Aktuális

Köszönöm… Köszönöm…Köszönöm

Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék, és szeretetett adhasson. SZERETET, CSALÁD!

Számomra ezek a szavak sokáig csak fogalmak voltak. Rólam kicsi korom óta az állam gondoskodik. Nyolc éve élek egy Gyermekotthon Lakásotthonában Balatonbogláron. Én itt ismertem meg a családias életet. Nekem a mi felnőtteink és társaim jelentik a családot. Az anyai szeretet és az apai bölcsesség helyett én tőlük várhatom a mindennapi törődést.
A mi hétköznapjaink is úgy telnek mint egy rendes családban. Nem mindig tehetjük azt, amit szeretnénk, többnyire azt tesszük, amit kelt. Tanulunk, besegítünk a házimunkákba, mosogatás, takarítás, vasalás. Persze ezeket nélkülözni is tudnánk, de hát ez is az élet része. Nekünk mindezt itt kell megtanulnunk.
Felnőtteink nap, mint nap egyengetik életünket figyelnek ránk, irányítanak bennünket, támaszt, biztonságot nyújtanak.
Örülnek sikereinknek, eredményeinknek. Próbálnak óvni a kudarcoktól és csalódásoktól. Szeretnek ők a maguk módján, igaz kivételt nem tehetnek, de figyelmességükből, gondoskodásukból érződik a szeretet. Sokszor reggelente a bögrénk alatt meglepetés csokit találunk, máskor tejszínhabos mosolygós kakaót kapunk, vagy lángosunkba fémpénz van elrejtve /belesütve.
Sorolhatnám a sok-sok apróbb figyelmességüket, de felejthetetlenek a születésnapok is. Már kora reggel szól „Ez a nap más, minta többi”, feldíszített étkező, ünnepi uzsonna, meglepetés torta és ajándék vár a születésnapost. Na meg persze a karácsonyok, amit nem adnék semmiért. Nálunk csodálatosak! Az igaz szeretetről szólnak. Már hetekkel előbb kezdjük a készülődést. Hagyománnyá vált, hogy minden évben más színben pompázik a karácsonyfánk, ez bizony sok munkával jár, de megéri.
Megtanuljuk, hogy mi mindenből lehet díszeket készíteni /száraz tészta, ruhacsipesz, függönycsipke, gyöngy stb. A készülődés közbeni beszélgetések, viccelődések, mesék mindent megérnek.
Már ez is nagy ajándék lenne, de amikor eljön a SZENTESTE azaz igazi. A sok finomság, a szépen terített asztalon, a közösen díszített karácsonyfa, na és persze a sok-sok ajándék névre szólóan gyönyörűen csomagolva.
Honnan is a sok jó ötlet az ajándékhoz? Mindig igazi meglepetések.
Ők ennyire ismernek bennünket, hogy mindennek örülni tudunk, amit tőlük kapunk. A SZERETET ÜNNEPÉT ollyá tudják varázsolni, hogy érezzük hozzájuk tartozunk. Velünk vannak szenteste, pedig nekik vannak igazi családjuk.
Jókedvűek, fáradhatatlanok és nagyon szeretnék, ha mi is boldog emberek lennénk. Én magam nagyon sokat tanulok tőjük. Ha majd valaha családom lesz biztosan hasznosítani fogom a jó tanácsokat, és mindig emlékezni fogok arra, hogy tőlük tanultam szeretni és szeretetet adni.

Társaim és magam nevében KÖSZÖNET MINDENÉRT Erzsi néninek, Betti néninek, Márti néninek, Ica néninek, Magdi néninek és a régebben itt dolgozott nevelőknek: István bácsinak és Piroska néninek!



Péter Eszter



Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top