Mire jó a próbaválás?

Gyorsan le kell szögezni most, az elején: a próbaválás intézménye nem létezik a magyar bíróságokon, tehát nálunk nem fordulhat elő a válni kívánó felekkel az, ami Svédországban természetes. Ott ugyanis a pereskedő házastársak egy része – a válás kimondása előtt – két-három hónapra különköltözik. Azaz férj és feleség kipróbálja, milyen az élet egymás nélkül, közben szembesülnek a szabadság előnyeivel, hátrányaival. A skandináv gyakorlat azt mutatja, hogy ez idő alatt többen meggondolják magukat, és jó néhányan újból egymásra találnak. Persze e módszer sem jelent gyógyírt minden kapcsolatra, de amikor a házasságok több mint negyven százaléka válással végződik – arról nincs adat, hogy hány élettársi kapcsolat fejeződik be hasonlóan –, minden megoldást érdemes megismernünk.

A fedőkonfliktusok pokla
– A hazai gyakorlatban is egyre gyakrabban fordul elő, hogy a hozzánk bejelentkező, válni készülő párok a kezdeti beszélgetések után a próbaválás mellett döntenek. Nem mi beszéljük rá őket, legfeljebb felvázoljuk a lehetőségeket… – mondja Horváth Magdolna, az Összjáték Család- és Kapcsolati Műhely Alapítvány családterapeutája. – Tudom, nehéz kivitelezni, hogy néhány hónapra vagy inkább fél évre különköltözzenek, imitálják a válást, de sokaknak megéri! Persze nemigen hozhatja meg a vágyott eredményt, ha az egyik fél mondjuk, visszamegy az édesanyjához – aztán anyukával együtt szidja a házastársát –, vagy rosszabb esetben elköltözik egy barátjához, barátnőjéhez, netán a kedveshez… Csak akkor eredményezhet megtisztulást e megoldás, ha az egyik fél a közös otthonban marad, a másik pedig semleges helyre költözik. Például albérletbe.

– Milyen hasznot hozhat e meglehetősen hosszú különélés?

– A munkám során tapasztaltam, hogy a válásokat vagy a válással kacérkodó gondolatokat általában gyötrő, végtelenített viták előzik meg. Rengeteg pár jut olyan stádiumba, hogy bármin – elképesztően jelentéktelen dolgon is! – képes gyilkos módon összeveszni. Azon, hogy a férfi miért hagyja a papucsát a szoba közepén, hogy a feleség miért vett a gyereknek egy tábla csokit. Hogy ki emelje fel a telefonkagylót, ki vigye ki a kukát… A lényeg nem az, hogy ki veszi fel a telefonkagylót – ez csak úgynevezett fedőkonfliktus –, hanem az, hogy a sértettséget, megbántottságot, érzelmi vagy testi kielégítetlenséget már nem tudja az egyik (vagy mindkét) fél magába fojtani, tehát kitör egy semmiség miatt. És e veszekedések színvonalában nem játszik szerepet az iskolai végzettség! Nos, a mindennapi „egymásgyötrés” folyamatát – szörnyű játszmát, hatalmi harcot, személyiségrombolást – szakítja meg a különköltözés. Lehetővé teszi, hogy a felek eltávolodjanak az indulatoktól, és egy idő után magasról (kívülről-távolról) tudják szemlélni a hétköznapjaikat. Jó esetben eljutnak addig, hogy kérdéseket tegyenek fel: „Miről, kiről szóltak ezek a viták? Tényleg azért voltam mérges, mert nem vitte ki a szemetet? Ha nem, akkor miért történt mindez? Hol hibáztam én…?”

„Ha nincs mellettem, szeretem!”
„Nagyon rossz a házasságom, október óta foglalkozom a válás gondolatával. A férjem magamra hagy a gyerekekkel, nem segít, ingerült, zárkózott, vagy számítógépezik, vagy tévét néz. Alig szólunk egymáshoz, de ha mégis, akkor rögtön összeveszünk. Leggyakrabban a gyerekek miatt… Ám amikor a napokban a nővérem nagyon szidta, valahogy védeni kezdtem magamban. Mert tényleg kibírhatatlan, de azért rengeteget dolgozik értünk, nem iszik, nem hajtja a nőket – mint oly sok férfi –, és a maga módján ragaszkodik hozzám. Szóval, ha nincs mellettem, akkor (néha) szeretettel gondolok rá, viszont ha meglátom, és valami rosszat szól, elmegy az életkedvem, és a válásról gondolkodom.”
(A jeligém: „Válni vagy nem válni”)

Utolsó esély
– Nem fordulhat a próbaválás a visszájára? Mondjuk, az egyik félnek annyira megtetszik a szabadság, hogy a különköltözés csak felgyorsítja az elszakadás folyamatát – kérdezem, mert eszembe jut egy riportalanyom, aki a másfél hónapos külföldi útjáról hazatérve rögtön ügyvédhez rohant, mert a mindennapi robotból kiszakadva, rájött, hogy rideg, közönyös kapcsolatban él.

– A próbaválás amolyan utolsó esély. Talán a távolság kitisztítja a képet, és lehetővé teszi egymás értékeinek újbóli felismerését, de bizony az is megeshet, hogy az egyik fél talál valakit, vagy rájön arra, hogy jobb egyedül. Tapasztalatom szerint azokban az esetekben, amikor még maradt érzelem, és a felekből nem halt ki az érdeklődés a másik iránt – ha a társuk távol van, képesek szeretettel gondolni rᅖ, van remény. Ilyenkor az egymáshoz fűződő viszonyukat más minőségűvé lehet tenni! Mivel a próbaválás mellett döntő párok rendszeresen tartják a kapcsolatot a családterapeutával, pontosan érzékelem, hogy milyen fázisokon mennek át a különélés alatt. Először általában megkönnyebbülést éreznek. Nyugalom, nincs veszekedés, béke, szabadság. Aztán egy idő után hiányozni kezd a másik. És egyre jobban, egyre fájóbban hiányoznak a gyerekek az elköltözőnek! A harmadik fázis – jó esetben – az, amikor az elköltöző aggódni kezd a társáért. „Hogy boldogul, mit csinál? Most minden az ő vállán van! Mennyi elintézetlen ügyet hagytam magam mögött!”

– Említetted, hogy a „próbaválók” tartják a kapcsolatot a családterapeutával. Miért?

– Ez lényeges eleme e módszernek. A párok a különélés idején is találkozgatnak egymással (a többségük gyerekes), de mindig megkérjük őket, hogy ilyenkor ne elemezzék a múltat, és a vitáikat nálunk – semleges helyen! – folytassák le. Ez azért hasznos, mert így az összeszólalkozások egészen más síkon folynak, mint otthon. Azaz egy idő után érdektelenné-nevetségessé válnak a korábban említett fedőkonfliktusok, és lassan lényegi kérdésekről tudnak beszélni.

– Sikeres lehet a próbaválás külső segítség nélkül?

– Sokkal nehezebb segítség nélkül, de sikerülhet. Elsősorban azt tanácsolom az ilyen pároknak, hogy ők is semleges helyen találkozzanak, mert ez lehetővé teszi, hogy más minőségű kommunikáció induljon meg közöttük. Ne ott folytatódjék minden, ahol abbahagyták!

Kapcsolati mérleg
„Érdekes, és azt hiszem, nagyon hasznos volt, amikor a családterápián kapcsolati mérleget kellett készítenünk. Először azt írtuk le, hogy mi fájt legjobban – jó hosszú lett mindkettőnk listája –, utána meg azt, hogy mit kaptunk a másiktól. Erről eszembe jutott, milyen szép volt néha… Szóval kezdek rájönni, hogy nemcsak ő okozott nekem fájdalmat, hanem én is neki. Amikor azt írta, hogy sokszor akart nekem örömet szerezni, de én nem vettem észre…, meghatódtam egy kicsit. Tényleg gyakran elzavartam, amikor bumfordi-mackós módon kedveskedni akart. Később már nem akart. Szóval fenntartom, hogy nagyon nehéz vele élni, de én sem vagyok ártatlan áldozat. Persze még nem tudom, mi lesz velünk…”
(A nevem nem publikus!)

Ne féljünk a konfliktustól!
– Nem akkor lesz újra jó és tartalmas egy kapcsolat, ha megszűnnek a konfliktusok – magyarázza Magda. – Ez lehetetlen, amúgy a konfliktus nélküli kapcsolat halott! Hiszen az élet is szüli őket: a gyerek érkezése, a gyes időszaka, feleség újbóli munkába állása vagy a férj munkahelyváltása – sorolhatnám vég nélkül – nemigen úszható meg összezörrenések nélkül. Tehát a konfliktusoktól nem kell félni, mert a fejlődés katalizátorai, és jelzik, hogy változtatni kell a kapcsolat szabályain. A lényeg az, hogy a viták ne fajuljanak el, hogy a pár legyen képes megbeszélni, majd lezárni a nehéz helyzeteket. És a legfontosabb az, hogy eközben ne veszítsék el az egymás iránti érdeklődésüket!

– Kiknek nem javaslod a próbaválást?

– Azokban az esetekben, amikor már tökéletesen mindegy, hogy mit csinál, mit mond, hogyan vélekedik a másik, és a közöny veszi át az uralmat, no, akkor én is azt mondom, hogy jobb lesz külön. Ám azt örömmel teszem hozzá, hogy a próbaválásra vállalkozóknak hetvenöt-nyolcvan(!) százaléka együtt marad. A gyakorlatomban két olyan fiatal pár is volt, akik azzal a hírrel állítottak be hozzám, hogy vége a különélésnek, mert jön a baba! Azóta is együtt vannak… Nos, ezek után elhiszed – elhiszik – nekem, hogy a nálunk még kevéssé elterjedt próbaválás is alkalmas lehet a házasság megmentésére?