Akkor, amikor a nagymama nagy gonddal előállított, addig az abszolút kedvencek közé sorolt csirkés-zöldséges püréjét nagy ívben a konyhaasztalra köpte. Ez lett az első falat sorsa. A másodikat a nagyi pulóverére permetezte. Előző nap még vígan falatozott a házi készítésű főzelékekből, azon a szombaton azonban véget vetett a kanalazásnak. Kanalat azóta sem volt hajlandó a kezébe venni, kizárólag olyan ételeket fogyaszt, amelyeket kicsi, helyes darabokban alkotott meg a természet, vagy esetleg kicsi, helyes darabokra lehet vágni. Hasznos, ha a kiszemelt élelmiszernek élénk színe, esetleg állatokat formázó alakja van. De a színes, állatos ételekből sem felel meg minden. A múltkor például a papírvágó ollóval kutya formára szabtam a sonkás-sajtos minipizzákat. Alex és én a nyálunkat csorgattuk a remekművek fölött, Lola azonban, öt másodperccel azután, hogy egy pizza-kutyakölyköt beküzdöttem a szájába, kiköpte, és egy jól irányzott mozdulattal az asztallapra tapasztotta. Az olló persze tönkrement, viszont negyven percig sikálhattam a nyáltól ragacsos pizzadarabokat az asztalról.
Nem jártunk jobban a sajtszószos karfiollal sem. Lola hat hónapos kora óta imádta a sajtszószos karfiolt. Minden ebéd alkalmával abban reménykedett, hogy sajtszószos karfiolt kap. Ha pedig tényleg sajtszószos karfiol volt a menü, szinte kiugrott az etetőszékből örömében, és az utolsó cseppig fölfalta az adagját. Volt tehát alapom azt feltételezni, hogy a sajtszószos karfiolt a nagy változások ellenére is megeszi majd. Mekkorát tévedtem! A kedves formába rendezett karfioldarabkák, és az illatosan olvadozó sajtszósz látványa teljesen hidegen hagyta Lolakirálylányt. A pizzás történetből mindketten okultunk én viaszosvászonnal takartam le az asztalt, Lola pedig úgy összetapasztotta a száját, hogy egyszerűen képtelenség volt betrükközni a falatot. A mutatóujját ellenben beledugta a szószba, majd egy centiméteres távolságból jól megvizsgálta az ételmintát. Aztán határozottam megcsóválta a fejét, és jól érthetően azt mondta: nyem. Vagyis NEM.
Mit tesz ilyenkor egy elsőgyerekes anya? Hát kétségbeesik. Lola egyéves koráig elkényeztetett minket. Először jól szopott, aztán jól evett. Szerette a főztömet, és nem volt ellenére az sem, ha néha-néha üveges bébipapit kapott. Tizenegy hónaposan evett mindenféle zöldséget, gyümölcsöt, csirkét, halat, borjút, sajtot, joghurtot, pirítóst és tésztát. Jó étvággyal. Öröm volt nézni, hát még főzni neki. Aztán egyik reggel nem kellett neki a joghurt, és pirítóst követelt. A kanálra úgy nézett, mint egy anyagyilkosra. Merthogy a kanál csecsemőknek való, nekem meg már van öt fogam, ugye, és állni is tudok kapaszkodás nélkül. Hiába magyaráztuk, hogy a kanalat ő is használhatja, hogy ha olyan nagylány, hát etesse ő saját magát, részünkről semmi akadálya. A kanál nem kellett, és kész. Amit a pufók ujjacskákkal nem tud szemezgetni, az nem kell. A Lolaétrend így a következő komponensekre korlátozódott: ribizli, áfonya, mazsola, zöldborsó, spagetti, paradicsomszósz, csirkemellkockák, halrudacsák, uborkacsíkok és pirítóskatonák sajttal. Szóval nem túl rózsás a helyzet.
Én, mint mindig, most is aggódom. Alultáplált lesz a gyerek. Nem visz be elég vitamint. Ásványi sót. Szénhidrátot. Rostot. Fehérjét. Mindenfélét. Megbetegszik. Lefogy (na jó, ez mondjuk, nem ártana…). Ezek közül persze egyelőre egyik sem következett be, főleg a lefogyás nem. A vitamin és egyéb anyagok mennyiségi bevitelét persze nem tudom ellenőrizni, de egyelőre jól van, él, virul és virgoncabb, mint valaha. De hogy mit csináljak vele, azt nem tudom. Búvom a szakkönyveket, gyakorló mama-barátnőimet zaklatom, és anyósomat hívogatom. Mindenki próbál megnyugtatni. A könyvek szerint egyéves kor körül természetes, hogy a legnagyobb zabás kisgyerekek is lassítanak. Ágota barátnőm szerint sem baj, ha átmenetileg Lola most válogatósabb egy kicsit. Amire szüksége van a szervezetének, azt megeszi. Alex édesanyja pedig szinte könyörög, hogy ne idegeskedjem, mert egyrészt azt a gyerek is megérzi, másrészt meg majd kinövi. Lehet, hogy néhány hét múlva visszaáll a világ rendje. Hát, nagyon remélem, hogy igaza van… Mert mi lesz, ha kifut az áfonyaszezon?
