Korán kelõ tévések nyomában

Négy órakor csörög a vekker, visít a telefon meg a mobilom. Túlbiztosítom az ébresztést, mert ötkor indulnom kell. Kilépek a koromsötét utcára, közben korholom magam: „Kellett neked ez a téma, te bolond!? Egyetlen kérdést sem tudsz majd feltenni ilyen korán, ráadásul keresztül kell autóznod a várost, hogy hat órára a Campona üzletközpontba érj, ahol a műsor készül…” Csakhogy gyönyörű a hajnali Budapest! Nincs dugó, még Hungária körút is emberséges forgalommal kényeztet. Ez akkora élmény, hogy jó hangulatban érkezem, épp akkor, amikor Stohl András is befut (egy profi pontosságával), a cipőfűzőjét úgy húzza maga után, mint egy nulladik órára érkező kamasz…

Nyüzsi és a húsevő virág
A recepciós pultnál mosolygós lányok fogadnak (mintha békés kora délután lenne), forró kapucsínóval kínálnak, majd betessékelnek az stúdió „előszentélyébe”, a sminkszobába. Hafner Krisztina épp az egyik műsorvezetőt, Lilut varázsolja még szebbé – alapozó, finom pirosító, rúzs meg egy kis szemhéjpúder, amitől még nagyobbnak látszik a kék szempár –, s közben elmagyarázza, hogy smink nélkül férfiakat sem lehet a stúdióba engedni, mert a mesterséges világítástól csúnyán fénylene az arcuk. Kriszta 1997 óta szépítgeti a műsor vendégeit, és annak ellenére szereti e munka változatosságát – a néha-néha hisztis vendégeket –, hogy a hajnali felkelést még ma sem szokta meg.

A stúdió meleg, narancssárga színekkel fogad – kényelmes fotelok, családias kuckók, békés „teázósarkok” –, a manapság divatos mediterrán lakásokra emlékeztet. Csakhogy egy otthonban rögtön rájövünk, hogy a háziaknak mi a szerepük a család életében, itt viszont tétován téblábol az idegen. „Oké, a kamera mögött operatőrök állnak, de mit csinálnak a többiek? Mit cipel az a rokonszenves fiatalember? (Utóbb megtudom, hogy ő Gyöngyösi Csaba, a Testnevelési Főiskolát végzett kellékes, aki az egyik beszélgetés „főszereplőjét”, egy húsevő virágot visz a stúdióba. Brrr…!)

– Az a dolgunk, hogy a húsevő virág, a könyv vagy a csésze tea akkor legyen műsorvezető keze ügyében, amikor arra szükség van. Igazi csapatjáték ez, nem véletlen, hogy szeretem, hiszen 2006-ig kézilabdáztam!
És miért szorongat vaskos kéziratra emlékeztető papírköteget az a fülhallgatóval felékesített lány? (Később kiderül, hogy a műsor „Bibliája”, az adásmenet van a kezében.) Szóval miért ilyen „nyüzsis” a stúdió már az adás előtt?

– Ez egy jól szervezett gépezet, amelyben mindenki tudja, mi a dolga – magyarázza a fülhallgatós lány, Papp Krisztina stúdióasszisztens. – Én figyelem az adásmenetet, a frissen érkező vendégeket, a kellékeket, ügyelek arra, hogy a szereplők fényben álljanak-üljenek, közben éppúgy kapom a „fülest” a vezérlőből a felelős szerkesztőtől, a rendezőtől, mint a műsorvezetők. Tíz éve dolgozom e munkakörben (kelek fél négykor), imádom!

– Fejlett lehet az osztott figyelmed – mondom, mire jóízű nevetés a válasz. – Olyan ez, mint amikor egy nő egyszerre főz, telefonál, mosogat, és gyereket nevel. Nem véletlen, hogy nem találsz férfit a stúdióasszisztensek között!

A gépezet működtetőit – Zele Krisztina felelős szerkesztőt és Ámon László rendezőt – a vezérlőben találom sok-sok monitorral szemben, ezek segítségével követik a stúdió eseményeit. (Azt a rendező dönti el, hogy a képek közül mi, nézők mit látunk az otthonunkban.) A csinos, manöken alkatú szerkesztővel nem tudok ám rögtön beszélni, mert a kezdésig már csak két perc maradt. Aztán a rendező vezényszavára megjelenik a főcím, felhangzik a zene, feltűnik a képernyőn Lilu és Stohl Andris.

A két karmester
Zele Krisztina folyamatosan beszél a vezérlőben a műsorvezetőkhöz, figyel arra, hogy ne lépjék túl az időt, és a hírek hajszálpontosan kezdődjenek. (Most értem meg, miért válik néha furcsává a műsorvezetők tekintete a beszélgetések vége felé. Biztosan azt hallják a szerkesztőtől, hogy be kell fejezni…)

– Nagyon ritkán segítem őket konkrét kérdésekkel, hiszen profik, és a műsorunkban fontos, hogy önmagukat adják – magyarázza Kriszta, de közben nem veszi le a szemét a monitorról.

– Folyamatos koncentrálás a munkád – mondom csöndesen, mire elégedetten bólint.

– Naná! Néha úgy elfáradok az adás végére, hogy nem tudok megszólalni. De épp ez a szép e munkában!

– Számomra az is szép, hogy végre megint nagy csapat vesz körül – veszi át a szót Ámon László. – Például amikor „valóvilágoztam”, kevés emberrel dolgoztam, itt viszont átélhetem a nagy létszám szülte feszültségeket, örömöket, veszekedéseket. Biztosan észrevetted, hogy mindenki fáradt a kezdéskor, aztán szépen-fokozatosan belelendül a banda. Az is jó, hogy profikkal dolgozom. Buci (Stohl Andris) még arra is képes, hogy visszanézze magát, aztán megbeszélje velem, hogy mit kellene jobban csinálnia…

Jaj, pipilni kell!
A vendégek szerencsére pontosan érkeznek. Nagy Orsi szerkesztő – én inkább „mindenes fontoskának” nevezném…– éppolyan kedvesen fogadja őket, mint engem hajnalban. Kávé, szendvics, smink, kíséret a stúdióba, mikroport-szerelés, aztán jöhet a szereplés. A vendégek között feltűnik Rózsa György (remek humorral mesél az „aktuális balesetéről”), Magyar György sztárügyvéd (egy új jogszabályt magyaráz el „embernyelven”) és Kerényi Péter, a Legyen ön is milliomos! főszerkesztője.

Szót váltok az ismert és kevésbé ismert vendégekkel, közben a műsorvezetőket figyelem, akiknek alig akad üresjáratuk. Hirtelen eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt felkértek arra, hogy Alföldi Róbert mellett legyek társműsorvezető egy adás erejéig. Robi igazi profiként remekelt, én viszont rosszul éreztem magam e szerepben. A beszélgetések után valamiféle hiányérzet maradt bennem: semmiben sem lehetett elmélyedni…

– Nagyon szeretem ezt a fegyelmezettséget követelő műfajt. Igen, itt meg kell tanulni rövid idő alatt a lehető legtöbb információt begyűjteni – mondja a ValóVilág műsorvezetőjeként ismertté vált Lilu a hírek alatt. A szép szőke lányról kevesen tudják, hogy becsületes neve Kovalcsik Ildikó, a férje operatőr, és komoly szakmai múlt van mögötte. Rádiózott, dolgozott a VIVA Televíziónál, és elvégezte a jogi egyetemet is. – Számomra szerelem ez a munka, de tagadhatatlan, hogy fárasztó. Ám így, hogy kéthetenként kerül ránk sor – és nem vagyok kiszolgáltatott, hiszen háttérként van egy férfiruhaüzletem… –, nem olyan vészes. El tudom képzelni, hogy tizenöt év múlva is műsort vezessek – hadarja, mert már hívják a stúdióba, és ő bizony fut. Jelzem, nem ő az egyetlen, aki szalad a folyosón. Az egyik lány (a neve most nem érdekes) például „jaj, pipilni kell!” – felkiáltással viharzik el mellettem, miután bekísérte az aktuális vendéget a stúdióba.

„Nincs fontosabb a nézőnél!”
Révai Beke Ildikó (recepciós, telefonos): – Rengetegen telefonálnak! Ma már hat óra húszra befutott vagy harminc hívás. Én öt éve beszélgetek a nézőinkkel: meghallgatom a dicséreteket, kritikákat, kiadom a szakértők telefonszámait. Ha egészségről, gyereknevelésről, fogyókúráról van szó, vagy ha segíteni lehet valakiknek, szüntelenül csörög a telefon. Amikor bemutattunk egy fáskamrában élő családot, pénzt, ruhát, munkát ajánlottak. Ez csuda jó! Persze az is előfordul, hogy néhány telefonáló rajtam vezeti le a rosszkedvét. Ilyenkor is békésen végighallgatom őket –, volt, aki bocsánatot kért a végén! –, hiszen a nőzőnél nincs fontosabb!

Fegyelmezett hétköznapok
A másik műsorvezetőt, a Jászai Mari-díjas Stohl Andrást szintén a hírek alatt tudom szóra bírni, és őszintén szólva kellemes meglepetés számomra, hogy e laza, jó humorú színész végtelenül fegyelmezetten él. (Lám, mennyire más a valóság, mint a bulvár tálalta felszín…).





– Tegnap este a Tizenkét dühös emberben játszottam a Nemzetiben – remek előadás, kiváló kollégákkal –, háromnegyed tíz körül volt vége, aztán tizenegy óra tájt hazaértem Fótra, a kedvesemhez – meséli komolyan. – Fél tizenkettő körül kerültem ágyba, ma fél ötkor keltem.

Azt is megtudom tőle, hogy az adás után a Nemzetibe siet, ahol Shakespeare Lear királyát próbálja, amelyben remek szerep jutott neki.

– Amíg elautózom a színházig, átlényegülök. Nem baj, ha kicsit fáradt leszek, hiszen azt szokták mondani, hogy a fáradt színész érzékenyebb… Aztán este hattól újból próbálok – előtte talán hazamegyek Fótra –, és ez így megy egész héten. Reggel RTL, este vagy próba, vagy előadás.

– Nincs sok üresjáratod.

– Nem is kell! Szívesen jövök ide, hiszen ez jó csapat, vagy inkább baráti társaság. Sok téma nagyon érdekel, gyakran tanulok is a beszélgetésekből. Ráadásul a televízió nélkül nem lennék ilyen ismert, és én már gyerekkoromban híres akartam lenni… Persze mindennek ára van. Kevés időm marad a gyerekekre és a kedvesemre.

Még kérdeznék, de hirtelen felharsan a kiáltás: „egy perc”, mire felpattan, és besiet a stúdióba (a cipőpertlije már nem lóg…).

Egy született bohóc
Valkó Eszter a játékokat vezeti. Látszatra vidám-könnyű munka ez – csak jókedvűen kell együtt örülni a nyertesekkel –, ám én azt gondolom, hogy nincs ennél nehezebb. Gondolják csak el, hogy akkor is nevetni kell kora hajnalban, ha mondjuk, holtfáradt vagy éppen rosszkedvű! Fellini fehér bohóca jut róla eszembe… Szerencsére Eszter született clown – végzettsége szerint színész –, az önirónia sem áll tőle távol.

– Az a fura ebben, hogy az emberek azt hiszik, hogy én „gyárilag vagyok” ilyen dilis-vagány, azt sem hallgatom el, hogy néhányan lenézik ezt a munkát – mondja kicsit rezignáltan, majd olyan harsány magabiztossággal penderül be a stúdióba, mintha az egész éjszakát nevetéssel töltötte volna. Jó színész…

Utóirat
Már ballagok kifelé – csak a munka végén érzi az ember a fáradtságot –, amikor a hallban találkozom Gregorich András főszerkesztővel, aki sok sikeres műsorral a háta mögött lett a műsor főszerkesztője tavaly augusztusban.

– Új kihívás ez, hiszen mostanában akkor kelek, amikor régebben lefeküdtem – mondja mosolyogva. Beszámolok a benyomásaimról, búcsúzunk, amikor váratlanul eszembe jut, hogy tíz év alatt többször változott e műsor stábja, vezetője.

– Ebben a műfajban nagyon el lehet fáradni – persze a résztvevőknek jó ugródeszka a továbblépéshez –, törvényszerű tehát a frissítés, a változtatás – jelenti ki komolyan. – Ezzel a szerintem ütőképes csapattal megőriztük a „Reggeli” lazaságát, ám egy kicsit „komolyítottunk” rajta, a nézettségünk kiváló. De ez nem jelenti azt, hogy évek múlva is engem találsz majd itt. Valószínűleg a Nők Lapját még a jelenlegi társaság fogja írni, amikor e műsor kulcsemberei már új feladatokat oldanak meg az RTL-ben.

– Úgy legyen! – gondolom magamban lapunk stábjára gondolva, amikor kilépek a jéghideg (még mindig) reggelbe, közben hallom, hogy a mögöttem felharsan a kiáltás: Lilu, futás, kezdődik a „Csak csajok!”.