Raquel Welch túlságosan érzelmes

Párizsi luxusszálloda, tükrök, virágok, szőnyegek, függönyök. Fekete ruhás kíséretének sorfala közt közeleg a szépségikon, Raquel Welch. A találkozás apropója, a vadonatúj dekorkozmetikum-család termékei kiállítva az asztalon: ő az arc, melynek képére formálták a kollekciót. Minden tökéletes, elegáns és hivatalos. Tökéletes és elegáns a színésznő is. De hál’ istennek, egyáltalán nem hivatalos.
Még alig melegedtünk bele a beszélgetésbe, amikor megemlíti, milyen nehéz időszak a nők életében a menopauza, és további kérdés nélkül arról mesél, őt mennyire megviselte. Pedig róla, a hatvan éven túl is „nagyon nőről” ez a téma nem jut az ember eszébe. Magas talpú-sarkú cipő, tapadós farmer, tigrismintás, kivágott top, fehér blézer – a haja is gyönyörű, a dekoltázsa is. És lebilincselő, amilyen energiával beszél – persze mindenki arra kíváncsi, mi a titka.

– Nincsen egyetlen varázsszer, amellyel megőrizd magad szépnek – nevet. – Sok minden kell hozzá, és senkinek sem ajánlanám, hogy kövesse a példámat.

Ez talányosan hangzik. Olyan nő mondata, aki sok áldozatot hozott azért, hogy a mozisikerekkel és gyönyörű nőkkel zsúfolt hatvanas és hetvenes években elvigye a pálmát – a kor egyértelműen legismertebb szexbombája legyen. Most, mint a dekorkozmetikumairól ismert MAC szépségikonja, felidézi az időt, amikor először vette kezébe a sminkecsetet.

– A gyerekszínházban történt. Persze az anyukámat én is lestem otthon – de a színházban tanultam meg minden csínját-bínját annak, hogyan kell kiemelni, árnyékolni, újraformázni ahhoz, hogy létrejöjjön egy karakter. Aztán a civil életben is használtam ezeket az alapokat. Minden nő szeretni, ha gyönyörűen ki van készítve, és jó is, ha megtanulják. De annak, aki nem kezdi olyan korán, mint én, talán fárasztó, talán nyűg, kötelesség.

– Önnek soha nem volt az?

– Nekem öröm volt – mondja. Elhiszem neki, olyan szeretettel és büszkén nézi az asztalon kiállított sminkarzenált. – Élveztem, hogy együtt dolgozhattam kozmetikai szakemberekkel, nem csak az arcomat adtam. Amikor először találkoztunk, elvittem nekik azt a sminkkészletet, amelyet nap mint nap használok. Kifestettem magam, elmondtam, mi az, ami nekem fontos. Például nem nagy a szemem (tiltakozom – gyönyörű macskaszemei vannak), viszont hosszúkás. Utóbbit hangsúlyozni, előbbit ellensúlyozni kell. Kiválasztottam azokat a színeket, melyek illenek hozzám. A színeim, érzékenységem alapján mediterrán alkatnak tartom magam.





Nevezhetjük akár egzotikusnak is – mozinézők ezrei érezték így. Rokonként üdvözölték azok a keleti asszonyok is, akikkel Raquel Welch Beverly Hillsben találkozott:

– Meglepett, amikor mondták, hogy szeretnek, minden filmemet látták. Addig eszembe sem jutott, pedig bizonyára megérezték, hogy hozzám közel áll az ő világuk.

Itt, a luxusapartmanban azonban az is látszik, hogy az ecsetek, tubusok, ceruzák, dobozkák közt is jól érzi magát.

– Szempillák! – nagyon szeretem őket – mondja, és egy mozdulattal szemhéjára illeszti a műremeket. – Nem nehéz felrakni. Ha néhányszor gyakoroltad, mindig menni fog. Látod? – mutatja be, és a hatást fokozandó, máris egy macskapillantás oldalra – nem csodálkoznék, ha varázsütésre ott teremne egy férfi a szobában; nem lehet, hogy egy ilyen pillantást hiába pazaroljunk!

Kicsit bámulok, amikor elképzelem, hogy reggeli után műszempillába öltözik, de megnyugtat, csak akkor hordja, amikor jelenése van.

– Nagyon hatásos – osztja meg tapasztalatait.

S bár lelkesedése a make-up iránt határtalan, azt azért bevallja, hogy az arc, amelyet most „visel”, nem a mindennapi:

– Rettentő sok időt igényel, és nagyon fárasztó – mondja.

És ehhez már szakember kell. A színésznő sminkese, apró, koreai férfi – ott várakozik a másik szobában. Ez a beszélgetés az ő művészetéről is szól.

– És a fotózás, nem fárasztotta? Most minden amerikai magazinban ott a fényképe.

– Ó, azokat Margot Hansen csinálta, és olyan gyönyörű vagyok rajtuk, amilyen soha nem voltam életemben. (Én tiltakozom).

Kedvenc színeiről faggatom, melyeket beleálmodott a kollekcióba. Az aranyszemcsés szemceruza, a szilvalila és a barna – mindegyikben kicsi rózsaszínes csillogás.
Keresgél a szépítőszerek közt: egy rúzst. Majd kiszalad a várakozó riporterek közé a másik szobába. Visszatérőben egy papírdarabot érint az ajkához:





– Ezzel szoktam leszedni, így csak a rúzs legfelső fényes rétegét törlöm le – magyarázza, mielőtt fölteszi a kicsit narancsos új szájfényt. – Na, ugye szép?

Majd egy kis pirosítót tesz fel gyakorlottan azokra a bizonyos keleties arccsontokra, melyek tovább hangsúlyozzák cicás szemét:

– Van sötétebb és fémes árnyalatban. Én a barackszínűt szeretem. Nem szabad sokat, megtelepszik a ráncokban – simogatja az orcákat.

Kollekciójáról elmondja, hogy a fiatal lányokat is elbűvölte. Láthatólag nincs zavarban, ha az életkor kerül szóba. Többször nyilatkozta, hogy nem a kora ellen próbál harcolni, hanem valamiért:

– Negyven és ötven között szép vagy, ha mozogsz, karban tartod magad. Ötven után lett nehezebb. Egyszerre rádöbbentem, hiába gyilkolom magam a gyakorlatokkal, feleannyit sem segítenek, mint régen. Ahogy megváltozott a hormonok működése, új diétára volt szükségem. Az orvos hormonpótlást javasolt, ami először nem működött, más kellett… Tornából sem az, ami azelőtt, hanem olyan, ami nem erőlteti meg a térd- és csuklóízületeket, mégis karban tartja az izmokat.

Sorolja napi tréningjét. Másfél óra jóga minden napfelkeltekor. Hazaérve keringésserkentő torna, majd a trénerével zsírégetés. Ez így összesen három és fél óra.

– Tényleg kemény – mondja –, és ez mind nem jelenti azt, hogy ugyanazt a méretet hordhatnám, amit régen. És bár a koromhoz képest tényleg jól nézek ki, azt sem, hogy versenyezhetnék a fiatal lányokkal.

– Ez az egyetlen út?

– Tudom, nem mindenki hajlandó erre, és nem is ajánlanám mindenkinek. De azt, hogy eddzenek, sportoljanak, minden nőnek tanácsolom. Nem csak a szépségért. Egyszerűen a túlélésért. A keringés javításáért. Jógázni és az étrendre odafigyelni. Akkora adagokat, mint egykor, senki sem ehet büntetlenül. És húst sem mindenki. Én szerettem, de nem tett jót az emésztésemnek.

– Mi a kedvence?

– Amit szeretek, azt nem ehetem – sóhajt, kicsit beletörődőn, kicsit dacosan. – Választási lehetősége mindenkinek van. Aki tovább akarja gyilkolni magát, tessék. Ötvenéves kor után mindenképpen meg kell találnod, mi a fontos. Sokan lelassulnak, nincs annyi dolguk, mint régen. Van, aki eszik helyette, van, aki ruhát vásárol. Én nem állhatom a shoppingolást. Próbálni, öltözni, vetkőzni – unalmas. Ha muszáj valami miatt vásárolni menni, elhatározom magam, nekiindulok. És ha találok valamit, ami tetszik, jól áll nekem, amin fel tudom húzni a cipzárt, akkor nagyon elégedett vagyok.

Kedves kollégáiról kérdezem – a nők közül Faye Dunaway-t említi. A férfiak sora hosszabb – Dean Morton, Frank Sinatra, Marcello Mastroianni, Burt Reynolds.
Clint Eastwood életkoráról még elmerengünk kicsit, aztán arra terelődik a szó, szerinte okosan élnek-e a mai fiatal nők:





– Tudom, én már más generáció vagyok. De nagyon fiatalon is világos volt számomra, mekkora a hatalmunk. Hiszen minden fiatal fiú álmaiban ott az ideális nő. És bármelyikünk lehet az. Mégis, a mai lányok sokszor inkább keresik a jó szexet, mint az igazi társat. És ehhez könnyebben megtalálják a partnert – csak aztán ez nem elég. Engem is izgatott a szex, persze, de ehhez nem volt elég nekem csupán annyi, hogy a férfi tudtomra adta: tetszem neki. Ehhez túl érzelmes típus vagyok. Számomra a szex szerelem nélkül az erőszak egy formája. A szex kommunikáció valakivel, akit szeretek – nem érdemes elválasztani a kapcsolattól. És fordítva: a kapcsolatot sem lehet egy orgazmusra leegyszerűsíteni. Ahhoz nem is kéne kapcsolat, egyedül is megy. Miért kéne ezeket az intim és személyes és értékes dolgokat fogyasztássá silányítani – ugyanannyivá, mint hogy „hú, de megéheztem, kiugrom egy hamburgerre – kiugrom egy kis szexre, és minden rendben van”. Azt hiszem, hogy a nők többsége ebben ma is egyetért velem. Legfeljebb nincs bátorságuk eszerint élni.

– Hollywood kemény világ. Hogy tűrte az érzelmes embert?

– Negyvenöt filmben játszottam, és többnyire olyanokkal dolgoztam, akik rendesek voltak hozzám – igen, így volt – emlékezik.

– Talán mert szerették?

– Nem hiszem. A filmvilág a versenyről szól, és a nőket ott ebből a szempontból is le akarják győzni a férfiak. Vagy ágyba viszlek, vagy ha mégsem, el kell érjem, hogy ne te dominálj a vásznon – hiszen ha egy szép nő mellett játszol, kisebb az esély, hogy a te alakításodra figyelnek – nevet huncutul. Ő megcsinálta. Rá figyelnek.