Gyûlöl a párom gyereke

Kedves Soma!

Sokáig töprengtem, míg eljutottam odáig, hogy megkérdezzem a véleményedet a megoldásra váró problémámmal kapcsolatban. Lassan két éve találtunk egymásra a mostani párommal, és mindketten hosszú idő óta rosszul működő házasságainkból léptünk ki, ámde nem egyedül, hanem két-két gyerekünkkel. Nálam a tíz- és kilencéves fiaim mind a válás tényét, mind az új férfi jelenlétét jól fogadták, igaz, rendkívül nagy szeretettel és őszinteséggel tálaltunk mindent, ami őket érintette.

Azonban nála a kilencéves kisfiú olyan gyűlöletet és félelmet táplál irántam – mert állítólag én elveszem az ő apját –, hogy ez a tény megakadályozza azt, hogy mi mindannyian egybeköltözzünk. (A párom nem kívánja kitenni a gyereket ennek a mindennapos feszültségnek, hogy olyan valakivel kelljen együtt élnie, akit nem szeret.) A kisfiú édesanyja sajnos tesz azért, hogy én rossz színben legyek feltüntetve.

A párom az idő múlásában hisz, meg abban, hogy egyszer csak feloldódik a kölyökben a félelem, mert belátja, hogy a félelmei alaptalanok.
Az édesanya gondolkodásán változtatni nem tudunk, aki egyébként kapcsolatban él, biztonságban van, mind anyagi, mind érzelmi értelemben – vagy legalábbis mi úgy gondoljuk.
Kíváncsi vagyok a meglátásodra, te mit látsz lehetséges megoldásnak?

Üdvözlettel: Gabriella






Kedves Gabriella!

Ezek szerint a kedvesed és a volt felesége közötti kapcsolat feldolgozatlan, megemésztetlen, tisztázatlan, feszültségterhes. Vagyis nem működik a szeretet. Minden emberek közötti bajnak ez a forrása.

A feleség egója sértett, feltehetően nem tudja megemészteni, elfogadni a helyzetet. Márpedig ha nem tud mindkét fél egymással megértő, elfogadó, megbocsátó és szeretetteljes lenni, akkor mindaddig össze lesznek kötve a negatív energiák generálásával. Ráadásul ennek a hatókörében – akarva-akaratlanul – a gyerekek ugyanolyan intenzitással részt vesznek. Persze abban igaza van a párodnak, hogy az idő sok mindent megold, no de addig is mennyi sérülést élnek meg a gyerekek? Ezáltal azt a mintát kapják, hogy ha két embernek elválnak az útjai, akkor az gyűlölködést, félelmet, feszültséget indukál.

Holott az elválás és elengedés (ha már valóban szétváltak az utak, mert már nem tudják egymást fölemelni, csak lehúzni) lehet örömteli is! Hiszen felismeri a két lélek, hogy más módon lesznek társak, és ezáltal felszabadul egy csomó energiájuk. Ugyanis akiknek közös gyermeke(i) van(nak), mindig társak maradnak. Szülőtársak. (Igen erős közös szál, még akkor is, ha mondjuk a másik a fizikai síkon egyáltalán nem veszi ki a részét a szülői szerepből.) Tehát én az alapproblémát a párod és a volt felesége közötti szeretetlen társi viszonyban találom.

Én másképpen gondolkodom afelől, amit írsz: „Az édesanya gondolkodásán változtatni nem tudunk.” Szerintem ugyanis egy ilyen erős (jelen esetben társ-) kapcsolatban olyan erős szálakon van összekötve két ember, hogy ha az egyik elkezd merőben másképpen gondolkodni a másikról, akkor az a másikra is kihat. (Kicsit olyan ez, mint a húzd meg, ereszd el…) Vagyis az édesanya gondolkodásán igenis lehet változtatni, mégpedig úgy, hogy a párod a saját, vele kapcsolatos gondolkodásán változtat. És ettől automatikusan meg fog változni a másik hozzá való viszonya.

Feltehetően ők nem tisztáztak egy csomó mindent a saját múltjukban. Nem beszéltek végig dolgokat. Nem mondtak ki, és nem bocsátottak meg egymásnak sérüléseket. Az is elképzelhető, hogy bizonyos dolgokban nem tudtak közös nevezőre jutni. Egy biztos: a köztük levő feszültségnek (aminek a gyerekek is isszák a levét) kell, hogy oka legyen. Ezt nagyon fontos lenne nekik végigbeszélni. És szerintem nekik, kettejüknek. Nem úgy, hogy te ott ülsz a párod mellett, vagy mellette az új kedvese, hanem úgy, hogy csak ők beszélgetnek. Nyilván én nem tudhatom ebből az egy levélből az apró részleteket (pl. hogy az asszony maga is azt választotta-e, hogy a gyerekek nálatok maradjanak), de abban biztos vagyok, hogy két ember viszonya csak akkor működhet, ha megértő, elfogadó, megbocsátó és szeretetteljes. Ide kéne eljutni nekik. És akkor a kisfiú sem gyűlölne és félne.

Én a helyedben azt szorgalmaznám, hogy találkozzon (akár rendszeresen is) a volt feleségével, mindaddig, amíg fel nem dolgozzák együtt mindazt, ami jelenleg a mindenkit lehúzó feszültséget generálja a kapcsolatukban.

Jó lenne, ha nemcsak a kisfiúval, de az asszonytársaddal szemben is elő tudnád magadból venni a megértő nagyvonalúságot. Mindkettejüknek szörnyű lehet átélni azt, hogy te „elveszed” tőlük a férjet, apát. Bizonyos szempontból nem is az a lényeg, hogy mi a „valóság”, hanem hogy mit él át ezáltal a másik? Nagyon sok mindent nem tisztázhattak ők, hogy az asszony most ezt éli meg… Az anya részéről pedig nyilván nem bölcs ebbe belerángatni a gyereket, és „indikátorként” fölhasználni őt. No de semelyikünk sem tud mindig bölcs lenni… Legfeljebb törekedni tudunk rá.

Minden jót a „rendrakáshoz”!

Soma Mamagésa


Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! »