A mi Lolánk is elkezdett járni, és nem is akárhogy. Először ugyanúgy szorongatta a mutatóujjaimat, mint én papiét az igali séták alatt. Én pedig ugyanúgy énekeltem neki újra és újra, hogy Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, mint a nagypapa annak idején nekem. Ez így ment néhány napig, aztán megunta a sétálósdit, és inkább a biztonságos négykézlábat választotta. Hiába nyúltam a hóna alá, és állítottam két lábra, mint a rongybaba, azonnal a földre huppant. Már-már letettünk arról, hogy az év vége előtt elindul, amikor megérkezett az a bizonyos esemes. Mert az első önálló lépéseket persze éppen akkor tette meg, amikor nem voltam otthon. Alex rövid, de annál izgatottabb üzenetet küldött, Lola elindult! felkiáltással. Az angoloknál nem divat a felkiáltójel, tényleg csak akkor teszik ki, ha égszakadás-földindulás van. A két szó után odabiggyesztett felkiáltójelből tehát tudtam, hogy nagy az öröm odahaza.
Az üzenet meg is tette a hatását, azonnal pityeregni kezdtem örömömben, és persze sajnálni magam, hogy lemaradtam az Első Lépésről. Szinte repültem haza az én tipegőmhöz. Nem tudom, mire számítottam, de biztosan nem arra, hogy Lola a nappali közepén ül, mint egy pocakos kis Buddha, és az építőkockáit rakosgatja egymásra. Alex kétségbeesetten súgta oda, hogy tizenegy lépést tett délután négy óta, esküszöm! De hiába hívogattuk, csalogattuk, nem mozdult. Egész este a szőnyegen gubbasztott.
Másnap reggel letettem a földre a konyhában, amíg előkészítettem a reggeli ribizlijét. Fél perc elteltével éreztem, hogy kis mancsaival a fürdőköpenyem övébe kapaszkodik, majd hirtelen elengedi és… elindul az etetőszéke felé. Szinte moccanni sem mertem, nehogy megzavarjam a nagy mutatványt. Aztán amikor négy lépés után a földre huppant, fölkaptam, és összevissza csókoltam. A mi kis Csimpink tényleg jár! Egyszer a pocakos babák is elindulnak! Innentől kezdve naponta számoltuk, hány lépést tesz meg, mértük a távolságot, fényképeztük minden mozdulatát.
Aztán elkezdődött a hurcolás. Elleste tőlünk, hogy mi mindent lehet járás közben csinálni. Lehet például telefonálni. Játéktelefonját a füléhez szorítva rója a köröket a szobában, miközben élénken gesztikulálva belehalandzsázik a kagylóba. De nemcsak a telefonnal izgalmas a séta, hanem mindenféle zacskókkal meg táskákkal is. Mint egy minirabszolga, úgy húzza maga után a méretes retikülömet. Viszi a konyhából a szobába, aztán a fürdőszobába, majd megáll vele az előszoba közepén, és addig kotorászik benne, amíg megtalálja az alján azt a csillogó hajcsatot, amelyről két hónapja azt hittem, végérvényesen elveszett. Aztán megunja a táskát, odatipeg a fésülködőasztalomhoz, és elkunyerálja a nyakláncaimat. Négyet-ötöt is a nyakába akaszt, és elégedetten szemléli az eredményt a tükörben. Kíváncsi lennék, ezt kitől látta…
De a legviccesebb mutatványt mégiscsak ma reggel produkálta a kismadár. Reggel fél kilenckor a következőket viselte: egy darab pelenka, egy darab oroszlános pizsama és egy pár csizma. Négy számmal nagyobb, mint a lába, barna színű. A polcon volt, onnan vadászta le, és addig nyaggatott, amíg föladtam rá. Megpróbált elindulni benne, de minduntalan fenékre esett. Az ember gyerekének legtöbbször még önmagát is nehéz irányítani, hát még, ha egy ilyen barna jószág van a lábán. De hát mégiscsak így hasonlítunk a legjobban a mamára, aki mindennap cipőt visel. Ajtóba, polcokba, hűtőszekrénybe kapaszkodva próbálta sétáltatni az új csizmáját, de minduntalan esés lett belőle. A helyzet egyértelmű volt, a csizma sétáltatta Lolát. Aztán a hatodik bukfenc után úgy döntött, megpróbál a lelkére beszélni a hétmérföldes lábbelinek. Hanyatt feküdt a padlóm, az égbe emelte a csizmát, és élénken magyarázni kezdett neki babanyelven. Nem értettük, hogy mit mond, de az nyilvánvaló volt, hogy nagyon bosszús.
Mi akkorra már könnyekben úsztunk a nevetéstől. Amióta tipeg, Lolánknál nincs szórakoztatóbb műsor. Szinte be sem kapcsoljuk a tévét mostanában. Kit érdekelnek a valóságshow-k, a kibeszélők, a táncoló, énekelő, korcsolyázó hírességek vagy akár a híradó, amikor Lolababa, mint egy kis pingvin, fölfedezi a világot!
