A családfa kutatása nem tartozik az egyszerű elfoglaltságok közé, hiszen rengeteg időt igényel, amíg egy família tagjait néhány száz évre visszamenőleg felkutatják, de mégis egyre többen foglalkoznak vele. Léteznek családfakutató cégek, de inkább a magánzók vannak túlnyomó többségben.
– Kétféle családfakutató van mondja Rimóczi Gábor, a Gödöllői Királyi Kastély tárlatvezetője, aki hét éve foglalkozik családfakutatással.
Az egyik, aki elkészíti a saját családfáját, és amikor megtudta, hogy kik voltak az ősei, be is fejezi a nyomozást. A másik kutatás közben kap kedvet a múlt feltárásához, a titkok nyomozásához, és ezután hobbiként vagy hivatásként űzi tovább. Velem is így történt, jelenleg négy ismerősöm családjának történetét kutatom.
– Egyszerre?
– Igen, mert csak az első családfa felállítása bonyolult. Kezdetben én is rengeteg felesleges kört futottam azzal, hogy leutaztam azokra a településekre, ahol az őseim éltek. Végigjártam a temetőket, összeírtam az azonos vezetéknevűeket, beszéltem a helyiekkel. Rengeteg időm, energiám, az utazásokra pénzem ment el feleslegesen, mert számtalanszor futottam vakvágányra, amikor kiderült, hogy csak a nevek azonosak, de a gyökerek nem. Aztán menet közben rájöttem, hogy megtalálhatok mindent egy helyen, az Országos Levéltárban, ahol mikrofilmen vannak az 1895 előtt születettek adatai.
– Miért csak 1895-től találhatók meg az ősök?
– Azért, mert az utolsó hetven év a személyiségi jogok miatt titkosított. És azért, mert csak 1895-ig volt egyházi anyakönyvezés, ezeket az iratokat őrzik a levéltárban. Aki családfakutatásra adja a fejét, annak elegendő, ha ismeri a nagyszülőknek a nevét, és azt a települést, ahol születtek, éltek. Megkönnyíti a munkát, ha a nagyszülő él, mert ő még mesélni tud a saját nagyszüleiről, és ezzel óriási lépést tehetünk előre a családfakutatásban. Mert ezzel máris szűkíthető a kör, és hamarabb eljuthatunk a déd- vagy ükszülőkhöz. A születési anyakönyvi kivonat mellett a halotti bizonyítványt is érdemes megnézni, mindkettő sok érdekes információt tartalmaz.
A születési anyakönyvben feljegyzik az apa foglalkozását is, például az egyik ismerősöm őse circulator volt. Fogalmunk sem volt, hogy milyen szakma lehetett ez, végül megtaláltuk a jelentését: vásári mutatványos, de azt már nem tudtuk kideríteni, hogy tűznyelő, kötéltáncos vagy zsonglőr.
– A halotti bizonyítványokban milyen érdekességet talált?
– Gyakran előfordult, hogy nem a halálnemet írták le, hanem azt, ahogyan az elhalálozás történt. Például felrobbant a vízimalom. Vagy izgalmas volt, ahogy az egyik ősnél nem azt írták, belefulladt a folyóba. Krimibe illő részletességgel számoltak be az eseményről: a parasztember ráhajtott kocsijával a befagyott folyóra, beszakadt alattuk a jég, és ő a lovak kantárját szorítva fulladt meg. Vagy a másik őst a vajákos asszonyok füsttel akarták a betegségéből kigyógyítani, de füstmérgezést kapott és ebbe halt bele.
– Vagyis, ha az ember keres, nemcsak a családfáról, de az emberekről is megtudhat mindent?
– Ha nem is mindent, de sokat. Aki a sorozóleveleket is kikéri, még azt is megtudhatja, hány centi magas volt például a széppapa, milyen volt a mellbősége, tudott-e írni, olvasni, értett-e a zenéhez, és milyen betegsége volt.
– Sokakat motivál az a kutatásban, hogy többnek akarnak látszani?
– Az emberek nagy része meg van győződve arról, hogy az ősei nagyon egyszerű emberek lehettek. Aztán sokuknál kiderül, kék vér is folyik az ereikben, amelynek az a magyarázata, hogy egykor több mint százezer nemesi család élt Magyarországon. A családfakutatás során nemcsak a nemesi ág fedezhető fel, hanem az is jól nyomon követhető, ahogy egy nemesi család lecsúszik, például az ős rangon alul köt házasságot, amely miatt kitagadják.
Van, aki szinte két lépéssel a föld felett lebeg örömében a nemesi származás miatti büszkeségében, van, aki nem tud mit kezdeni vele, és csak mosolyog. És vannak, akik nagyon szeretnének nemesek lenni. Ők az újgazdagok köréből kerülnek ki, akik nemesi oklevelet, nemességet igazoló családfát szeretnének vásárolni, mert ezt felmutatva az üzleti életben jobban boldogulnak. Ám belőlük, hiába fizetnek érte, nem lesz olyan igazi nemes, aki több személyes találkozás mondatja ezt velem – hihetetlenül szerény és adakozó. Ahogy a Kölcseyek egy leszármazottja mondta, sohasem felülről néznek lefelé.
A másik tapasztalatom az, hogy a múlt és a jelen szálai egyszer valamilyen módon összeérnek. Erre példa az egyik ügyfelem, akinek az őse valaha Grassalkovich- birtokon volt mészáros. A leszármazottja ma tárlatvezető egy olyan kastélyban, amelyet egy Grassalkovich építtetett.
A családfakutatás azért virágzik, mert az emberek kíváncsiak a múltjukra, amelyet ha megismernek, jobban megérthetik a jelenüket, és segítségével alakíthatják a jövőjüket.
Családfa-találkozó
Szabó Judit családfakutató segítségével ismerte meg azokat az embereket, akikhez a családi szálak hét generációval korábbi időre kötik, és akikkel április végén az ősök egykori birtokán találkoztak.
Csodálatos szlovákiai kis völgyben, Frivalszkon jöttünk össze a Frivalszkyak és Fridvalszkyak, régi nemesi család leszármazottai. Érdekes volt megismerni a nagyon távoli rokonokat, akikre akkor bukkantam, amikor a családfakutatás során eljutottunk a Frivalszky-őshöz. Ekkor úgy döntöttünk, fellapozzuk a telefonkönyvet, és akit ilyen néven benne találtunk, azt felhívjuk. Szerencsére az egyik közülük a nagyon távoli rokonom volt, aki szintén kutatta a családfát, és éppen szervezte a rokoni találkozót. Jó volt összejönni ezekkel az ismeretlen emberekkel, akikkel közös a gyökerünk, és akikkel éreztük, egy családot alkotunk. De még érdekesebb volt, hogy Frivalszky Jánosban az úriember, akit a telefonkönyvből felhívtam megtaláltam a nagypapámat, akit nagyon szerettem, és aki már régen meghalt. Nemcsak külsőleg, hanem a viselkedésében, a gesztusaiban is éppen olyan, mint a nagyapa volt, és ez megnyugtató számomra. A rokonokkal, és különösen a vele való találkozás a biztonság és az összetartozás érzésével is megajándékozott.
