Végleg eltûntek a lovagias férfiak?

Kedves Soma!

Egy ideje problémáim vannak a nőiséggel, és már kezdek kételkedni abban, hogy nő vagyok-e egyáltalán. Tőled szeretnék segítséget kérni, mert te ízig-vérig nő vagy, és mint írtad, megküzdöttél a saját önbizalmadért, hogy elfogadd és szépnek lásd magad.

Három hónapja szakítottam a párommal, akivel hét évig éltünk együtt. Nem voltam vele boldog, nem éreztem, hogy rám vágyik, hogy én lennék álmai nője, inkább azt, hogy szeret, mert intelligens vagyok, meg tud velem beszélgetni, nevetni, és mert nagyon jó nekünk együtt az ágyban… De más típusú lányok tetszettek neki, ezért a kapcsolatunk első két harmada arról szólt, hogy próbált megváltoztatni, én meg egyfolytában meg akartam felelni annak a nőideálnak, amilyenre vágyott, de nem tudtam… Aztán valami megváltozott benne, és elkezdett elfogadni olyannak, amilyen vagyok, de addigra már ezer sebből véreztem, és már nem hittem el neki, hogy szép vagyok, és állandóan azt figyeltem, hogy mit akar ezzel elérni… Nem volt már bizalom… Elkezdtem kineziológushoz járni, hogy a sérüléseimet oldjuk, és elhiggyem, hogy bár nem vagyok egy cicababa, húszcentis sarkakon tipegve, műmellekkel, műkörmökkel, fodrász csinálta hajjal, attól még lehetek vonzó a természetesen törékeny nőiségemmel… Úgy látszott, lassan rendbe jön minden, kinyíltam, szexisebben mertem öltözni, boldogabb lettem, flörtöltem, és végre élvezni tudtam, hogy tetszem, vonzó vagyok…

Aztán persze jött egy új szerelem, és minden gyönyörűen indult, szárnyalás, szabadság, mély érzések, nagy ölelések, szédítő SMS-ek, órákon át tartó beszélgetések… Feloldódtam és fürdőztem benne… Aztán gyorsan megváltozott minden, hirtelen azt vettem észre, hogy a vacsoránkat én fizetem ki, én hívom vissza telefonon, mert nincs pénz a kártyáján, hogy nem visz haza kocsival, mert neki sietnie kell… Hogy más nőket nézeget az utcán, mikor ott vagyok… Mindez már a kapcsolatunk első hónapjában…

Az asztrológusom azt mondja, hogy a Vénuszom a 8. házban van, emiatt vannak a nőiséggel problémáim… De ez azt jelenti, hogy innentől én viszem randizni a hapsimat, ő hajtja az én vállamra a fejét, én hívom vissza… Vagy egyszerűen csak önző vagyok, hogy ilyen dolgok fontosak nekem? Egy mai felvilágosult nő mennyire várja, hogy meghívják vacsorázni, moziba, kiállításra? És hogy azt a férfi fizesse? Legalább a kapcsolat elején természetes lenne, nem?
Vagy már annyira függetlenek lettünk, hogy a férfiak leszoktak erről? Neked mi ezekről a dolgokról a véleményed? Vagy egyszerűen rosszul választok? De miért akar engem az, akinek nem tetszem mint nő?

Elég hamar fel kellett nőnöm, sok mindenen mentem keresztül, a főiskola óta magamat tartom el, és elég jól megállom a helyem a világban… Szeretem az életet, a napsütést, az esőt, a jó kajákat, az utazásokat, a szexet, az embereket, szeretek szeretni… Próbálom egyensúlyban tartani a női és a férfioldalamat, hogy harmóniában élhessek magammal, jó pár éve fedezem fel magam, meditálok, jógázom… De ezekben a kapcsolatokban elveszítem a biztonságérzetem, elbizonytalanodom és elgyengülök… Annyira vágynék a szeretetre, hogy megalkuszom?

Várom válaszod, szeretettel ölel: Tündér







Kedves Tündér!

Vajon mit jelent az, hogy „tündér” vagy? És mit jelenthet konkrétan a nőiségedben? Egy tündér mindenképpen szép és vonzó, de a szexualitás alapvetően nem jut róla eszünkbe. Vagy túlzottan sztereotípiákban gondolkodom? Vannak szexis tündérek is? Vagy azok már jó boszorkányok? Na jól van, ennyit a nevedről…

Milyen érdekes! Látod, amikor elhihetted volna, hogy annyira megszeretett, hogy szépnek, vonzó nőnek lát, elengedted a bizalom megélésének a lehetőségét. És mivel intelligens, a belső útját is járó nő vagy, bizonyára tudod, hogy mindaddig, amíg belül nem hiszed el magadról, hogy az vagy, nehéz lesz bevonzanod azt a férfit, aki elhiteti veled. Persze nem lehetetlen, miért ne? Minden előfordulhat a világban… De ez olyan, mintha folyamatosan leképeznéd magadnak az elégedetlenség és önbüntetés megélését. És vedd észre, hogy ebbe sikerült magad olyan szintre hergelni, hogy most már kezdesz „kételkedni abban, hogy nő vagy-e egyáltalán”. Hát mi más lennél? Ráadásul ha kívülről rálátva képes lennél elolvasni a leveledet, akkor egyértelműen látnád, hogy így és ilyen levelet csakis nő írhat! Ez egy abszolút női levél! Hogy hol reccsent meg a nőiségbe vetett önbizalmad, azt épp a kineziológus tesztelheti ki, avagy egy Hellinger-terápián járhatnál utána, hogy milyen családdinamikai „bilincs” köti a lelked. Melyik ősöd, rokonod sérelmeit hordozod magaddal?

Avagy marad a kognitív út. A tudatos, a józan ész hatalma. Megéltem, megtapasztaltam azt, hogy amikor két ember igazán, mélyen megszereti egymást, akkor az addig hitt ideálok eltűnnek, leolvadnak.
„Aztán valami megváltozott benne, és elkezdett elfogadni olyannak, amilyen vagyok, de addigra már ezer sebből véreztem, és már nem hittem el neki, hogy szép vagyok…” Te magad megtorpantál. Valamiért belül úgy „döntöttél”, hogy nem léped meg a másikba és az önmagadba vetett bizalmat, és viszed tovább az addigi „programot”, hogy úgysem vagy „elég jó”. Pedig az nagyon nagy dolog, amit a kapcsolatotokról leírtál: „szeret, mert intelligens vagyok, meg tud velem beszélgetni, nevetni, és mert nagyon jó nekünk együtt az ágyban…”





Az, hogy jó volt együtt a szex, egyértelműen azt jelenti, hogy nőként értékelt. Azt viszont elhiszem, hogy neked küzdelmes lehetett az út, amíg a volt kedvesed „lebontotta” a benne élő illúziónő képét. De lebontotta, mert megszeretett, viszont a mélyben te továbbra is a szenvedést, elégedetlenséget választottad. Nyilván ezek nagyon mélyen levő választások (nem tudatos szinten levők), de a végeredmény mégiscsak ez. Ismét a régi kerékvágás, ugyanaz a lemez, csak pepitában: nem érzed magad igazán nőnek a választott férfi mellett. Tehát, megint csak belül van „a kutya elásva”…

Az asztrológus gondolatáról az a véleményem, hogy számomra túlzottan leegyszerűsítő, determináló és ráadásul még „paráztató” is az, amit mond. Legfeljebb annyit fogadnék el tőle, hogy feladatod van a nőiséged kibontásában, megélésében. (Szinte mindannyian így vagyunk ezzel…) Ez így sokkal jobban hangzik, mint hogy problémád van. Persze végül is ugyanannak a dolognak egy másik megközelítése. A különbség a hozzáállásban van. Ne problémának, hanem feladatnak éld meg! Mindannyiunknak vannak feladatai. És ez így van rendjén, ettől fejlődünk. És mi az alapvető különbség a probléma és a feladat között? Az, hogy a problémát „gyártjuk”, és ha nem látunk rá kívülről, akkor csak szívja az energiánkat. Akkor ugyanazokat a köröket járjuk. Míg a feladattól – mint mondtam – fejlődünk. Mert látjuk, hogy meg kell oldani. És ráállunk, hogy megoldjuk. Ez egy döntés.

A mostani barátoddal (vagy minek nevezzem?) kapcsolatban a következők a meglátásaim. Ha egy férfi és egy nő partnerviszonyba kerül, és őszintén meg tudják egymással beszélni, hogy jelenleg ki milyen anyagi helyzetben van (nyilván erről akkor beszél az ember, ha szükségét érzi, illetve a kettejük élete már bizonyos szempontból összefonódott), akkor megérthető az, ha adott helyzetben az egyik épp rosszabb anyagi helyzetben van, és nem tud annyit vállalni, amennyit szeretne. Ez nem is gond.





Az viszont már igen, ha egy emberben nincs annyi tartás, hogy ezt felvállalja, és annak ellenére, hogy nincs pénze, rendszeresen elmegy a másikkal úgy szórakozni, hogy hagyja, hogy mindig a másik fizesse a számlát. Ez egy havertől is ciki, nemhogy egy férfitől. Az egyáltalán nem ciki, ha valaki nem tudja megengedni magának a rendszeres szórakozást vagy éttermezést (legfeljebb kellemetlen, de nem ciki), a pofátlanság viszont az. Ha nincs elég pénze, akkor ne az éttermet válassza, hanem millió más olyan élményt, ami nem kerül pénzbe. A rendszeres potyázás, a másikon való élősködés alapvetően azt üzeni, hogy az illetőnek nincs tartása. A mai felvilágosult, autonóm nő szerintem időnként maga is felajánlja, hogy most ő szeretné meghívni a másikat, és ez korrekt is. Nem gondolom, hogy mindig mindent a férfinak kellene fizetni. De ha alapvetően nincs benne nagyvonalúság, lovagiasság és adni tudás, akkor nem is igazi férfi. Olyan is előfordulhat, hogy „nem visz haza kocsival, mert neki sietnie kell”, de ha ez rendszeres, akkor úgy tűnik, egy olyan pasit fogtál ki, aki alapvetően kapni akar, és nem adni. No de visszatérve rád: ezt te vonzottad be. Valamiért megint büntetni akarod magad. Azt hiszed magadról, hogy neked ez jár ki? Te ezt érdemled meg? Mert nem vagy elég jó? Te, aki egy Tündér vagy?

Tehát a konklúzió az, hogy megint csak befelé kell elindulni, hogy elhidd, megteremtsd magadban az önmagadba vetett bizalmat. Igenis mindenre lehet „gyúrni”! Az önbizalomra is! A szépségipar money-pulációjával nem könnyű szembemenni, de ha valakinek valódi önbizalma van, akkor csak legyint a sok hazugságra, meg sem érinti őt. Szeresd magad, ne hagyd cserben ezt a tündért!


Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! »