A Hamupipőke című mese bájos báli jelenetei kitörölhetetlen emlékként élnek minden kislányban. Így nem csoda, hogy amikor arról beszélgettünk a szerkesztőségben, mire fűzzük fel báli számunkat, egyből ez a történet ugrott be sokunknak. Ezután már csak azt kellett kitalálnunk, miként jelenítsük meg a mese egyes stációit. Hogy minél színesebb legyen az összeállítás, hol pszichológust, hol irodalomtörténészt, megasztárt vagy esetleg kollégáinkat hívtuk segítségül így végül azzal szembesültünk: a mese igenis él, ma is fontos problémákat feszeget, és bárkivel megtörténhet
Például?
Zsidró Tamás, az ország egyik legismertebb, és rendszerint talán legvidámabb mesterfodrásza arról mesél, hogyan élte meg, amikor tizenévesen elvesztette a szüleit.
Keleti Andrea
Sinkovics Andrea klinikai szakpszichológust arról kérdezzük, mit él át egy kislány, amikor az apja új asszonyt hoz a házhoz, és mit tehet ebben a helyzetben a mostoha.
A mi Hamupipőkénk, Rúzsa Magdi elárulja, mennyiben változott meg az élete, mióta ráillett az a bizony cipő, a siker.
Keleti Andreáról, a Szombat esti láz népszerű táncosáról kiderül, a királyfik is nála tanulnak keringőzni…
Két cinikus köntösbe bújt újságíró, Szegő András és Vig György pedig azon töri a fejét, létezik olyan, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk.
A mese további stációinak megelevenítéséről a február 7-én megjelenő Nők Lapjában olvashattok!