nlc.hu
Aktuális
Szépség

Szépség

A bõrgyógyász által végzett fiatalító kezelésekhez a jókora summa mellett bátorság és legalább három hét szabadság is szükséges. Ezért aztán elsõ lépésben az otthon megvalósítható módszereket érdemes kipróbálni.






Akárhány évesek is vagyunk, üde és tónusos arcbőrt szeretnénk viszontlátni a tükörben. A leglátványosabb hatást úgy érhetjük el, ha ad 1. először felfrissítjük a bőrfelszínt, ad 2. az egész arcunkon feszesítő, kontúrjavító krémet használunk, ad 3. a ráncokra helyileg is felviszünk hatóanyagokat. Természetesen ebben az esetben is mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk, de összehasonlítva a kozmetikai szalonokban és a rendelőkben kifizetett, akár több százezer forintig terjedő összegekkel, még mindig jobban járunk. Persze először gondoljuk végig, milyen egyéb módszerekkel simíthatjuk el a ráncainkat.


Rajtunk is múlik
Szemüveggel a ráncok ellen. Aki nem lát jól, és nem használ szemüveget vagy kontaktlencsét, állandóan összehúzza a szemét, szarkalábas lesz, és a homlokán is ráncok jelennek meg. A napszemüveg mellőzése sem marad láthatatlan nyom nélkül.
Tornázzunk! Ötvenhét (!) kicsi izom felel az arcjátékunkért. A lustaizmok satnyábbak lesznek, felettük a bőr petyhüdtté válik. A túlzott izommozgás pedig árkokat húz maga fölé. A rendszeres mozgás elengedhetetlen az arcizmaink számára is. Régi recept, de hatásos: naponta legalább egyszer erősen artikulálva mondjuk el az ABC-t – ezzel az összes arcizmunkat megmozgathatjuk és a toka körüli bőrpetyhüdtséget is megelőzhetjük, megjelenését elodázhatjuk.
Hess stressz! Bár nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elkerüljük a hétköznapi káros stesszt okozó helyzeteket, feldolgozásukat segíthetjük. Napi legalább nyolc óra pihentető alvás nélkül ne várjunk csodát egyetlen készítménytől sem.
Azonnal? Ez hogy lehet?
Némelyik készítmény már az első használat során látványosan csökkenti a ráncokat. Valóban igaz, hiszen optikai csalódást okozó, fluoreszkáló, halványító anyagok jutnak a mélyebb redőkbe. Világosabbá teszik azt a területet, ezáltal kevésbé mélynek látjuk.

Sejtcsere
Ha eltávolítjuk az arcbőrünkről az elhalt, megvastagodott hámsejteket, a fiatal sejtek kerülnek a felszínre, emellett felgyorsítjuk bőrszövetünk megújulásának folyamatát. A felszín egyenletesebb lesz, ezzel a ráncok mélysége és a megnagyobbodott pórusok mérete is csökken, a pigmentfoltok pedig halványulnak és a bőrszín tündöklővé válik.
A művelethez használjunk peeling (hámlasztó) és mikro-dermabráziós (a bőrt lecsiszoló) készítményeket, amelyek szelídebben hatnak, mint a bőrgyógyászati rendelőkben alkalmazott terméktársaik.
Hámlasztás. Lényege, hogy a hatóanyag segítségével a bőrünk felszínén felgyorsítjuk a sejtcserét. A csomagoláson található peeling kifejezés senkit ne zavarjon meg. A mindennapokban peeling alatt az arc radírozását értjük, ebben az esetben azonban kémiai anyagokkal dolgozunk. Ezek nem természetidegen kemikáliák, a legtöbbször ártalmatlan gyümölcssavakról van szó. Hámlasztás során a bőrgyógyászok 20-70 százalékos savakkal dolgoznak – az otthon alkalmazható készítményekben csak 5-10 százalék körüli a savkoncentráció. Ennek köszönhetjük, hogy bár lassabban fejtik ki a kívánt hatást, a kúra során nem válik fejünk egy nagy vörös gömbbé, amelynek hoszszú napokra-hetekre van szüksége a regenerálódáshoz.

Cikkünk folytatását a Nők Lapja Évszakok magazin december-januári számában olvashatja. Keresse az újságárusoknál!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top