Lola karácsony előtt egy héttel megkapta a tripla-oltást, amelyet itt MMR-nek hívnak. Kanyaró, mumpsz és rubeola ellen véd. Ahogy a doktornő megjósolta, nyolc nappal később belázasodott, de néhány nappal később már kutya baja volt. Nem sokáig tartott az örömünk, két nap múlva ugyanis elindult a nagy őrlők növesztése. Egyszerre három fogat gyártott, lásd a múlt heti nemalszikacsalád-kálváriánkat. Lola jól bejáratott napirendje teljesen fölborult, a szemem alatt állandósultak a sötét karikák, de ezt is túléltük. Egy láztalan nap után aztán újra tűzforrón ébredt, amit már végképp nem tudtunk mire vélni. Hiszen az oltás már régen volt, a fogacskák is nyugovóra tértek, mi lehet ez? Megfázás? Vírus? A lázcsillapítók egytől egyig csődöt mondtak. Elég volt a betegeskedésből, a kisebb-nagyobb megszakításokkal hetek óta tartó lázból. Fáradtak voltunk, tanácstalanok és idegesek.
Aztán dr. Veldeman kimondta az ítéletet.
Dr. Christine Veldemant egy kedves brüsszeli magyar kollégám felesége ajánlotta nekünk. Barátságos, megbízható, alapos, ráadásul a lakásunkhoz nagyon közel rendel, és több kis magyar páciense is van szólt a személyre szabott referencia. A csecsemőknél szokásos rutinvizsgálatoknak és oltássorozatnak köszönhetően dr. Veldeman többször látta Lolát, mint a saját nagyszülei. A doktornőbe vetett bizalmunk azonban egyszer alaposan megrendült, amikor Lola néhány hónappal ezelőtt, életében először, összeszedett egy vírust, amely teljesen kiütötte. Ma már tudom, hogy a babáknál, ha tényleg csak vírusfertőzésről van szó, a nagyon magas láz és teljes levertség mindössze huszonnégy órán át tart, lázcsillapítóval kordában tartható, másnap általában megy minden úgy tovább, mintha mi sem történt volna. Akkor azonban még egyáltalán nem voltam e bölcsesség birtokában, és alaposan megijesztettek a tünetek. Dr. Veldeman azonban, noha rendelési időben hívtam, elérhetetlen volt. Az asszisztensénél tovább nem jutottam. Van gyermekorvos a családban, így pontosan tudom, hogy milyen a telefonvonal másik végén ülni, amikor egyes anyukák minden tüsszentésnél az orvost hívják. Ennek ellenére mélységesen fölháborított az asszisztensnő kioktató hangja. Fölhívtam hát Helen barátnőmet, és végül az ő gyerekorvosuk megnyugtatott. Lola jobban lett, a tüske viszont megmaradt. Hogy nem döntöttünk az orvosváltás mellett, az annak köszönhető, hogy még két oltás hátravolt a sorozatból, és Lola, mit sem sejtve a fönt említett közjátékból, megszokta és megszerette dr. Veldemant.
Az előzmények után meglehetősen félve vittük el hozzá beteg madárkánkat. Aztán, amikor az egyébként többnyire blazírt doktornő aggodalmas arccal vér- és vizeletvizsgálatra küldött minket, nagyon megijedtünk. A napokig tartó láz ugyanis bakteriális fertőzésre utalt, ami sajnos, beigazolódott. Lolánk összeszedett egy csúnya húgyúti fertőzést, baktériumokat találtak a vizeletében és a vérében is, így aztán fönnállt a vesekárosodás veszélye is. Soha, senkinek nem kívánom, hogy a gyereke komolyan megbetegedjen. Húgyúti fertőzésbe persze szerencsére elenyésző számú baba hal bele, de nem tudtam nem arra gondolni, milyen lenne, ha nem lenne velünk. Talán csak én vagyok ilyen borúlátó, talán minden édesanya hajlamos a legrosszabbal számolni, nem tudom. De ahogy a vérvételnél a mutatóujjamat szorította, ahogy a láztól csillogó szemmel rám nézett, kis karjait a nyakam köré fonta, és azt mondta: mammamammama, ki bírná ki pityergés nélkül? Két gyötrelmes nap következett, miközben a be kell feküdniük a kórházba pallosa lebegett a nyakunk fölött. Az ilyen fertőzéssel ugyanis komoly antibiotikumos kezelés jár, és vizeletvizsgálatok, veseultrahangok sorozata.
De a természet megkegyelmezett nekünk. Lassan lement a láza, és az étvágya is visszatért, így dr. Veldeman otthoni kezelést írt elő. Hát itt tartunk most, van egy darab beteg Lolánk, egy darab, munkától és aggodalomtól kitikkadt papánk és egy darab, hasonlóan megfáradt, ráadásul az állandó pityergéstől duzzadt szemű mamánk. Hármunk közül ma már Lola a legvidámabb, hiszen amióta nem lázas, csak az emlékezteti a betegségére, hogy naponta háromszor banánízű Augmentin-szirupot diktálunk bele. Na és persze a rengeteg puszi, ölelgetés meg extra figyelem, amely a beteg gyerekeknek jár. De ez utóbbit persze egy cseppet sem bánja.
