Aktuális

Nõk Lapja-bulvár

A karácsony elõtti hajszában nekünk bizony még arra is jutott idõnk, hogy (kedvesen bár, de) kicikizzuk saját magunkat. Kizárólag a ti mulattatásotokra (meg kicsit a magunkéra...)!

Szegő Andrást egy zavart lelkiállapotban lévő szerkesztő nemrég arra kérte, írjon még interjújához húsz-harminc, többszörösen bővített mondatot. Szegő kolléga a végsőkig ellenállt, arra hivatkozván, hogy teljességgel kifogyott a jelzőkből.





Mihalicz Csilla a leadási határidő előtt két teljes nappal elkészült riportsorozata huszonhetedik folytatásával. Egyúttal bejelentette, a huszonnyolcadik részt már nem írja meg, mert attól tart, hogy ott nemkívánatos hepiendbe torkollna a történet.

Vekerdy Tamás levelet kapott II. Erzsébet angol királynőtől. A témát illő diszkrécióval kezelvén, csak annyit árulhatunk el, hogy az uralkodó sürgős gyereknevelési tanácsokat kért fiával, Károly herceggel kapcsolatban.

Molnár Gabriella a keddi, szokásos rendkívüli értekezleten nyilvánosan szót emelt a sok értekezlet ellen.

V. Kulcsár Ildikó az utóbbi öt percben egyetlen olvasói levelet sem kapott, már intézkedtünk a Posta átvilágításáról.





Lazarovits Szilvia a minap tanúk előtt kijelentette, hogy a divat, úgy ahogy van, kiment a divatból.

Bereznay Tamás rossz fát tett a tűzre, ezért a jövő héten legjobb odakozmált ételeinek receptjeit teszi közkinccsé.

Szekeres P. Mónikát, egészségrovatunk vezetőjét mindennap megkérdezi orvosa, gyógyszerésze.

Ördög Virág Guinness-rekordkísérletre készül: meg akarja dönteni a zajban olvasás pontossági világrekordját.

Csillagok háborúja: Izing Klára nem tudta megmondani, ráér-e holnap 12 órakor.

Münz András nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, miszerint fölkérték, ő legyen lapunk Megszépülhet rovatának örökös arca.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top