Nyelvtanulás – hasznos-e, szabad-e korán kezdeni?

Gyermekes ismerőseim zöme szerint megfontolt, gyermeke sorsát biztos kézzel egyengető szülőnek lenni manapság megoldhatatlan feladat, hisz a csapból is azt hallani: „ez az utolsó perc, amikor még szabadon dönthet gyermeke jövőjéről”. S ha a döntés késlekedik, a szülő elbukott, a gyerek lecsúszik, s élete végéig bevásárlókocsik perselyéből gyűjti majd az ételre való aprót. Elkezdődik tehát az utódok sorsáért folytatott elkeseredett harc, amelybe bekapcsolódik az egész nemzetség, fel, egészen a dédszülőkig.

– Nálunk a vitát apám indította el – mondja Vera. – Mivel angoltanári diplomát szereztem, magától értetődőnek találta, hogy mindennap angolul beszéljek a gyerekekkel, hiszen – szerinte – a korán elkezdett nyelvoktatás behozhatatlan előny a gyereknek. Azóta nincs olyan találkozás, amikor ne kérné számon rajtam mulasztásomat, s lassan már szülői képességeimet vonja kétségbe.
– Az én szüleim pedig adják alá a lovat – veszi át a szót Vera férje, Sándor. – Szerintük ugyanis a korai életkorban elkezdett tehetségfejlesztés a legfogékonyabb időszakban segíti hozzá a gyerekeket alapvető készségek elsajátításához. Ennek szellemében kamasz koromban iskola után rögvest zeneórára mentem, majd nyelvet tanultam, hogy a napot testedzéssel fejezzem be. Akkor fogadtam meg, hogy a gyerekeimet soha nem terhelem hasonló elvárásokkal, mióta ezt a családban nyilvánvalóvá tettem, mindenki azzal nyúz, hogy a mostani felelőtlenségem a gyereken bosszulja meg magát.

Jávorné dr. Kolozsváry Judit

„Csak az jöjjön, aki bírja…”

Nem ritka az olyan gyerek, aki kisiskolás létére már számítástechnikai ismereteket tanul, mellette valamelyik sportágban igyekszik elmélyedni, ráadásul nyelvórákat is vesz. Az új szemléletnek piaca is támadt: se szeri, se száma az újonnan alakult, készségfejlesztéssel foglalkozó vagy különleges képzési programot kínáló óvodáknak. A legnagyobb divatja azonban a korai nyelvi képzést kínáló intézményeknek van.
– Sok szülő küszködik manapság a fenti problémákkal – nyugtázza a hallottakat Jávorné dr. Kolozsváry Judit, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karának főigazgató-helyettese, gyakorló pszichológus. – Félelmük némiképp érthető, hiszen óriási a verseny, ennek megfelelően óriásinak tűnik a tét is, hogy gyermekük mindent megkapjon, s nehogy kimaradjon valamiből. Aggódni azonban nem érdemes, mert a gyerek nem mulaszt el semmit. Kisgyermekkorban szinte kielégíthetetlen a természetes kíváncsisága, ezért az általa megfogalmazott kérdések, s az erre kapott válaszok jelentik a számára szükséges tanulási folyamatot. Sok szülő ott követi el a hibát, hogy ezzel a természetes késztetéssel szembemegy, és olyan igényeket fogalmaz meg utódaival kapcsolatban, amelyek élvezhetetlenné teszik a korai ismeretek befogadását. Lehetetlen egy kisgyermektől iskolás követelményeket elvárni, hisz ő még nem tud nyugodtan ülni, csendben figyelni, s főleg képtelen – a felnőttek fogalmai szerint – tanulni. Gyakorló pszichológusként tehát azt mondhatom, hogy a direkt tanítás nem való csecsemőnek, kisgyereknek, óvodásnak – az iskolaszerű, verbális módon történő okításnak tízéves kortól kellene kezdődnie. Ha ugyanis a gyereket számára feldolgozhatatlan információkkal terheljük meg, ráadásul mindezt helytelen módszerrel tesszük, akkor a tanuláshoz negatív érzelmi alapélmények társulnak, így sosem lesz örömteli folyamat a világ megismerése.
– Minden gyermekben benne van a világ befogadására irányuló, természetes kíváncsiság – folytatja Kolozsváry Judit. – A szülő akkor jár el helyesen, ha figyelemmel kíséri gyermeke motivációit, spontán érdeklődését – amely bármely szülői akaratnál, elképzelésnél helyesebben mutatja a gyerek számára kívánatos irányt –, s ezeken a területeken igyekszik a szükséges készségek elsajátítását elősegíteni. Ha ebbe a folyamatba erőszakkal avatkozunk be, az egymásra épülő készségek rendje sérül, ami a tanuló későbbi fejlődését hátráltathatja.

Kissné Hőss Klára

Megszüntetve megőrizni

Az indulatok leghevesebben a korai nyelvi oktatás körül csapnak össze. Egyesek szerint ez utóbbi hasztalan, ráadásul káros is, mert a gyerek még saját anyanyelvét sem sajátította el rendesen.
– Kétségtelenül sok kérdésben igaza van a szakembernek, én mégis úgy érzem, a szülőknek szakítaniuk kellene egy elavult alapokon nyugvó, téves szemlélettel – kezdi mondandóját Kissné Hőss Klára, a Mackókuckó Magánóvoda alapítója, az óvoda angol nyelvi programjának összeállítója. Vitathatatlan, hogy az általános iskolában bevett módszerekkel tízéves kor előtt nem lehet eredményeket elérni, sőt, a gyerek későbbi fejlődését tesszük kockára. Ugyanakkor cáfolható az a közkeletű vélekedés is, amely szerint az óvodában csak játszani kell. Távolról sem mindegy, hogy ez a játék hogyan történik – a szórakozásba ismereteket csempészve, vagy passzívan, miközben az óvónő kötöget, és kizárólag a rendre felügyel. Tudományos kutatások sora igazolja, hogy a kisgyermekkorban megfelelő módszerekkel stimulált babák később érdeklődőbbek, befogadóbbak lesznek, előre haladásuk biztosabb, mint azoké, akik ingerszegény környezetben nevelkedtek. Ezért úgy véljük, az óvodai munkának része kell legyen a gyerek korának megfelelő fejlesztő gyakorlatok elvégzése.
– Ami a korai nyelvoktatást illeti, ebben sincs semmi ördögi – folytatja Hőss Klára. – Gondoljunk csak a régi főúri, majd a későbbi, tehetős polgári házakra, ahol szokás volt idegen nyelvű nevelőket tartani a gyerekek mellett, akik így játszva tanultak meg németül vagy franciául. Erre épül a mi oktatási rendszerünk is, hiszen mi az anyanyelv elsajátításának módszerét használva tesszük lehetővé más nyelvek befogadását. Megfigyelések támasztják alá, hogy a gyerek hatesztendős koráig képes egy nyelvet anyanyelvi szinten megtanulni, ez azonban nem a bevett fogalmak szerinti tanulási, sokkal inkább elsajátítási folyamat. Ilyenkor tehát nem nyelvet tanulnak, hiszen az anya beszédét sem értik, hanem megérzik, hogy bizonyos személyekkel a tárgyakat másként kell megnevezniük.
Az elmondottakat példázhatja Lajos esete, akivel édesapja tizennyolc éves koráig kizárólag angolul volt hajlandó beszélni. A kisgyermek megszokta, hogy apjához másként kell szólni, ha meg akarja magát értetni. Amikor hétéves korában hosszabb időre külföldre mentek, az ottani angol iskolában azonnal érezte a korán megszerzett rutin előnyeit. Mire öt év múlva hazatelepültek, már anyanyelvi szinten beszélt angolul, amit mára megfejelt egy spanyol nyelvvizsgával is.

Azzá leszel, amit megtanulsz…

– Mindez valóban kivitelezhető – reagál minderre Kolozsváry Judit –, s a régi nevelőnői hagyománynak kétségtelenül a többnyelvű környezet egyidejű megléte volt az óriási előnye. Fontos azonban látni, hogy akkor a csecsemő, majd a kisgyermek presszió nélkül, természetes módon sajátíthatta el a nyelvet. Ha ez a többnyelvű környezet természetes módon ma is megteremthető, akkor a gyerek nyelvtanulása – de semmi esetre sem taníttatása! – akár csecsemő-, akár kisgyerekkorban tökéletes lesz. Fontos azonban, hogy mindez ne erőszakkal, mesterkélt módon történjen, ráadásul a szülők következetesek legyenek.
– Mindkét feltétel megteremthető egy jól átgondolt módszer keretei között – állítja Kissné Hőss Klára. – A lényeg, hogy a gyerekek a nap felét angol nyelvű tanárral, másik felét magyar nyelvű óvodapedagógussal töltsék, ráadásul otthon is hallgassák a hangzóanyagokat. A gyerek ennek során megismer egy másik nyelvi környezetet, és fokozatosan befogadja az életkorának, valamint fejlettségének megfelelő szókincset is. Szó sincs tehát arról, hogy hatéves korára, erőszakkal, bárkivel el lehetne sajátíttatni egy idegen nyelv ismeretét. Mindössze arra lehet vállalkozni, hogy a gyereket képessé tegyék a világ több nyelven történő leképezésére, az ebből származó élettani, gondolkodásbeli előnyök pedig egész élete során elkísérik.
Az érintetteket persze a legritkább esetben kérdezik meg. Hőss Klára szerint a kezeik alatt felcseperedő gyermekektől nyert visszajelzések egyértelműen pozitívak, igénylik a további munkát. A szülők jó része azonban az egymásnak ellentmondó információk, vélemények özönében tanácstalan.
– Hogy mire emlékeztet mindez? – gondolkodik Vera. – Egyik kedvenc filmemre, amelyben két apuka igyekszik meggyőzni egymást a helyes gyermeknevelés elveiről. Egyikük az alig kétesztendős lánykának spanyol szavakat tanít, a másik egy zománcozott vödröt ad fia kezébe, aki azt a fejére húzza, és vidáman kacagva, újra és újra nekiszalad a falnak. Én pedig itt állok, nézem az enyémeket, és sokszor nem tudom, a szótárt nyomjam-e a kezükbe, vagy a vödröt a fejükbe.

Még több írás az e heti Nők Lapjából: • Für Anikóval virágvasárnapon » • Egy kis hazai » • Egy szeszélyes szépasszony: Barcelona »  • Halaszthatatlan halételek » • Aki megmozgatja a Földet is » • Nap Hold horoszkóp » • Éjszakai pingpongcsata » • Szinbád szerelmei »