nlc.hu
Aktuális
Koronára várva

Koronára várva

Az esküvõnkön? Bálban? Vagy azért, mert szép a ruhánk, mert egy férfi szeret minket, mert sikeresek vagyunk? Melyik az a pillanat, korszak, amikor nõi létünket a legboldogítóbban éljük át? És fõleg: milyen út vezet ehhez?

Régóta tudjuk, hogy a mesék nagy, közös emberi tudást hordoznak, és bár gyerekeknek olvassuk, mondjuk őket, életre szóló muníció van elrejtve bennük. A nővé – és férfivá – válás útján vezetnek végig, ezért bármelyik életszakaszunkban képesek segíteni. A gyerekek pedig, akik hallgatják, olvassák őket, azért élik át mélyebben a történeteket, mert ők még közelebb vannak önmagukhoz, kevesebb pózt használnak, még nem tanultak meg elrejtőzni mások és maguk elől.
– A meséket nem tudatosan használjuk életünk folyamán, de bizonyos helyzetben aktivizálódhat egy régi élmény. Érezzük, hogy ezt valamikor, akár négyévesen már átéltük, hogy akkor ott, a történetben majdnem mindennek vége lett, ahogy most is ezt érezzük, mégis volt valami, ami továbbsegítette a hőst. Vagyis minket – magyarázza Boldizsár Ildikó mesekutató, aki elmondja azt is, hogy a mesében mindig minden rólunk szól, az összes szereplő mi vagyunk. Nemcsak a főszereplők tehát, a szegény lányka és a királykisasszony, hanem a királykisasszony két nővére is, aki rosszul választott, aki tévedett, aki nem ért célba, akit nem választottak. Ők a mi tévedési lehetőségeinket jelentik, és a mese éppen azt üzeni, hogy lehet hibázni, mert lehet javítani. Csak képesnek kell lenni tanulni a hibáinkból.

Megvárni a cipellőt…

– A mesék nagy részében nem királynőnek születik valaki, hanem azzá válik – mondja Boldizsár Ildikó. – Mindenkinek más utat kell ehhez bejárnia. Van, akit elrabol a sárkány, tehát saját sötét oldalával kell megküzdenie. Másokat némaságra ítélnek, hogy megtanuljanak bizonyos dolgokat elviselni, tűrni. Van, akinek le kell küzdenie a félelmeit, és el kell mennie a bálba. Legalább egyszer. Hamupipőkének szét kell választania a magokat az ocsútól, vagyis a rosszat a jótól. Ő egyébként attól is királynő, hogy nem tuszkolja a lábát mindenáron a cipőbe, nem vagdossa le sem a sarkát, sem a lábujját, hiszen az erőltetés nem királynői magatartás. Nem is rohan felpróbálni a cipőt, mint a többiek, de az utolsó pillanatban nem is riad vissza attól, hogy a lábára húzza. Sok nő az utolsó pillanatban visszarántja a lábát… Hamupipőke egyszerűen megvárja, míg odahozzák azt a bizonyos, csak az ő lábára illő cipellőt. Mert képessé kell válnunk, megvárni a saját cipellőnket. Az egyik nőnek azt kell megtanulnia, hogy ne akarja túl tevékenyen irányítani a saját sorsát, inkább engedje, hogy megtörténjenek vele a dolgok, a másiknak épp ellenkezőleg: azt kell vállalnia, hogy aktívabb lesz, nem csupán sodortatja magát az eseményekkel. Akinek a sűrű, sötét erdőben kell megtalálnia a kivezető utat, annak a saját érzelmi zűrzavarában kell rendet vágnia. Van, akinek valami megakad a torkán, mint egy almacsutka. Sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja, azért üvegkoporsóba kerül. Nem élő, de nem is halott.




A mesék gazdagsága az emberi sorsok, utak gazdagságát jelképezi. Minden mese adhat nekünk valamit, de az a mese áll hozzánk legközelebb, amelyikben a saját feladatunk fogalmazódik meg. Nem véletlen, hogy az ember már négyévesen is kiválaszthatja a kedvenc meséjét, hiszen addigra többnyire már kialakul körülötte az életét erősen meghatározó szülői, családi környezet. Már tudja, vagy inkább érzi, mi lesz az, ami neki nehéz: elszakadni, küzdeni, hallgatni vagy kimondani. Ezen alapul a meseterápia, amikor a saját mesénkben újra végigjárjuk az utat, és közben kiderül, hol is vesztegel éppen a mi történetünk.
Amikor valaki a személyiségfejlődés állomásait bejárva királynő lesz, az nem azt jelenti, hogy bír bizonyos meghatározott tulajdonságokkal, hanem, hogy saját képességeit, adottságait, tehetségét a legmagasabb szinten képes megélni. Örömmel, elfogadással. A biztonság a királynők egyik legfontosabb tulajdonsága.

A sárkány a herceg dolga

Ha nőkről, nőiségről, női élethelyzetekről beszélünk, elég régóta vergődünk a munka és a család közötti szorításban. Mindenki mindenhol elmondja, hogy ez túl nehéz, hogy már rég nem lehetőség sokaknak, inkább kényszer. Hajszolt királynővel pedig nem működik jól egyetlen birodalom sem…
– A mesében nagyon jól elkülönülnek a női és férfi szerepek – szögezi le a mesekutató. – A férfi dolga az, hogy lakhatóvá tegye a földet, megtisztítsa a gonosztól, a sárkányoktól például, és mindazt, ami veszélyes, ne engedje a nő, a gyerekek, a család közelébe. A nő feladata pedig őrizni, vigyázni és működtetni mindazt, ami az életet hivatott szolgálni: magában, a gyerekében és a férfival való kapcsolatában. Hogy ne engedje kiveszni magából az érzelmeket, az ösztönöket, a megérzéseket, hogy értse Nap, a Hold és a csillagok nyelvét, hogy intim viszonyban legyen a világ nem látható dolgaival. Egy igazi királynő mély és állandó kapcsolatban van mindennel, ami él, a világ jobbításán fáradozik, nem áll a rombolók közé. A mesék gonosz királynői éppen azt mutatják meg, hogy ők méltatlanok, el kell tűnniük, tőlük kell elvenni a koronát. A mesében az a lány, aki elindul legyőzni a sárkányt, le is győzi azt, és ott áll a királyfi előtt a véres karddal, meg a levágott huszonegy fejjel, kudarcot vall. A királyfi fogja magát, és hazamegy. Bizony, vannak feladataink, amelyekre sokkal érdemesebbek vagyunk, mint azokra, amelyeket átveszünk a férfiaktól. Amikor arról beszélünk, hogy a világ romlik, akkor jó, ha tudjuk, hogy ez azért is van, mert eltűnnek a mesék, az igaziak, azok, amelyek képesek elvezetni a gyerekeket önmagukhoz. A rajzfilmek ezt nem teszik meg, felejthető, sokszor kifejezetten ártalmas történetek. És a filmek sem.
No és a szépség? Hiszen a mesehősök mindig szépek. Sőt, a legszebbek. A mesebeli szépség arra a minőségre utal, amelyet el lehet érni. A világszép leány jó és bölcs, megérti a világot, elfogadja és szereti. Méltósága van, dolga, üzenete. Ez ragyogja őt körül, nem más.

Hamis mesék

A filmek jelentős része olyan férfi hősöket mutat be, amilyenekről a nők álmodoznak. Szép, érzelmeiket mélyen megélő, mindig a szerelemmel foglalkozó férfiakat. A jó mese nem hazudik.




– A mesében általában hosszú út vezet az egymásra találásig, sok idő, sok próbatétel. Mint az életben. A mese évszázadok óta üzeni: adj neki időt! Időbe telik, és fokozatokon vezet az út, míg két ember meglátja a másik értékeit. Az állatbőrbe öltözött herceg, aki olyan rút eleinte, éppen azt szimbolizálja, hogy a férfi más. Mások az ösztönei, másképpen gondolkodik, másképpen működik. És akkor bújik elő belőle az „igazi”, ha ezt a nő már képes elfogadni. Ugyanígy a mese a fiúknak azt mondja: menj fel érte az Üveghegyre, ahol minden olyan törékeny, ahol vigyáznod kell minden mozdulatodra. Mert a nő ilyen: törékeny…
Gyakori tévedés, hogy a mesék mindig lakodalommal végződnek, hiszen legalább harminc százalékuk éppen ezen a ponton kezdődik. Ahol a királynőnek meg kell találnia a hangot az anyósával, meg kell tartania a férjét, gyermeket kell szülnie, és néha ezek a legnagyobb problémák. Megtartani a királynői címet, a méltóságot, életet adni.
– Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy egy nő csak akkor lehet királynő, ha van mellette férfi, és ha szült gyereket – teszi hozzá Boldizsár Ildikó. – Kétségtelen, ezek a legfontosabb feladatok, de azért van egy legalább ötszázaléknyi esély a másik útra is. Szellemi, lelki síkon eljutni egy olyan minőségig, amelyben egyedül is teljes életet élhet valaki.
Itt a vége – gondoljuk tovább! És vegyük le a mesekönyveket a polcról, meséljünk életet a gyerekeknek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top