Blogolástól a blogger kávézóig, avagy mi minden sülhet ki a blogírásból?

Egy évvel ezelőtt, lány létünkre Stan & Pan néven kezdtünk közös blogot írni. Azt mindenki döntse el maga, hogy Stan & Pan valójában két idióta anya, szőke ciklon vagy rettenetes lavina, de úgy néz ki, blogírás közben sikerült magunkkal sodorni két gyanútlan agglegényt: egy táncoslábú “titkárnőt” az EU szívcsakrájából és egy elszánt műgyűjtőt, akit a díszszázad elől nyúltunk le – továbbá egy harmadik anyát, aki nem szőke, viszont kreatív és főzelékben határozottan erős. Van köztünk színtévesztő, vega-bio, szociális fóbiás és pszichológushoz járó közalkalmazott, sőt, az ötödik tag pörköltet főz diaszpórában, így most együtt integetünk egymásnak meg másoknak is a generációs, társadalmi és kulturális szakadékok fölött.
Szóval így lett a keménykalap, a mások által jószívűnek mondott blog, amiben nekünk az a jó, hogy tényleg olyan, mint egy virtuális kávézó.

Számunkra ez a blog kicsit olyan is, mint egy játszótér, ahol egy csomó ismerősre-barátra találtunk, amiben az a vicces, hogy mindenki másmilyen. Van köztük vidéki, fővárosi, külföldön élő, férfi, nő, fiú, lány, apa, anya, nagypapa, nagymama, főnök, beosztott, boldog, lehangolt, feldobott, szorongó, biciklis, autós, gyalogos, futár, hivatalnok, mikrobiológus, HIV-pozitív, kutyamenhely-tulajdonos, szinkrontolmács, Krisna-szerzetes, játéktesztelő, habszifon-tervező, női szumós, akvarista, mindenki megtalálja a hangot mindenkivel, még igazi szerelmespárunk is van, akik a fene tudja, összefutottak volna-e az életben, ha nincs a blog, meg persze a blogger kávézó.

Aztán hirtelen úgy elragadott minket a blogolás lendülete, hogy szeptembertől megnyitottuk Budapest első (talán a világon az első?), igazi blogger kávézóját, ahol valóban együtt kávézhatunk a törzsvendég olvasókkal. Nálunk a kávézóban a blogokat a falon olvasni lehet, a pultnál írni, szerdánként pedig beszélgetni róluk érdekes vendégekkel, szakértőkkel.
Az első találkozás persze furcsa volt, hiszen mindannyian kiléptünk virtuális terünkből, tereinkből a való világba, de az volt az igazán meglepő, hogy teljesen komfortos érzés volt. Szinte már elkezdett beszélgetéseket folytattunk az asztaloknál és tesszük azóta is, néha szerdánként, néha szombatonként, de leginkább amikor oda érünk.

Ha hiszel abban, hogy a virtuális közösségek a való életben is megállhatják a helyüket, várunk téged is szeretettel: „tandemizálj” velünk, különösen akkor, ha blogot is írsz…