Éviiii! De jó, hogy hallom a hangodat! kiabálja a kubai származású sok-sok éve Magyarországon élő Maritza Tarcsa-Valdes a telefonba, ha felhívom. Pedig nem ismerjük egymást régóta: ő kalauzolt tavasszal néhány napig Kubában operatőr férjével, Janival, de a pár nap alatt annyi érintést, vagyis szeretetcsomagot kaptam tőle (tőlük), mintha közeli rokonok lennénk.
|
Mi, kubaiak az öleléssel, puszival, testi érintéssel szavak nélkül is elmondjuk a másiknak: szeretlek magyarázza Maritza. Az érintéssel azt üzenjük: elfogadlak, nem érdekelnek a hibáid, csak az érdekel, hogy mi a jó benned. Te is láthattad, hogy Kubában az emberekből vagyoni helyzetüktől függetlenül árad az érzelem, és ha akár egynapi ismeretség után elválsz tőlük, hiányolni fogod őket
Én igyekszem megszelídíteni a hűvösebb, európai szíveket is, ha valakivel kapcsolatba kerülök, közvetlen vagyok vele, megsimogatom a karját. Az érintés boldoggá tesz, mert érzed, hogy veled van a másik. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnánk mi, kubaiak összeveszni egymással, sőt! Csakhogy utána bocsánatot kérünk, és összeölelkezünk, még akkor is, ha továbbra sem egyezik a véleményünk. Nem tökéletes az ember, nem tökéletes a politika, semmi sem az de ezt mi elfogadjuk. És én bízom: abban, hogy nem csal meg a férjem aki egyébként szuper jó pasi! , abban, hogy nem csalódom a barátaimban, a szomszédaimban, senkiben. Hiszen csak úgy tudsz szeretni, ha bízol az emberekben
A szeretet színeit idéztük meg Ranschburg Jenő pszichológussal, többszörös boksz-világbajnoknőnkkel, Miló Viktóriával,
Gergely Irénnel, a lakás-maffia áldozatával, a műsorvezető Barabás Évával, Sarkadi Krisztina hastáncos-trénerrel, Tamás Zsuzsával, a fiatal írónővel és még sokan másokkal – a különös, intim beszélgetések csokrát szeretettel nyújtjuk át a karácsonyi-szilveszteri összevont Nők Lapja-számban, amely december 20-án jelenik meg!