Vészhelyzet, avagy mi történik a kórházi ügyeletben?

A három ügyeletben lévő orvos közül ketten műtenek, a harmadik az ambulancián fogadja a betegeket.
– Elég pörgős a mai nap, és a tegnapi is kemény volt a kollégáknak – mondja Balogh István, az egyik ügyeletes ápoló, aztán már indul is, mert csengetnek az egyik kórteremből.
– Ritka nálunk a nyugodt nap – veszi át a szót nevetve Kocsis Anita kollégájától. – Télen közúti balesetekben és disznóvágás közben sérülnek meg a legtöbben. Idősebbeknél gyakoriak a csípőtáji törések, fiataloknál inkább a boka-, térd-, koponyasérülések vannak túlsúlyban. Itt mindig történik valami, néha öt perc alatt megváltozik minden, rengeteg lesz a beteg, folyik a vér, azonnal dönteni, intézkedni kell – meséli Anita, de máris új beteget küldenek az ambulanciáról. Anita az osztályos ügyeletes orvossal, dr. Amari Faizzal megbeszéli, hova kerüljön az új beteg.
– Nem túl jók a körülményeink, több mint százéves az épület, hiába festik két-három havonta újra a falakat, a salétrom mindig kiüt, átvizesedik, pereg a vakolat – vezet körbe bennünket az osztályon Faiz doktor. – Szűkös a helyünk, a négyágyasra tervezett kórtermekben nyolc beteget kell elhelyeznünk. Az év elején átadják a tíz éve épülő új műtőblokkot. Felújítás után nagyobb helyen, korszerűbb körülmények között fogadhatjuk a betegeket. Ötvennyolc ágyunk van, az ágykihasználtságunk nyolcvanöt-kilencven százalékos. A traumatológián mindig kell lennie néhány üres ágynak, mert fel kell készülnünk arra, hogy történik egy nagyobb baleset a környékben, és akkor is el kell látni a feladatunkat. Ha muszáj, egy-két ágyat fel tudunk szabadítani, szinte bármikor. Ha van olyan beteg, aki már hazaadható, és szívesen menne, hazaengedjük. Ha ilyen nincs, akkor valakit felviszünk a felettünk lévő sebészeti osztályra. Az új kórháztörvény miatt nagyjából egyharmaddal kell csökkentenünk a férőhelyek számát. Még nem tudjuk, hogyan oldjuk majd meg a betegek elhelyezését, de valamit ki kell találnunk, hiszen az ellátást biztosítanunk kell.

„Mindegy, ünnep van-e vagy hétköznap”

Befejeződik az egyik műtét, egy combnyaktöréses asszonyt tol az osztályra a műtős. Mivel nincs több üres ágy a női kórtermekben, Faiz doktor egyezteti az ápolókkal, hogy melyik beteg kerüljön át a sebészetre. Közben a műtőből érkező aneszteziológust, dr. Kolcsár Kingát faggatom az ügyeletéről.
– Ez a harmadik műtétem reggel hat óra óta. Egyszerre két aneszteziológus orvos van ügyeletben – magyarázza a doktornő. Nincs sok ideje beszélgetni, felakasztja az infúziót az állványra, és már rohan is tovább egy újabb esethez. Miután megoldódott az ágyhiány, Faiz doktor átkísér bennünket az osztály „lábadozó részlegébe”. Ez a néhány kórterem is a baleseti sebészethez tartozik, de a helyhiány miatt az ötödik emeletre került. Ide fektetik a már gyógyulófélben lévőket.
– A lépcsőn estem el, így kerültem ide. Most a bal bokámat törtem el, néhány hete mehettem haza, akkor a jobb lábammal feküdtem itt, szintén töréssel – mondja nevetve egy asszony. – Az orvosok kedvesek, a nővérek lelkiismeretesek, szerencsére gyorsan gyógyultam, hamarosan hazamehetek.
– Súlyos balesetek után kerülnek hozzánk a betegek, van most egy koponyasérültünk, akit Pécsett műtöttek, és hozzánk került megfigyelésre – mondja pár perccel később Jakab Lászlóné Magdika, az intenzív osztály egyik ügyeletes nővére. – Szinte mindenki lélegeztetőgépen van, altatásban, katéterek, váladékelvezető csövek, gyomorszonda van bekötve a betegeinkbe, az életfunkcióikat monitorokon követhetjük nyomon – mutatja a berendezéseket. Kérdem, mi ad erőt ehhez a munkához.
– A sikerélmény. Amikor egy-egy betegünk felépül, márpedig sokan felépülnek, akkor tudják, kiknek köszönhetik az életüket. Ki etette, mosdatta, gyógyszerezte, vigyázta őket hetekig, hónapokig. Amikor elkezdtem itt dolgozni, az intenzíven szinte semmilyen felszereltségünk nem volt, mostanra nagyon sok gépünk van, és ez meglátszik a betegek gyógyulási arányán is – mondja Magdika, majd elköszön tőlünk, hogy elkezdhesse a papírmunkát. Búcsúzóul még hozzáteszi, neki itt az intenzíven mindegy, hogy hétköznap, hétvége vagy ünnep van. Mindig ugyanolyan nagy a hajtás.

A teljes cikket a Nők Lapja 4., január 17-én megjelenő számában olvashatjátok!