogy „most, hogy van csajom/pasim, most bezzeg tapadnak rám!”. Megfigyeltem, hogy így van ez a munkával is. Minél több munkája van az embernek, annál többet vonz be. Így van ez a pénzzel is. Olyan az egésznek a dinamikája, mint egy nagy hógörgeteg, egy lavina.
Minél inkább keresed és akarod az igazi társat (és ezt még közlöd is az épp kialakulóban levő friss kapcsolatoknál), annál kisebb lesz az esélye, hogy bevonzzad. Én a helyedben átváltanék egy sokkal lazább, szemlélődőbb és hedonistább vonalra!

Élvezd, hogy fiatal, csinos nő vagy! Élvezd, éld meg, használd ki! Vannak független férfiak is a világban, rengeteg fiatal srác imádja az érett nőket. Csacsi lennél, ha nem vennéd el azokat az örömforrásokat, amiket az élet adhat! Most szabad, független nő vagy, senkit nem csalsz meg, és senkinek nem kell hazudnod! Ne foglalkozz az irigy farizeusokkal, hogy mit gondolnak, mondanak rólad, az emberek nagy többsége még saját magának is hazudik. A te örömöd a gyermekeid, tanítványaid, kollégáid, a világ öröme is! És te is tudod, hogy egy fényes, örömmel teli, kielégült nőre sokkal jobban buknak a férfiak, mint egy szorongó, kielégületlen, epekedő nőre, még akkor is, ha ez utóbbi esetleg még csinosabb is.





SZTK alapon mindenkinek jár az ingyenes fürdőbelépő, váltsd ki, kényeztesd magad, élvezd az életet, a fiatalságodat, az egészségedet, és meglátod, minél több örömöt adsz magadnak, annál többet fogsz bevonzani! Járj el a barátaiddal, barátnőiddel moziba, színházba, szórakozni, és vágyakozás és keresgélés helyett élvezd azt, amit épp a jelen ad!

Elmesélek neked még egy személyes történetet. Anyukám 41 éves volt, amikor megismerte a második férjét, akivel azóta is (most már több mint 20 éve) együtt vannak. A férje 10 évvel fiatalabb, mint ő, anyámnak akkor 4 gyereke volt: én (16 éves), Miki öcsém (15), Tomi (5) és Ági húgunk (4). És egyáltalán nem volt akadály a négy gyerek. A második férjtől aztán hamarosan (már 46. évében volt akkor anyánk) megszületett a legkisebb öcsénk is.
Évezredek óta talán a legtöbbet feszegetett téma a szabad akarat és a sors kapcsolata. Ezernyi iskola és elképzelés van erre vonatkozóan, mindenki kiválaszthatja a hitrendszerének megfelelőt. Azt gondolom, hogy néha a szabad akaratunk nem több, mint hogy hogyan vagyunk képesek megélni, elfogadni és akár kiszínezni az adott pillanatot, a saját jelenünket. Persze ez nagyban függ a karakterünktől, személyiségünktől és az adott energiaszintünktől. Ez utóbbit viszont van választási lehetőségünk, szabad akaratunk befolyásolni. Én azt tanácsolom, keresd meg azokat a dolgokat, tevékenységeket, embereket, helyzeteket, amik neked örömöt, erőt adnak, amik növelik az energiaszintedet, hiszen ennek megfelelően vonzzuk be az életünkben is a történéseket.

Ha a szeretősdi nem a te műfajod, akkor felejtsd el, biztos van olyan történet is, amikor valaki X ideig vár, hisz, reménykedik, és valóra válik az álma. Úgyis te tudod, mi az, ami a te utad, ami neked kell. Mindenesetre az öröm, a jó érzések minden ember számára szükségesek. Kívánok belőle minél többet, rajtad múlik!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu