Nem jön álom a szememre…

Az éjszaka első szakaszában el kell jutnunk a mélyalvásba, amelyben az agyunk hormonokat termel, ezekre ugyanis a másnapi működésünkhöz szükségünk van. A mélyalvásban tehát nem tétlenkedünk, hanem dolgozunk, és ehhez ott el kell töltenünk egy bizonyos időt. Ezt a töltekezést akadályozzák meg a különböző alvászavarok: elsősorban az alvás közbeni légzéskimaradás (apnoé). Ez főként a horkoló férfiak betegsége, de a nők is felzárkóznak mögéjük a menstruáció megszűnése után. A 40-70 éves férfiak fele horkol. Körülbelül 20 százalékuknál horkolás közben a garat is elzáródik. A teljes népesség 2-4 százaléka szenved ilyen típusú légzéskimaradásban.

Alvás közben sem árt levegőt venni!
Alvás közben a garat izmai elernyednek, széthúzódnak, és a garat keresztmetszete szűkül. Ha a feltétlenül szükséges félliternyi levegőnk légvételenként a horkolás ellenére is biztosított, akkor nincs semmi baj. A horkolást két probléma súlyosbítja általában: a testsúlyfelesleg és a mélyharapás – amikor az alsó állkapocs eredendően hátrébb van, tehát szűkebb a garat keresztmetszete. A menstruáció elmaradása után a hormonális változások miatt a nők kezdenek férfias módon elhízni, és mivel a garat tájéka is elzsírosodik, kétszólamúvá lesz az éjszakai „koncert”.

Szakács Zoltán

Ráadásul a horkolás közben keletkező rezgés egyre jobban tönkreteszi a garat falának rugalmasságát, és a beáramló levegő egy napon összeszippantja azt: a garat összeragad, nem megy be több levegő. Ekkor az agy kénytelen otthagyni a mélyalvást, és riasztani a szervezetet: mire nagy horkantással kinyílik a garat, és levegő áramlik a tüdőbe. Erre az alvó nem ébred föl, és a nem is emlékszik semmire. Minden erejével igyekszik vissza a mélyalvásba. Csakhogy kis idő múlva ugyanez megismétlődik. Harmincéves kor felett az óránkénti fölriadás már súlyosnak számít, hiszen túl kevés hormon termelődik, ezt pótolni csak alvással lehet, és kóros aluszékonyság lép föl. A légzéskimaradás súlyos következménye, hogy az oxigénhiány emeli a vérnyomást. Ennek egyik tüneteként intenzívebb a belső vízhajtás – tehát sűrűbben járkálunk éjszaka vécére. Az oxigénhiány miatt szívritmuszavar, agyi keringési zavar is felléphet. Nyolcszoros gyakorisággal kap az éjszakai fuldokló agylágyulást vagy szívinfarktust. De a kóros aluszékonyság önmagában is nagy baj: az elalvásos közlekedési balesetek felét alvási apnoéban szenvedő emberek okozzák.

A kezelés a tünetek súlyosságtól függ:
* Eleinte elég gyógyszert adni, amely javítja a tüdő falán át az erekbe az oxigén diffúzióját.
* Annak, akinél a mélyharapás miatt szűkebb a garat, jól beválik a fogszabályozó, amely előbbre hozza az állkapcsot, és megkönnyíti a levegővételt.
* Súlyos esetben gyógyászati segédeszközt kell alkalmazni, amely nyitva tartja a garatot. Ez azt jelenti, hogy maszkban kell aludni, amely egy csőben, majd egy kompresszorban folytatódik. Egy idő után meg lehet szabadulni a szerkezettől, különösen, ha az illető képes lefogyni.

Éjszakai járókelők
Az alvajárók, álmukban fölkelők, alva társalgók, bizarr ételeket evők problémája – külső szemlélőnek – még kicsit vicces is lehet, máskor inkább ijesztő. Az alvás közbeni mozgászavarok (paraszomniák) legkellemetlenebb tünetei azonban nem ezek, hanem az úgynevezett „nyugtalan láb” szindróma. Főként az idősebb nőket érinti, előfordulását nehéz megbecsülni, de több százezres lehet. Lefekvéskor kellemetlen bizsergést érez a beteg a lábszárában, amely mozgatással, megdörzsöléssel elmúlik, de amint nyugalomba kerül a láb, kiújul. Így aztán az elalvás akár másfél óráig is eltarthat, de az apró rángások, mozgások alvás közben is folytatódnak. A probléma oka: agyi vashiány (amely a dopamin nevű anyag működési zavarát okozza) és a fájdalomérző rostok enyhe károsodása. Kezelésére a Parkinson-kór ellen is alkalmazott gyógyszert adják, amely serkenti a dopamintermelést.
A legkellemetlenebb mozgászavaros tünet – szerencsére nem túl gyakori – az úgynevezett „éjszakai terror” szindróma. Ez igazából ébredési zavar: ilyenkor – valamilyen külső inger hatására – az agy egyszerre dönt a szervezet riasztása és továbbaltatása mellett. Az illető egy artikulálatlan ordítás közepette hirtelen agresszívvá válik: tör-zúz, menekül vagy támad. A gyerekkori, enyhe alvás közbeni mozgástünetek – kicsit beszél, felül – serdülőkorra át tudnak menni „éjszakai terrorba”. Ezt sajnos, nem lehet gyógyítani, tudatosítani kell a környezetben, hogy miről van szó, és óvni kell magukat, illetve tőlük a környezetet.

Minden átmenet nélkül
Világ lustáinak nevezik, és általában megvetéssel sújtják azokat a gyerekeket, akik – annak ellenére, hogy átaludták az éjszakát – elalszanak a padban, és minden helyzetben. Pedig ezek az igen heves aluszékonyságtól szenvedő (narkolepsziás) gyerekek nem tehetnek arról, hogy az orexin nevű hormon hiányzik a szervezetükből. Az alvás-ébrenlét fázis aránya, ahogyan növekedünk, egyre inkább eltolódik az utóbbi javára. Ezért az orexin a felelős. Ha ezt nem termeli az agy, akkor az álomfázis betör a nappali létbe: egy szempillantás alatt összecsuklik az illető. A narkolepszián is lehet segíteni: olyan nem amfetamin tartalmú készítménnyel, amely megakadályozza az elalvást, és serkenti a hormontermelést. (Magyarországon két-háromezer narkolepsziás lehet, ebből kétszáz diagnosztizált.)

A stressz ördögi körei




Az alvás-elégtelenség (inszomnia) időszakosan szinte mindenkit elér, hiszen jelentkezése gyakran stresszes élethelyzetekhez kötött. Az alvás-elégtelenségben csaknem mindig tetten érhető a szorongásos nyomás, amelyet pszichológiai munkával lehet felfejteni. Minden életkornak megvan a maga jellegzetes alvászavara. Például:
* A szoptatós anyák a gyermek minden mozdulatára fölébrednek, és sokan nehezen alszanak vissza.
* Kisdedeknél gyakori, hogy óriási küzdelemmel lehet csak elaltatni őket – hátsimogatással, porszívó zúgatásával, dúdolással.
* Iskoláskorban gyakran – a közösséghez vagy a teljesítménykényszerhez kapcsolódó – titkolt szorongások nehezítik az elalvást.
* Fiatal felnőttkorban például gyakori, hogy az önállósodás megnövekedett felelősséggel, kötelességgel – tehát fokozott stresszel – jár. A stressz növeli az adrenalinszintet, amely futásra, menekülésre készíti fel a szervezetet, és meggátolja az elalvást. Ebből aztán kialakul egy ördögi kör: aki még kettőkor is csak forgolódik, kétségbeesik, hiszen tudja, hogy muszáj lenne kipihennie magát. Csakhogy a szorongás be is váltja, amitől félt: sehogy sem tud elaludni.
Ilyenkor merjünk altatót szedni, mert az a kisebbik baj! A mai altatók öt-hat óra alatt lebomlanak, és pszichésen is óriási a jelentőségük: bebizonyítják az agyunknak, hogy hatalmunk van felette az elalvást illetően. Egy hónap után azonban feltétlenül álljunk le a szedésükkel! Addigra az agyunk megtanulta, hogy elmarad a tragédia, ha mégis elalszunk éjszaka.
Időskorban gyakori panasz, hogy korán lecsuklik a fej, aztán éjjel kettőkor kipattan a szem, és kezdődik a hánykolódás. Ez érthető, hiszen megváltozott az életstílusunk: esténként már nincs buli, csak a csend, legfeljebb a tévé a párunk oldalán, vagy magányban. Az izgága bagolyból kókadt pacsirta lesz az élet múlásával. Ilyenkor próbáljuk megállni, hogy az esti mesével álomba merüljünk – minél tovább húzzuk az estét, annál tovább tart majd az éjszaka.

(Cikkünk szakértője dr. Szakács Zoltán alvásszakértő, a Központi Honvéd Kórház Alváscentrumának neurológusa.)