Aktuális

Köszöntõ

Olvasós családban nevelkedtem. Akkor még nem értettem a szabályt: szombat délelõtt nem szabad bekapcsolni a tévét. Túl korán van még hozzá, mondta anyám.




De nem is igazán hiányzott, hiszen ott volt az Éppen Legújabb Könyv, kemény táblás vagy gyűrődős ponyva, saját, kölcsön vagy éppen könyvtári. Szinte hívogatott, hogy lapozzak már bele.
Az első sorok után eltűnt a szoba, nem zavart már a beszűrődő utcazaj, nem éreztem a készülő húsleves illatát, hiszen már Jókai kastélyában voltam, talpig csipkében, rózsák közt a kerti sétányon illedelmesen társalogtam a gróffal, vagy egy kalózhajón éppen kalandos menekülésem terveztem, később meg Márquez falujában csatangoltam mezítláb a forró utcákon, rég meghalt ősök között. A könyvborító átalakult egy ismeretlen világba vezető
titkos ajtóvá. A jól megírt történet magával ragad, kézen fog és nem enged, míg végig nem visz azon az úton, melyet az írója kijelölt. Sokszor persze azután is fogva tart. Ismerjük az érzést, amikor még napokig benne élünk egy történetben. Ehhez viszont az kell, hogy idejekorán hozzászokjon az ember a betűkhöz.
Csukás István mondta egyszer, hogy az olvasástanulásban mindennek megvan a maga ideje – a mese, az indiántörténet, az ifjúsági regény és a szépirodalom mind-mind egy létrafok. Egyiket sem szabad kihagyni. Ha egy gyerek életéből kimarad a meseolvasás, sosem fog eljutni a szonettekig. Ebben a lapszámunkban fiatal írókat mutatunk be, akiknek nem maradt ki a mese az életéből, és akik a könyv közelgő ünnepén új kötettel ajándékoznak meg
minket. Vámos Miklós pedig megírja nekünk, hogyan született meg az ő első könyve.
Mivel a tavasz a megújulásé és a szekrények ki- és újrarámolásáé, ezért divatanyagunkban segítünk eldönteni, melyek lesznek a szezon alapdarabjai. Szépség rovatunkban pedig egy fontos kérdésnek járunk utána: valóban csodát tesznek a legújabb arckrémek? Mi reménykedünk…
Az Évszakok mostantól negyedévente jelenik meg. Bízunk benne, hogy minden szezonra tartalmas olvasmányt nyújtunk mindenkinek, aki végigjárta annak a létrának minden fokát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top